Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Bakó Ferenc: Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben

Hadsereg и. 9.) ezekben kürtös kemence soha sem volt annak ellenére, hogy Sirok e tí­pus elterjedési körében fekszik. A három legrégebbi ház szabadkéménye közül kettő féloldalas, alóluk tehát csak egy szobát lehetett fűteni, bár az egyik ház háromsejtű, amint erről az alaprajzzal kapcsolatosan már szóltunk. A negyedik házat 1867-ben még szabadkéménnyel építik, ahonnan az első házat fűthették, épp úgy az 1889-ben épült következő házunkat (Vöröshadsereg u. 85. szám), de ezt már mindkét oldalon ke­menceszájjal látták el. Jelentős dátum a Petőfi u. 50. számú ház építése, mert a tu­lajdonos szerint akkor, 1903-ban épült Sirokon az első beboltozott szabadkémény, a boltozat (hódolat) közepén négyzetes nyílással a kéményseprő számára. Itt, a meleg konyhában helyezték el a kemencét is, s ez a formájában megváltozott lapos kemence a konyha egyik sarkába került. Ez a kemence tulajdonképpen már nemcsak kemence volt, hanem sparherd, rakott masina is, mint ahogy korábban a búbos mellett ez már a szobában kialakult, műszaki fejlődést jelentve a szabadkémény alatti tüzelőpadkán végzett főzéssel szemben. E rakott tűzhelynek változata, esetleg elődje lehetett Siro­kon a búboskemence és az ajtónyílás közötti fal mellé kőlábakra állított tűzhely, a kangyi (a név talán a kandalló szó kicsinyített formája). Gyűjtésünk már egyetlen búboskemencét sem talált Sirokon, ismereteink ezért csak a hagyományból és az emberek emlékezetéből származnak. Ezek a források azonban lehetővé teszik egy ennél régebbi tüzelőberendezés rekonstrukcióját is, aminek már a fennálló házakban semmiféle tárgyi emlékét nem találtuk meg. Adatközlőink szerint 1900 körül még számos kürtös kemence volt a faluban és ez meg is egyezik a néprajzi irodalomnak e területre vonatkozó megállapításával. Egyes adatközlők szerint e kürtös kemence azonban nem annyira a fennálló házak, mint a barlanglakások jellemzője volt a múlt század végén. Fentebb ismertetett tárgyi emlékeink minden esetre ez utóbbi vélemény mellett bizonyítanak nemcsak erre, hanem korábbi időkre vonatkozóan is. A búboskemence egybehangzó vélemények szerint csonkakúp alakú volt, testét apró, puha kőből, vessző vázra, sárga főd közé rakták, tetejére pedig egy mindig elmozdít­ható, körülbelül 15 cm átmérőjű, korong alakú követ, a kalapot helyezték. A búbos­kemence a két világháború között vált a faluban korszerűtlenné, de ismertetett lakó­házaink adatai szerint végleges eltűnése 1962-ben következett be. A kenyérsütő ke­mence először a meleg konyhába, majd a tornácra, a gangra, onnan pedig a nyári kony­hába, vagy az udvarra került, ahol szabadon állt. A íennálló házak íödéme a rendelkezésünkre álló tárgyi emlékek vallomása nyomán viszonylag fejlett volt, ez a fejlettség azonban joggal tulajdonítható a földrajzi és nép­rajzi környezet hatásának. Leírt házaink mindegyikének famennyezete van, de a ge­rendák közötti teret mindig deszkával töltötték ki. Vesszőből font és tapasztott födé­met Sirokon nem találtunk. Ami a födémek szerkezetét illeti, a hét ház közül az öt legrégebbi mestergerendával épült. Közöttük a Vörös Hadsereg u. 38. számú gerendán datált ház, melynek kereszgerendáján (de nem a mestergerendán!) váltakozóan piros és fekete nagybetűkkel festett felirat van: ÉPITETE BERTA ISTVANY 1889 BE. A mestergerenda ebben az időben kezdett kiszorulni az építési gyakorlatból, mert a Vörös Hadsereg u. 85. számú házból, amely az oromtábla felirata értelmében ugyancsak 1889-ben épült, már kimaradt, a deszkás födémet csak a keresztgerendák tartják. Ettől az időtől kezdve új házba már nem építik be, mert ,,Emerikába mentek és moderáló­dott a nép" - mondják, akik még emlékeznek erre. - A mestergerendás, deszkás mennyezetű házbelső egyik tartozéka volt a múlt század közepén a mestergerendát a ház közepén alátámasztó faoszlop, a bódoganya, amire a lószerszám, a hám vót ráag­gatva. Hozzátehetjük még, hogy a néprajzi irodalomból olyan kevés helyről ismert kettős boldoganyára is van adat Sírokról a századforduló idején. 43 A fedélszék és a tető fedőanyaga bemutatása során már utaltunk arra, hogy Sirokon 336

Next

/
Thumbnails
Contents