Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)
Bakó Ferenc: Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben
oromzat farkasfogas keretelése mind erre mutat. - A véghomlokzatok az első időkben két tengelyesek és csak 1889-ben jelenik meg rajtuk a tornác, minden esetben szervesen beépítve a homlokzatba úgy, hogy azon mint bejáró, vagy könyöklő mutatkozik. A tornácbejáró többnyire egyszerű ajtónyílás, de néhol ajtószárnyat is kap (1. Petőfi u. 50. szám), máshol mellvéd magasságig felfalazzák és ilyenkor könyöklőként használatos. Forma és funkció tekintetében egyaránt nagyobb szerepe van a tornácnak a ház udvari homlokzatán. A legrégebbi négy házunkon egyáltalán nincs tornác, de a keskeny ereszt már bárdolt pallóval padlásolják le. A padlásfeljáró sem innen nyílik - mint a későbbi házakban -, a pitvar mennyezetén levő négyzetes nyíláshoz támasztott létrán közlekednek. Elég későn, csak az 1889-re datált házainkon figyelhetjük meg először tornác alkalmazását. Tipikusnak a Vörös Hadsereg u. 85. szám esetét kell tekintenünk, ahol a tornác faoszlopokkal készült. Van ugyanis két ezzel egykorú ház is, (Vörös Hadsereg u. 36., 38), melyeken az oszlopok kőből vannak, sőt egy másik házon (Vörös Hadsereg u. 35. szám, 1890. év) háromféle oszloptípus is feltűnik, de a kőoszlopos tornác elterjedése csak századunk első évtizedére tehető. Mind a három ház ugyanis kőfaragó mester háza, de különösképpen jellemző a harmadik, amelyet egy Tóth János nevű kőfaragó épített és az oszlopokat - feltevésünk szerint - reklámként állította fel, mert merőben szokatlanul két, sőt háromfajta oszlopot is alkalmazott egy tornácon, azért, hogy a rendelőknek a mintákat be tudja mutatni/' 3 Az új szokás lassan terjedhetett el, mert 1903-ban a Petőfi u. 50. számú ház tizenhárom holdas gazdája még faoszlopos tornácot építtet, de a vele szembenéző, 53. számú házat 1909-ben már kőoszlopokkal látják el. Hasonló esetről hallottunk a Vörös Hadsereg utcán is, ahol az út két oldalán egymással szembenéző két ház közül az egyik fa (a 96. számú), a másik kőoszlopokkal (a 75. számú) épült, az 1900. évben. Az előző ház gazdája a különbséget így magyarázta: Jobban tetszett a faoszlop, mint a kő az én apámnak. - A divatot, a stílusváltozást elindító újítás érvényesülését tehát esetünkben is nehezítette, késleltette az egyéni ízlés, ami feltehetően a fával még szabadabban bánó építőhagyományból táplálkozott. Ezek a helyben készülő, faragott kőoszlopok nem sokáig voltak divatban, mert pl. a Darnói u. 3. számú ház tornáca 1925-ben már alaprajzban, anyagban és formában egyaránt más megoldást képvisel. A tornácoszlopokat sokszor mellvéd köti össze, amit többnyire kőből raknak még akkor is, ha maguk az oszlopok fából vannak (Vörös Hadsereg u. 85., Petőfi u. 50. szám), de látni szinte ideiglenes jellegű lécrácsot is, mellvédszerűen alkalmazva (Vörös Hadsereg u. 35. szám). - Az udvari homlokzat ablakaira jellemző, hogy az első szoba ablaka megegyező a véghomlokzat ablaktípusával, de a hátsó helyiségé gyakran kevésbé igényes. Ha a hátsó szoba egyszerre épült a házzal, az ablak (esetleg kettő) kisebb mint elöl, de előfordul az is, hogy az elbontott régi ház ablaka kerül ide, esetleg kőkeretével együtt (1. Petőfi u. 50.), vagy a régi háznak ezt a helyiségét le sem bontják. A fennálló házak gazdasági épületei, ahol csak a kőzettani viszonyok megengedik, a dombok lábát képező tufakőbe vannak vágba. Bár barlanglakásoknak megfelelő kőzet csak két dombvonulatban található, arra mindenütt alkalmas, hogy bele kisebb pincét, kamrát, sertés-, vagy tyúkólat, vagyis száraz helyet vágjanak. A falu egyes részein a telkek nem a dombok, hanem a folyóvizek felé futnak, az itt lakók tehát gazdasági épületeiket is kénytelenek a fennálló házakkal azonos módon építeni. Említésre érdemes ilyen jellegű építmény az istálló, a csűr, a kamra és a sertésól. Az istálló és a csűr fogalma szorosan összefügg a sirokiak gazdasági életében. Ma már kevés csűr van a faluban és méretben, funkcióban ezek sem azonosíthatók a korábbiakkal. Századunk elején és a múlt század végén a csűrök egy része az udvar végén, a lakóház tengelyére merőlegesen állt. Ezek a nagy, nyomtató csűrök a 15•338