Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Selmeczi Kovács Attila: Hagyományos berendezésű vízimalom a Bene patakon

kat somfából faragták, ami igen tartós volt, nehezen kopott el. Általában 10—12 cm hosszúra készítették. A felső és alsó lapokat tányérnak nevezik. Vastagságuk 4 cm. A tányérokra körben a fogaknak megfelelő számú lyukat fúrtak. Majd a somfaszögeket beleillesztették két oldalt a lyukakba, és kovácsoltvas agykarikát szorítottak a tányérokra (7. kép). Az őrlőszerkezet jó kihasználása miatt fontos volt a legmegfelelőbb számú fogat alkalmazni a korongon. A múlt század első felében egy leírás gyakorlati szempontból a 10 fogú korongot tartotta legmegfelelőbbnek: „Jó rendezésű örlőmívnél 9 kőforgás jő a vízkerék egy kerengésére. Ha tehát a' korongnak 10 foga vagy vesszeje van, a' hozzája rendelt's a' vízkeréktengelyen függő fogkeréknek 90 foggal kell ellátva lenni. A korong 10 fognál ne kapjon kevesebbet, hogy tartandós legyen a' forgásban az erőmű, 's ne reszkessen. Ellenben a molnárok közönségesen eltávoznak ezen szabálytól 's a' sodrókeréknek csak 7 fogat adnak, ne hogy igen magas fogkerékre legyen szükségük, ez esetben csupán 63 fog kívántatván meg."

33 A korong fogainak száma 6, 7, 8, 10, 12 lehetett, a malom méretétől, teljesítőképességétől függően. Legjobban azonban Nóvák D. által helytelenített 7-es korongot kedvelték. Ebben a malomban is 7 foggal rendelkező korongokat használtak. A korong fogainak számáról nevezték a malmot hatos, hetes, tízes stb. malomnak. A korong megjelölésére gyakran a hatos elnevezést használták, attól függetlenül, hogy hány foga volt. Több molnár említette, hogy „a korong neve hatos volt, ha hét vagy nyolc fog volt benne, akkor is."

34 Ezt támasztja alá Gáthy János is, amikor azt írta, hogy ,,a' tengely éppen a' malomkő mellett nyúlt le, és ezt a' Hatos által forgathatta".

35 A koronggal hajtott szálvas felső vége a kőpadra nyúlik fel, ahol az őrlőkövek fekszenek. A padozat 1,7 méter magas. Létrán lehet ide feljutni.

36 Az elől vízszintesen elhelyezett gerendán van a lisztnyílás, felette a kőkéreg. A köveket borító burkolat egy darabból készült.

37 Oldala abronccsal pántolt. Magassága 44 cm. Felül négyszögletes nyílás van rajta (38 x 38 cm) a garat részére (8. kép). A felemelhető kőkéreg alatt látjuk a két őrlőkövet. Alul az állókö fekszik, amelyet a padozathoz ékek segítségével rögzítettek. Felette helyezkedik el a forgókő. A kövek 36 colosak, átmérőjük 1 méter. Egynek-egynek magassága 24 cm, kőnyílása 26 cm. A kövek középpontja a felnyúló szálvas végével, nyakával esett egybe.

38 Az alsó kő közepén szélesebb kerek nyílás van, amiben a szálvas könnyen foroghatott. A szálvas végét a forgókővel olyan módon erősítették össze, hogy a forgókőbe vájatot véstek és ebbe 2—3 ágú keresztvasat illesztettek.

39 A lapos keresztvas közepén négyszögletű nyílás van, ami szorul a szálvasra.

40 Hogy biztosabb legyen a forgása, timsót szoktak tenni a szálvas és keresztvas közé. A keresztvasat gondosan kellett a forgókőbe helyezni. A kőben kőszálak, erek vannak, amelyek egy irányban húzódnak. Ha gondatlanul tették be a keresztvasat, hogy annak ágai egybeestek a kőszálak irányával, akkor a szálak mentén megpattanhatott a kő és tönkrement. Ezért a keresztvas ágait mindig merőlegesen állították a kőszálakra (Abasár).

41 Az őrlőkövek felületét a molnár mesterek dolgozták ki. Ezt a munkát nem bízták másra. Előfordult, hogy magát a követ is a molnárok faragták ki, főként ha a közelben bányászott gyöngyössolymosi követ használták fel. De ezt a követ nem tartották jónak, mert puha volt, és csak szükségből használták. Forgács Géza abasári molnár szerint a sárospataki, váci kő volt a legjobb.

42 Általában ezekkel a kövekkel dolgoztak. A század elejétől már francia kőve\, rakott kővel is megpróbálkoztak. A legnagyobb kőméret, amit ezen a vizén használtak 42 col volt. Felállítás előtt mindkét kő belső oldalán körzővel kimérték a kőmejj peremét és a kőnyílásig 3 cm-t lejtve lefaragták. Ez továbbította a kövek közé kerülő szemet az őrlőfelülethez.

43 A munka elvégzése után az alsó követ kötélre tették és két ember felhúzta a helyére. Ráállították a szálvásra, ami a kőnyílás közepére esett, majd 2 vagy 3 körcikk alakban vágott fát szorítottak a környílásba, ami a szálvasat körülvette, de forgását nem akadályozta. A tömést facsapágynak nevezték. Feladata az volt, hogy a gabonaszemeket felfogja. A csapágy részeit faggyús rongyokkal és ékekkel tömték el. 325