Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)
Nagy Árpád: Eger környéki és Tisza-vidéki besenyő települések a X.–XI. században
A megmaradt leletek nem elégségesek ahhoz, hogy vizsgálatukkal a magyarországi várható vagy lappangó besenyő emlékanyag egészére vonatkozó általánosításokat végezzünk. Elsősorban társadalomtörténeti szempontból vizsgáljuk leleteinket, kutatva a besenyők magyarországi szereplésének körülményeit és rendeltetésüket. E tekintetben figyelmen kívül kell hagynunk még a füzesabonyi sírleletet is. Összevetve a tiszaburai és az erdőtelki lelet tárgyait, mindenek előtt időbeli különbségüket látjuk; az erdőtelki leletek feltétlenül későbbiek, mint a tiszaburaiak. Ezen túl, az erdőtelki leletben hiányoznak a nyílhegyek, a tisza buraiban fegyverként csak ezek szerepelnek. Mindkét lelet megfelel annak a harcmodornak, amelyet - elsősorban a bizánci Bölcs Leó császár munkájából - a nomád hadviselés jellegzetességének tudunk. 165 Krónikáink 166 és a nyugati források ugyanezt a harcmodort tulajdonítják a honfoglaló magyarságnak is, a cseh prágai Cosmas - sajátos ellentétben a magyar krónika felfogásával - dicséri a magyarok bátorságát, s ezzel a magyar krónikák szerint az olsavai csatában részt vett besenyők és székelyek bátorságát. 167 A magyarok oldalán harcoló besenyő és székely seregek, mint „katonai segédnépek" 168 , taktikai feladatuk tekintetében nyilván különböztek a magyaroktól. Ennek megfelelően másféle fegyverzetük is kellett legyen. A XII. századi magyar fegyverzetet, sajnos, ma sem ismerjük annyira pontosan, hogy ettől élesen elválaszthassuk a „katonai segédnépek" feltehetően könnyebb felszerelését. 169 A tiszaburai lelet csekély fegyveranyaga (eltekintve az ethnikai hovatartozás kérdésétől) nem jellemzi és nem is jellemezheti a X. századi besenyő vagy bolgár fegyverzetet. Viszont az erdőtelki sírlelet lezártságában nemcsak a fegyverzet, hanem egy sajátos katonai kötelék jellemzője is: mégpedig a druzsináé. Az orosz, illetve „varég-orosz" druzsina esetleges magyarországi szerepéről, pontosabban a királyi és korábban a fejedelmi testőrségben volt oroszföldi druzsinnyikokról Győrffy György kutatott fel adatokat. 170 Anélkül, hogy ennek a zsoldos-testőrségnek szerepét, megjelenését és felbomlását a fejedelmi-királyi hatalom és hadseregszervezés szempontjából vizsgálnánk, a következő megfigyeléseket tehetjük: A „varég-orosz" druzsinnyikokra utaló ( ?) helynevek elterjedése nem vállárra, hogy ezek a X-XI. századi magyar hadseregnek egy zárt, állandóan együtt maradó egysége lettek volna? 11 Számos jel mutatja, hogy az Orosz, Oroszi és rokon helyneveink valóban katonai kötelékekben betelepült oroszoktól maradtak ránk; a királyi, vagy esetleg fejedelmi testőrség természete azonban - különösen a Győrffy György vázolta, a központi hatalom kiépítéséért folytatott küzdelemben 172 - megkövetelte volna ezeknek a katonai egységeknek állandó együttlétét, készenlétét. Ha nem a királyi testőrséget, hanem a Magyarországra előre megfontolt terv szerint betelepített, határokat őrző, fontosabb vámhelyeket, réveket a fejedelem ellenőrzése alatt tartó „katonai segédnépek" egyikét értjük az oroszok alatt, magyarázatot kap mosonmegyei, nógrádi, hevesi megjelenésük is. A druzsinákba tömörült oroszokhoz hasonló katonai kötelékekben kell elképzelnünk a magyarországi besenyők egységeit is. Erre vall például az erdőtelki harcossírban megfigyelt fegyveregyüttes, amely az oroszföldi druzsinnyikok fegyverzetének felel meg, nemcsak tartalmában, hanem az egyes fegyverek formáiban is. 173 Az oroszföldi druzsinnyikok sem kizárólag oroszokból verbuválódtak, hanem számos, a Délnyugat-oroszországi puszták felől Észak felé húzódó nomád néptöredékből. Ezeket nevezték az orosz források - részben - csernyije klobuki (= fekete süveges) -nak. 174 Az orosz druzsinák esetleges magyarországi szereplését tehát a besenyők, s talán a bolgárok feltűnésével egyidőben kereshetjük. Nem lehetetlen, hogy a 950-60-as évek változó sikerű orosz hadjáratai után vetődtek ezek a druzsinnyikok Magyarországra, részben talán a besenyőkkel együtt. 175 139
