Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)
Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátra alján
1. A SZŐLŐ FÖLDJÉNEK IRTÁSOS ELŐKÉSZÍTÉSE A szőlőterületek kialakítására és a vesszők földbe juttatására vonatkozó megnevezések közül több igénk művelődéstörténeti, nyelvtörténeti és jelentéstani vonatkozásban is tanulságos. Az épít, ellet, örökít, rak és tesz kifejezések 2 a munkafolyamat végzésének történeti és táji differenciáltságára mutatnak, az ültet és telepít szavak pedig a gazdasági irodalomból kerültek a népnyelvbe. Heves megye területén a XVIII. században még építették', később ültették a szőlőt, a munkát ültetésnek nevezték/ 1 Tudjuk, hogy a középkorban elsősorban a hegyes, erdős, más gazdasági ágban nem hasznosítható területeket telepítették be szőlővel. A török hódoltság után a nagyarányú szőlőművelés megindulásával a korábban elhagyott hegyeket vették művelés alá. r> Ezek után került sor a dombos vagy síkvidéki szántóföldek beültetésére, s utoljára következtek a homoki földek. A sorrend történetiséget is jelez. Az elmondottak főként az intenzív szőlőművelést folytató borvidékekre érvényesek. A Mátraalján a XIX. század közepére fogytak el a déli lankájú hegyoldalak, s ekkor kezdődött meg a síkvidéki szántóföldek drága áron történő felvásárlása szőlőültetés céljára. 1 ' A homokos területek beültetésére (Verpelét és Heves környéke) csak a filoxeravész után került sor. A talaj szőlőtelepítésre történő előkészítése függ a terület fekvésétől, a talaj minőségétől és a művelés hagyományától, tehát az ültetés és szaporítás rendjétől. Sorrendben elsőként az határozza meg a talaj előkészítés munkáját, hogy feltöretlen vagy már művelés alá vett területről van-e szó A gazdaságtörténeti kutatások és a történeti adatok tanulsága szerint a XIV— XVI. században a föld feltörését szőlő alá a szántóföldi „égetéses-ekés" eljárással szemben, általában a „baltás-kapás" talaj előkészítési módszerrel végezték. 7 A XVII— XVIII. századból több olyan adattal is rendelkezünk, mely szerint a szőlőt telepítőnek, az „építő embernek megengedtetik az maga irtatványát megégetni". 8 E kérdést alapos forráskutatás után lehetséges tisztázni. Véleményünk szerint a különböző jellegű feltöretlen földek (erdő, cserjés, rét, láp) művelésre fogását — az irtás általános és táji hagyományán túl — a termesztendő kultúra (búza, gyümölcs, szőlő) igényei is meghatározzák. Nyilvánvaló, hogy a soratlan telepítésű, hegyi szőlőkben és gyümölcsösökben felesleges volt teljesen meg2. Az elnevezések értelmezéséhez: Gyürky A., Borászati-Szótár. Pest, 1861. (megfelelő szavaknál). 3. Pétervásárán 1747-ben a Keglevich család majorsági tábláján a jobbágyok „szőlőket építsenek és szaporítsanak, büntetés vagy helységbül is leendő számkivetés alatt" (Soós I., A jobbágyföld sorsa Heves megyébben a XVIII. században. Az egri Dobó István Vármúzeum kiadványa, én. 63. 1.) 4. Vö.: ifj. Káplány J., Szőlőmívesség Gyöngyösön. Nyr. I. (1872) 334. 1. 5. A XIII— XIX. századi mátraalji szőlőterületek kérdéséhez és a XVIII. századi hegyfoglalásokhoz: Bártfai Szabó L., Gyöngyös és környéke bortermelésének története 1850-ig. Gyöngyösi Kalendárium VIII. (1937) 54—64. 1. 6. „Gyöngyös mellett igen is gyakorlatba vett intézkedés..., oly lapályföldek, mellyek főleg gabonatermesztés alá alkalmasak, szőlő alá osztogattatnak ki terjedelmes táblákban" (Péterffy J., Egri és gyöngyösvidéki kirándulásom. Magyar Gazda 1846. 875. 1.) 7. A kérdéshez gazdag forrásanyagot hoz Belényesy M. (Szőlő- és gyümölcstermesztésünk a XIV. században. NÉ. XXXVII. (1955) 11—12. 1.) és Holub .1. (A bortermelés Zala megyében 1526 előtt. A Göcseji Múzeum Jubileumi Évk„ Zalaegerszeg, 1960. 193. 1.). 8. Vö.: Pettkó В., Egy XVII. századi magyar hegyközség törvényei. MGTSZ. I. (1894) 33. 1. (részlet a vonyarci és diasi (Zala m) hegytörvényekből). 296
