Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 7. (1969)

Nagy Árpád: Eger környéki és Tisza-vidéki besenyő települések a X.–XI. században

Az erdőtelki leletegyüttes tehát lényegében egy nomád harcos sírjának fontosabb leleteit tartalmazza.

112 Értékelésével kapcsolatban kutatásunk meglehetősen határozatlan: a lelet egyes tárgyai eredeti összefüggésükből, együttesükből kiragadva, a Magyar Nemzeti Múzeum különböző korszakok leleteit tartalmazó vitrinéibe kerültek. A kengyeleket és a szablyát említi Nagy Géza egyik magánlevelében,

113 kun eredetűeknek vélvén. Mivel Erdőtelek maga és közvetlen környezete sohasem tartozott a kun szállásterülethez, a véletlen szerepétől eltekintve, leletünkben nem láthatunk kun hagyatékot. Látszólag támpontot nyújthat az erdőtelki leletek keltezéséhez a lakitelki bárd, melyet értelemszerűen a vele együtt közölt leletekkel Szabó Kálmán nagyjából a XIV. századra keltezett.

114 Ezzel szemben ugyanez a bárd- (vagy fokos-) típus a VIII. századtól kezdve előfordul,

115 s alakja miatt ács- vagy hentesszerszám volta sem bizonyos.

115 Ugyancsak kirí a honfoglaláskori magyar szablyák sorából az erdőtelki lelet szablyája. Szélesebb pengéje és enyhébb ívelése a Képes Krónika miniatúráin ábrázolt kunok szablyájára emlékeztet.

116 A kun eredeztetés ellen fenti érveink tanúskodván, eredetét sem honfoglaláskori, sem kun emlékanyagunkban nem kereshetjük. A többi tárgyakhoz képest jellegtelen zabla a keltezésben semmiféle szerepet sem játszik.

117 Sorravéve az egye tárgyakat, a következő megfigyeléseket tehetjük : A bárd, vagy fokos használatát tekintve, nem munkaeszköz, tehát sem ács-, sem hentesszerszám nem lehet. Mivel bizonyíthatóan középkori környezetből lakitelki párhuzama származik csupán,— éppen besenyő település tőszomszédságából!

118 — X. század utáni keltezése, illetve ennek a fokosformának X. század utáni használata is valószínű. Maga a fokosforma (vagy bárd?) népvándorláskori előzményekre vezethető vissza. Avarkori,

119 és szlávnak tartott

120 temetőkből egyképp ismeretes forma, rokonai — a fegyver használatát és erőhatását tekintve — alamann és szász területekről, a VIII. századtól kezdve egész a XII/XIII. századig, előkerülnek.

121 Egykorúnak tarthatjuk az egri múzeum ismeretlen lelőhelyről származó fokosával.

122 Mindkettő a kun betelepülés (XIII. sz. közepe) előtt és a magyar honfoglalás után volt használatos. A szablya keltezését a fennebbi megfigyeléseken kívül egyéb szempont — jelen ismereteink szerint — aligha támogatja. Megjegyzendő, hogy az oroszföldi besenyő,

123 szerintünk pontosabban nomád emlékanyagban ugyanez a szablyaforma ismeretes, eredete talán a Szaltovo-majacki kultúra, illetve részben dunai bolgár (Növi Pazar) temetők felé mutat.

124 Ebben az esetben a X—

XI. századi keltezés valószínűbb, mint a XII. századi. A zabla önmagában keltezhetetlen tárgy: alakja révén éppúgy lehetne honfoglaláskori, mint kun hagyaték.

125 A kengyelpárt formai rokonai (egyképpen a puhatalpú lábbelihez idomított talpalóval) besenyő és kun szállásterületek felé mutatva, mindenesetre a honfoglaláskori emlékanyagtól elválasztják, ugyanakkor elhatárolva a XIV. századi kengyelektől is. n 6 Mindenképpen a két nagy leletcsoport közé kell tehát kelteznünk, a kun párhuzamok alapján a XIII. század közepe előtt.

127 A leletegyüttes tárgyai tehát külön-külön nem korhatározó értékűek. A szablya és a bárd (fokos) X—

XI. százai keltezése a kengyelpárt és a zablát is ugyanígy keltezi. Kiegészítésül megjegyezzük, hogy a besenyő temetkezési formákra vonatkozó ismereteink a halmok alá való temetkezést egészen a XIII. század elejéig tanúsítják; azonban ezek az okleveles adatok

128 éppúgy lehetnek a környezet, a szomszédok ajkán fennmaradt dűlőnevek, mint a besenyők által még alkalmazott temetkezési szokások kifejezői. Nehezen hihető, hogy a Tomaj-nemzetség kereszténysége mellett, az egri püspökség tőszomszédságában a besenyők a XI. század közepe után is olyan temetkezési szokásokat őrizzenek, amelyeket még a térítésben olyan rugalmas szászföldi papság is tiltott.

129 136