Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)

Bitskey István: Manierista festmény Egerben

Ezt a saját maga által dekorált, jellegzetesen manierista ízlésű termet, s a teremben levő társaságot festette meg a művész a jelenleg Egerben található, 55 X 97,5 cm-es vásznon, melynek jelzése jobbra lent: MK (egybe írva). 4. Kager egri képének kompozícióját vizsgálva azonnal szemünkbe ötlik a manierista szerkezetekre annyira jellemző aszimmetria. A kép architektonikus hátterét a terem hátsó fala adja, melyet három nagyméretű ajtónyílás tagol. Ezeknek az elhelyezése azonban semmiféle szabályosságot nem mutat: kettő az egyik oldalon van, egészen közei egymáshoz, a harmadik a terem sarkában valamivel közelebb, s innen a városra vethetünk egy pillantást. A három nyílás által meghatározott alapvető aszimmetriát a többi építészeti elem még fokozza: a jobboldali, gazdagon faragott-díszített fal hoszszabb, mint a baloldalon látható ablakos falszakasz ; a terem egyik fele hosszabb a másiknál, s egészen különbözők a hátsó ajtónyíláson át elénk táruló perspektivikus viszonyok. A centrális elrendezésű, szimmetrikus reneszánsz képkompozíció szétesése, az egységes háttér hiánya: tipikus manierista jelenségek. Jól példázza ezt Parmigianino: Hosszúnyakú Madonnája (Firenze, Uffizi, 1535) vagy Pontormo: József Egyiptomban (London, National Gallery) с. festménye, melyeket Häuser a decentralizált, több összefüggéstelen részből összeálló kompozíció példáiként említ.

21 Kagernek pedig lett volna alkalma alakjait egységesebb háttérrel ábrázolni, csupán az aranyteremnek a másik felébe kellett volna a megfestendő társaságot elhelyezni:

22 jellemző azonban, hogy inkább a szabálytalan oldalt, a jellegzetes északnémet késő-reneszánsz architektúrát választja. A festmény központ nélküliségét fokozza az alakok elrendezése is: nincs főalak, nincs központi jelenet vagy gondolat; a társaság tagjai a terem minden pontján egyenlő mértékben oszlanak el, a néző figyelmét a festő nem irányítja. Ezért szeretnénk most erre a képre is az „additív kompozíció" elnevezést alkalmazni, hisz az alakok, tárgyak és környezet csupán mennyiségileg sorakoznak egymás mellé, köztük azonban semmiféle egymásra utaló, alá- vagy fölérendeltségi viszonyt nem állapíthatunk meg. Ez ismét jellemző manierista vonás, ugyanis mind a reneszánsz, mind a barokk kompozíció mindig erősen hangsúlyozott főmotívumokat szólaltat meg, a többi elem pedig ehhez képest alárendelt szerepet játszik. így van ez a reneszánsz madonna-képeken, Rembrandt, Rubens vagy Pozzo művein egyaránt. A manierista alkotásokban ezzel szemben nincs meg az egységes, erősen hangsúlyozni kívánt mondanivaló, s ennek lesz természetes következménye a kompozíció széttagolódása. A manierista alkotások szerkezetében majdnem mindig vannak olyan elemek, melyek magyarázatra szorulnának, amelyeket a néző nem érthet meg. Míg a reneszánsz művek a képelemek összhangjával és egyértelműségével harmóniát sugároznak, addig a manierizmusban mindig van valami homályos, érthetetlen vagy túlvilági. Kager képe ezen a téren nem szélsőséges, de itt is találgathatja a néző, hogy az ábrázolt társaság vajon milyen alkalomból gyűlt össze, mit csinál, kikből áll stb. Ugyanarról a homályosságról, titokzatosságról van itt is szó, ami a Szépművészeti Múzeum néhány hasonló stílusú képén odáig fokozódik, hogy a témát illetően is csak feltevésekre szorítkozhatunk. (Pl. Gillis Mostaert: Németalföldi háztartás és Frederick van Valckenborch : Zarándokok erdei kápolna előtt с képek egy egész sor kérdésben bizonytalanságban hagyják a nézőt, s témájukra nézve a kutatás álláspontja sem egyértelmű.)

23 Kager képének emberalakjait vizsgálva azt állapíthatjuk meg, hogy azok individuális vonásokat alig mutatnak, egymástól legfeljebb ruházatukban különböznek s 224