Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Szilágyiné Cziffery Gabriella: Az egri vár bástyái alatti tufarétegek középső-miocén flórája

Először is igyekszünk a szomszédos területek egyes növényi rétegeivel összehasonlítani. Az Eger környéki tufákat általában a helvéti emeletbe szokás sorolni, azzal a megjegyzéssel, hogy kissé fiatalabb színezetűek, mint a mecseki helvét flóra, de ez annak a következménye is lehet, hogy a mecsekinél északibb fekvésűek. Ezek riolittufába, diatomaföldbe, tufitba, vagy egyéb hasonló kőzetbe vannak ágyazva. Terület szerint ezek a rétegek Eger-Tihamértól Andornaktályáig tartanak, ahol részben magában a község házai között, részben a Pincevölgyben van feltárva ez a flóra. Ezt elég egységesnek tekinthetjük. Ami lényegbevágó különbség van az egyes részletflórák között, az arra vezethető vissza, hogy más és más társulásból kerülnek ki az egyes lelőhelyek lenyomatai. Lényeges tér, vagy éghajlatkülönbséget nem tudunk megfigyelni. Bizonyos mértékben különbözik ezektől a flóráktól a fertővölgyi, amelyben olyan fajokkal találkozunk, amelyek sem az eger-tihamériben, sem pedig az andornaktályai flórában nem szerepelnek. Azok a flórák sem fedik semmiképpen az eger-tihaméri és andornaktályai flórákat, amelyeket Ostoros közelében tártak fel a Savós-völgyben és a közeli szőlőben. Mégis éppen ezek a flórák azok, amelyek a legnagyobb hasonlóságot mutatnak az egri várban legutóbb feltárt lelőhely flórájával. Különösen egy Legányi Ferenc által a Savós-völgyben gyűjtött anyag tele van a Pinus rigios Ung. tűivel. Ez a faj az egri vár tufarétegeinek szintén a leggyakoribb maradványa. (Andreánszky kézirat szó szerint idézve idáig!) A vári flóra ezenkívül egy sor Myrsinaceae maradványt is tartalmaz, két fajjal a Myrsine doryphora Ung.-t és a Pleiomeris canariensis (Wild.) DC. foszszilis testvérfaját. Ezeket az eger-tihaméri és az andornaktályai flórák nem tartalmazzák. De nagy szerepet játszanak egyes szarmata flórákban mint pl. az alsószarmata füzérradványai, a középső-szarmata várpalotai és a felsőszarmata szelecsi-völgyi. Ezenkívül nagyobb mértékben hasonlít a gyöngyöspatai tortonflórához. Mindez arra enged következtetni, hogy ezek a flórák, tehát a vári és az Ostoros savós-völgyi a többinél fiatalabbak és vagy a felső-helvéti egyik késői szakaszába, vagy talán már a tortonba helyezendő. Az újabb begyűjtések és vizsgálatok alapján, mindig több részlelőhely válik ismertté az Eger környéki tortonai flórából. Ezeknek a kiértékeléseknek eredményeképpen megszakítatlan kapcsolat lesz. az alsó-oligocéntól egészen a felső szarmatáig. így ezekből az adatokból a flóra és vegetációfejlődés, valamint az éghajlattörténet is a legpontosabb alapossággal megállapítható lesz. i A következőkben rátérek az eléggé nagyszámú, de egészében igen töredékes anyegból kiragadott főbb fajok ismertetésére. Pinus rigios Ung. Iconographia (1852) p. 25. t. XIII. f. 3. Igen sok, töredékes maradvány (kb. 40 db) minden kétséget kizáróan ehhez a háromtűs Pinus fajhoz tartoznak. Sajnos, egyetlen példányon .sem látszik a tűcsokor teljesen épen, van amelyiken csak a lenyomat csúcsa hiányzik. így az eredeti hosszúságot pontosan nagyon nehéz megállapítani. Egyes maradványokon a tűk meglevő hossza 9 cm és vastagságuk 1 mm. A többi példányokon csak tű-lenyomat töredékek vehetők ki. 20