Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Szabó János Győző: A hevesi szkitakori temető

korban körülhatárolni, amely a temetkezési szokásanyagot tekintve a Mezőcsáti Csoporthoz rendkívül hasonló, akkor elképzelhető a HD-kor elején egy innen történt bevándorlás Erdélybe; de ez természetesen kimmér és nem szkíta etnikumú volt, s az alföldi preszkíta népesség rokon törzse. — Az első magyarázat csak azért nem valószínűsíthető, mivel Erdélyben a HD-elején már pregnáns szkítikus vonásokkal átitatott műveltség jelentkezik. — A második lehetőség elfogadása igen csábító. A baj ott van, hogy a román kutatás a Mezőcsáti Csoporthoz hasonló preszkíta réteget nem tud Erdélyben bemutatni, noha Székely Zoltántól kezdve

105 többen egy preszkíta csontvázas temetkezési anyag összegyűjtésén fáradoznak. — A harmadik megoldás kulcsa a szovjet kutatás kezében van. A Sulavidék szkítakori (lósíroktól mentes, de szarvasmarha mellékletes) sírjait nézve

106 talán eredménnyel zárulna itt a korábbi periódusok kutatása, de sajnos temetőpublikációkról nincs tudomásunk. A syginna—agathyrsos problémára bontva a fenti kérdést, a harmadik megoldás lenne összhangban Harmattá elképzeléseivel. Annyi máris valószínűnek látszik, hogy az erdélyi szkíta műveltségű népesség, — az agathyrsosok, — nem voltak szkíták, ehhez most mi régészeti érveket is szolgáltattunk. Azt a többszálú műveltségi kapcsolatot, amelyet az erdélyi és a Maros—Tisza—Körös közti területek között Párducz kimutatott,

107 nem szükséges egy Erdélyből történt betelepedéssel indokolni. Mivel a Tisza—Körös vidéki gazdag szórthamvas sírok (pl. Szentes-Vekerzugon) egyáltalán nem fiatalabbak, mint a csontvázasok, az Erdélyből való bevándorlás feltevése már ezen a ponton is nehézségbe ütközik.

108 Ha a Tisza—Körös vidék nyújtott csontvázas temetkezéseit a preszkíta népesség hagyatékának tekintjük, akkor ezt az erdélyi kérdést így fogalmazhatjuk meg: rokonnépekkel kereskedelmi és más kapcsolatok könnyebben kifejlődtek. c) Szórthamvas és urnasírok Párducz Mihály a temetkezési formák közül a nyújtott csontvázas sírokra tekintett úgy, mint a keleti behatolás bizonyítékára. S bár a szórthamvas rítussal kapcsolatban a Dnyeper jobbparti összefüggések szálait feltételezi, mégis leginkább a hamvasztásos temetkezési módot tartja az őslakosság örökségének.

109 Rámutattunk, hogy a HD-kor elején a hamvasztásos rítus uralkodó jellegéről az Alföldön egyáltalán nem beszélhetünk. A szkítakori hamvasztásos rítus elterjedtsége tehát csakis külső behatásokkal magyarázható. Alföldünket övező területek közül, a hamvasztást nézve a kapcsolatok szempontjából megint Podólia, Havasalföld, Dobrudzsa jöhet számításba, és az Alföldünkhöz legközelebbi terület : Kárpát-Ukrajna. A szkíta hatások szempontjából a Duna-völgye természetszerűleg a legfontosabb útvonalnak kínálkozik; a Feketetengeri görög gyarmatokhoz vagy a trákokhoz is ez az út volt a legrövidebb és az Alföld felé ősi idők óta a legjártabb, amelynek szkítakori kereskedelmi használatát a görög történeti forrásanyag is közvetve alátámasztja.

110 Sajnos a bácskai és a bánáti szkítakori temetőkről nem tudunk, tehát DK-felé egyelőre az összekötő láncszemek hiányzanak. A szkítakor etnikumának ez alapvető kérdésében a hazai és a szlovákiai rítusmegoszlásból indulhatunk csak ki, amelyet táblázatban mutatunk be (22. ábra). E táblázatunkban feltüntetett 16 temető legtöbbje csak részben feltárt és általában nem nagy sírszámúak, ezért adataink csupán nagyobb tájegységben értékelhetők. 20 sírósnál kisebb temető-feltárásokat nem vettük tekintetbe. Részletesebb statisztikai feldolgozást sem végezhettünk, mivel a 16 temetőből csaknem a fele közöletlen.

111 Nézzük az urnás rítust. Az Alföld a szlovákiai területekkel együtt két nagy tartományra különül. A Tisza—Zagyva vonalától nyugatra a síkvidéki temetőkben az urnasríok aránya 0—6,6%. A Tisza—Zagyva vonaltól keletre az urnasírok előfordulása minimálisan 10% körüli, de általában ennél lényegesen nagyobb. Ebből a szempontból két körzetet alkotnak. 6 Az Egri Múzeum Évkönyve 81