Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)
Merényi Ferenc: Műemlékvédelem és múzeumügy
mantikus érzésből fakadó építészeti historizmus alkotó módszereinek tökéletesebbé tétele érdekében formálja meg arányossági tanát. Ebben a munkájában már érződik, hogy sok középkori műemléket ismert, s igyekezett azokat legbelsőbb lényegükben, szerkezetük számviszonyaiban megismerni. S vajon csodálkozhatunk-e azon, hogy amikor amnesztiát kapott és hazatérhetett, az egykori forradalmár múltunk építészeti emlékeinek megismertetésére, megőrzésére szánta életét? S éppen ezért válhatott a szervezett magyar műemlékvédelem első munkásává. A műemlékvédelem és muzeológia azonban nemcsak eredetében testvértudomány. Tudományos célkitűzéseik sem teszik lehetővé, hogy eltávolodjanak egymástól. Ezzel a megállapítással kapcsolatban azonban egy kitérőt kell tennem. Európa majd minden államában a műemlékvédelem és muzeológia a legszorosabb szervezeti együttműködésben dolgozik. Nálunk éppen a műemlékvédelem hatékonysága érdekében a műemlékvédelmi szervezet az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium keretében fejti ki tevékenységét. Ez természetesén nem jelenti azt, hogy a múemlékügy elszakadt vagy elszakadhat a művelődési tárca keretében működő muzeológiától. A Magyar Tudományos Akadémia 1967-es műemlékvédelmi ankétján kifejtettem, hogy a műemlékügyet „statikai szilárdsága" érdekében három lábra kell állítani. Az első és legfontosabb alátámasztási pontja az urbanisztika, az építésügy. Ez biztosítja számára az önálló anyagi bázist, ez biztosítja, hogy az építési szakigazgatással és ezen keresztül a tanácsapparátussal szoros kapcsolatban eredményesen végezheti hatósági munkáját. S ha fel is használjuk az UNESCO 1966. évi ún. „budapesti programja" értelmében — ösztönző gazdasági lehetőségei miatt - az idegenforgalmat, sohasem feledhetjük, hogy a helyesen szervezett, tudományos alapokon álló műemlékvédelem - az előzőnél jelentősebb - alátámasztási pontja a művelődésügy, s ezen belül az a segítség, amelyet csak a múzeumok adhatnak meg a hatékony műemlékvédelem számára. Műemlékvédelmi tevékenységünkben ez az általános gyakorlattól eltérő szervezeti adottság határozott előnyöket jelent. Az a tény, hogy műemlékvédelmünk a legszorosabban kapcsolódik a magyar építés és városfejlesztés ügyének legfelsőbb szervezetéhez, szocialista körülményeink között olyan lehetőséget biztosít mind az egyedi műemlékek, mind pedig a műemléki együttesek és környezetük védelme szempontjából, ami úgyszólván páratlan a világon. A tudományos kutatás, a tervezés és a realizálás egy helyen történő komplex és egybehangolt megvalósításának, a műemlékügy különféle szintű propagálásának lehetősége aligha adatott meg más országok hasonló rendeltetésű intézményei számára. A hatósági jelleg, a szakigazgatás műemléki vonatkozású kérdéseinek gazdakénti birtoklása pedig a lehetőségek - törvények által biztosított érvényesítésének hatékony eszköze. Az eltérő szervezet előnyeit azonban csak akkor tudjuk helyesen értékelni és felhasználni, ha nem feledkezünk meg a két tudományszak azonos igényekből fakadó, sokáig egy úton járó fejlődéséről, ha nem tévesztjük szem elől, hogy a tudományszakok evolúciójában, a két tudományág együttfejlődésében a szervezeti széttagoltság ellenére is együvé tartozást lássunk és igényeljünk. Éppen ezért tartom szerencsésnek, hogy a Heves Megyei Múzeumi Hónap megnyitása alkalmából arról beszélhetek, hogy a múemlékügy és a múzeumi ügy mennyire együvé tartozik éspedig nemcsak genezisében, nemcsak kibontakozásában, hanem tudománypolitikai feladatainak megvalósításában is. Az együvé tartozás felismerése, számontartása és az ebből adódó kötelezettségek vállalása mindkét szervezet közös érdeke. Sem a műemlékvédelem, sem a muzeológia nem teljesítheti sajátosnak vélt tudományos feladatait, ha elszigetelődik a legszorosabban hozzánőtt testvértudománytól. De ugyanakkor nem teljesítheti azokat a kultúrpolitikai feladatokat sem, amelyeket kormányzatunk - és tudományos közéletünk 20
