Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 8.-9. (1972)
Nagy Árpád: Négy renaissance kori síremlék a középkori egri Szent János székesegyházból
9. sor: a dátum feloldásában a hónap és nap értelmezése vitathatatlan,- az évszám megoldása okleveles adataink szerint sem lezárt. Vaja-i László ellen 1506-1507-ben hatalmaskodás miatt indítottak eljárást; bizonyos, hogy 1507 októberében még élet ben volt. 48 1508-ban már „néhai"-nak írják. 49 Halálának idejét tehát 1507 végére tehetjük. Végrendelete 1507. október 25-én kelt 50 ; hatalmaskodási ügyében a felmentő ítélet 1507. november 27-én kelt. 51 Ez a halál dátumát - figyelembe véve a sírkő november 9-i adatát - 1507. november 9-re adja meg. Eredetileg a sírkő hiányzó részén az elhunyt félalakja, esetleg - s ez a valószínűbb - éppen 1507-ben II. Ulászló által megújított címere állhatott. 52 Vaja-i pályafutásának adatai rendkívül jellemzőek egy határozott társadalmi csoport, a XV-XVI. század fordulóján szerencséjét-gazdagságát megalapozó familiárosok, később egyházi méltóságok életútjára. Vaja-i László deák, Bakócz Tamás familiárisa, adataink szerint 1498-ban jelenik meg Egerben, legalábbis ekkor veszi át az egri püspökség jövedelemkezelőjének tisztét. 53 A következő évben már jelentős királyi adományban részesül csebi Pogány Péter kamaraispánnal együtt. 54 1499-ben a püspökség jövedelemkezelője; 55 1500 ban felváltja e megbízatásban Este-i Hippolyt embere, a ferrarai Ludovicus Florinus. 50 Vaja-i László 1500-ban újabb királyi adományban részesül: Verebélyi György, Verebélyi Simon öccse társaságában kap újabb birtokot:" Ebben az évben már egri székesegyházi főesperes. 58 1502-ben rokona, Vaja-i Mihály jogi képviselője a leleszi konvent előtt; 59 s ez évben végrehajtója Gubalich Horváth Tamás esztergomi kanonok végrendeletének is. 60 E szerint tehát Bakócz környezetével továbbra is szoros kapcsolatban maradt. 1502-1506 között lesz Este-i Hippolyt egri helynöke (suffraganeus) 61 s ekkoriban lesz jászói prépost, Csaholyi Gáspár - később szintén egri kanonok - utódaként. 03 1506. december 3-án II. Ulászló király megidézte hatalmaskodás miatt''; ügye csaknem egy évig húzódott, s a felmentő ítéletet Vaja-i alighanem korának, vagy egészségi állapota romlásának köszönhette. 1507. október 25-én Ulászló király előtt az egri káptalanra hagyta azt a birtokrészét, amelyet a királytól 1500-ban kapott; ekkor kifejezte azt a kívánságát, hogy az egri székesegyházban akar nyugodni. 04 Röviddel ezután - a sírkő dátuma szerint - meghalt; halála után a király felmentette - alkalmasint örökösei érdekében - a hatalmaskodás vádja alól. (1507. nov. 27.) 6í> Ugyanebben az évben részesültek Vaja-i László és rokonai újabb adományok mellett címerújításban is. 60 Vaja-i László sírja valószínűleg a székesegyház déli oldalkápolnáinak valamelyikében lehetett, a Bakócz és környezete által patronált oltárok ugyanis ezen a részen voltak. 67 4. Csaholyi Gáspár szabolcsi íőesperes síremléke, 1514. Szürke, egy síkban díszített terméskő lap, bevésett vonalkeretben körbefutó felirattal. Címerképe szintén bevésett vonalakból áll; álló, kapocsíves kerettel és csúcsos véggel lezárt pajzsban nyolcküllős kerék; a címertakaró és sisak-sisakdísz hiányzik (II. tábla 2.). Méretei: Hossza: 186 cm. Szélessége: 85 cm. Vastagsága: 26-29 cm. Betűmérete: 7,6/7,6 cm; 7,6/0,7 cm. 110