Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 6. (1969)

Szujkóné Lacza Júlia: Megemlékezés Andreánszky Gáborról (1895–1967)

tudományos meggyőződésévé a növények és növényformációk állandó alakulása, változása, a klíma és annak egyes tényezői hatására. 1939-ben ipar jelentős elméleti megállapítással gyarapítja a növényföldrajz tudományát. Megállapítja az ún. szárazság] fahatárt, melyet a vízgőztelitettség hiányával hoz kapcsolatba. E gondolat újra és újra felbukkan későbbi munkáiban is, szoros kapcsolatot tételezve fel a fajok ökomorfológiai sajátosságai, valamint a vegetáció formációi és a páratelítettség hiánya között. 1942-ben már a földtörténeti múlt növényzete с munka megírására került sor. Tudományos szemlélete és tapasztalatai ötvöződésének első jelentősebb megnyilvánulása vegetációtörténeti vonalon, amikor a klímától teszi függővé a növény vándorlásokat, bizonyítékul felhasználva a kortársak kutatásaiból származó leletanyagokat. Az Észak-afrikai Pituranthus-ok с munkájában kifejti: az északi Szahara szegély faj fejlődési központ, a legtöbb faj kialakulásának helyét a Szahara északnyugati részén találjuk. Munkáiban mind ez ideig viszonylag kisszámú rendszertani feldolgozást (bár közöttük észak-afrikai genusok is szerepelnek!) találunk. S jelentős számú formáció és flóra ismertetését, melyeket személyesen tanulmányozott. (Hazai irodalomban elsőként a tomillares, phrygana stb.) Az így szerzett tapasztalatok: a fajismeret, a formációk összetétele, azok földrajzi és éghajlati igényének ismerete valójában a későbbiek folyamán váltak gyümölcsözővé. Az egyetemi katedra (Egyetemi Növényrendszertani és Növény földrajzi Intézet) elfoglalása után megbízzák 1949-ben a geológus hallgatók paleobotanikai óráinak megtartásával is. Bár Andreánszky Gábornál megelőzőleg paleobotanikai téren csak az irodalom tanulmányozásáról tudunk (könyvismertetései alapján). 1945—49 között főleg az Intézet és a Növénytár életének nyugodt mederbe terelésén, újjáépítésén dolgozik, de már a paleobotanika oktatást is vállalja, s nagy erővel hozzáfog a hazai, rendkívül gazdag harmadkori flóra tudományos feltárásához, Beállva az eddigi jeles paleobotanikusok sorába, irodalmi munkásságában megjelennek a növénymaradványok leírásai, s ezzel szinte egyidőben hozzáfog tanítványai körének kialakításához. A professzor szakmai ismeretei, tárgyszeretete, a tanítványok felé megnyilvánuló önzetlenség és a tudásszomj megbecsülése szinte vonzza az ifjú embereket. Kialakít maga körül fokozatosan egy kis iskolát. Kezdetben e paleoibotanikai isikalához számos fiatal tartozott: Bocsa Klára, Bubik Ilona, Czár Magda, Cziffery Gabriella, Horváth Ernő, Józsa Gábor, Kubát Kinga, Kováts Éva, Nóvák Erzsébet, Pálfalvi István, Varga István, Vitális György, Vörös Ilona, Zeller Lídia, Zilahy Lídia. Andreánszky Gábor tudományos eredményei mellett, a későbbiekben remélhetőleg, a tanítványokon keresztül, a tudomány fejlesztésében elért eredményeik alapján sokszorozzák meg a professzor érdemeit. De tanítványának vallják magukat sokan a biológia más területein dolgozók is, akik Tőle kapták tudományszemléletük alapvonásait. Bár recens növényekkel és növényföldrajzzal már huzamosabb ideje nem foglalkozott, fiatalabb kollégái, volt tanítványai geobotanikai, rendszertani problémáikkal a legutóbbi időkig felkeresték. Számukra, akik így közvetlenül meríthettek egy nagy tudós gondolatvilágának forrásából, ezek a beszélgetések el nem homályosuló élményt jelentenek. Viszonylag hamar eljut első nagy szintéziséig, azaz 1954нЬеп megjelent ősnövény tan (Paleobotany) с. tankönyv összeállításaiig. A leletanyagok feldolgozásának idején is gyakran foglalkozott a vegetáció genetikai, elméleti kérdéseivel, ebben a munkájában már messze túlmegy a tankönyvi szinten. r>