Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján

szőlőt telepítettek úgy is, hogy az árkot kapával és ásóval húzták. Az árok egyik oldalára dobtak egy kapavágásnyi földet, utána az egy ásónyomnyira kivágott földet az árok másik oldalára hányták. A kapált föld került a gyökerekhez, végül az árkot bekapálták. —• Árkolással két irányban soros szőlőt úgy ültettek, hogy az ásóval és csákánnyal vágott hosszú, egy láb mélységű árokba a veszszőket egymástól másfél lábnyira tették el, sorköznek két és fél lábnyi távolságot hagytak.

21 A tőkék helyének kimérését zsinórral végezték, s a vessző mellé lábbal taposták a földet. Ezt az ültetési formát kadrátra ültetésnek is nevezték. A fehér és vörös szőlők telepítési rendjében (soratlan, soros) és az ültetés módjában (gödörbe, illetve árokba ültetés) mutatkozó különbségek a két szőlőkultúra eltérő eredetéből, a művelés általánosan elütő jellegéből adódnak. A középkori, fehér fajokat termesztő magyar gyakorlatú szőlőkultúra mellé a tőrük hódoltság idejében felhúzódó, balkáni eredetű vörös szőlőkultúra a Mátraalján is elterjedt.

22 Az eltérő jellegű szőlőművelés és borkészítés a XVIII—

XIX. században Gyöngyös környékén egymás mellett virágzott, s a kereskedelmi viszonyoknak megfelelően hol egyik, hol másik került előtérbe.

23 A művelésben megmutatkozó elkülönülésüket azonban a múlt század második felében kezdődő egységesedésig kimutathatóan megőrizték. így a határ külön-külön részébe telepítették a vörös, illetve a fehér szőlőket.

24 Továbbá a fehér szőlőket karózták, nyáron felkötötték, hosszú csapos metszésben részesítették, télre sem fedték be. míg a vörös szőlőket karózatlanul és kötözés nélkül művelték, rövid csapra metszették és ősszel befedték.

2,> A különbségek kiegyenlítődésének folyamata az ültetés technikájának megváltozásával kezdődött. Mátraalján már a filoxeravészt közvetlen megelőző időben a talajt igényesen készítették elő. A földet 50—60 cm mélységben ásóval és kapával megforgatták, fordítottak, rigoloztak. A telepítés helyét teljes szélességében átbuktatták, úgy, hogy a felső réteg a gyökerekhez, alulra kerüljön. A télen átfagyott földet tavasszal kapával elegyengették, esetleg megboronálták. Ezután zsinór mellett mérték ki a sor- és tőtávolságot. Általában 80x90 vagy 90x100 cm-re sorolták ki a tőkéket. A vesszőket — akár gyökeres, akár sima volt — ültető fúró, üttető fa vagy vasköröm segítségével helyezték a földibe (1. tábla). Az egyéb kapás növények ültetésénél is használt plántál ókkal rokon, de nagyobb méretű, fogóval és lépdelovel ellátott fúrók változatos kivitelezésben készültek.

26 A könnyű talajon keményfából, kötött talajon pedig vasból kovácsolt eszközöket használtak. A 21. Lásd: Gazdasági Lapok 1854. 515. 1. 22. A vörös borkultúrához: Andrásfalvy В., A vörös bor Magyarországon. NE. XXXIX. (1957> 67. 1. 2S. Részletesebben: Kecskés P., i. m. 1966. 506. 1. 24. A fehér és vörös szőlők területi elkülönítésének megállapítására a szőlőhegyek helységenkénti történeti topográfiáját kell elkészíteni. Gyöngyös és Visonta szőleiről összeállított felmérésünk igazolja az ide vonatkozó szóbeli hagyományt. 25. Részletesebben: Kecskés P., i. m. 1966. 508. 1. 26. Az 1. táblán bemutatott tárgyak az eszközkészítés technikai fejlettségének egy-egy fokára mutatnak, mely fokozatok a természetes hajlású vastag ágtól a tölgy- vagy akácfából faragott ültetőfán keresztül a kovács készítette vasvesszejű fúróig terjednek. A fenti eszközök forma és eszközhasználat szempontjából egy típust képviselnek, különböző változatban ma országszerte ismertek. A szőlőültető eszközök egy másik típusának két szarvú fogója van, s a fúrót a szarv közé térdelve nyomják a földbe. Ezt a típust főként dunántúli területeken ismerik, így Balatonmellékén és Veszprém megyében (Vajkai A., A parasztszőlőmívelés és bortermelés Veszprém megye déli részében. NÉ. XXX. (1938) 36. 1.). 299