Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Kovács Béla: Románkori templomok feltárása Heves megyében

Entz Géza nagy összehasonlító anyagot felhasználó tanulmányában a templomok nyugati végén lévő karzatokat a feudális úrnak az alattvalóktól elkülönített helyének, kegyúri karzatnak mondja. Nem a nyugati karzatok kialakulásának építészettörténeti kérdéséhez kívánunk ezen a helyen megjegyzést fűzni, hanem elsősorban a karzatok rendeltetését, használatát szeretnénk bővebben értelmezni. Entz Géza tanulmánya is megjegyzi, hogy hazánkban sem a király, sem a főpapság nem vette át a nyugateurópai kegyúri elhelyezkedést és a szentélyben foglalhatott helyet a liturgikus cselekmények végzésekor. Véleménye szerint a nemzetségi monostortemplomok építésekor jelentkezett a kegyúri karzat igénye, amely a nyugateurópai példák nyomán meg is honosodott és falusi templomainkban is teret hódított. Ezzel kapcsolatban néhány olyan megjegyzésünk van, amelyek ha nem is oldják meg a kérdést, de minden bizonnyal hozzájárulhatnak a probléma további kutatásához és tisztázásához. A templomok terében kétségtelenül a szentély a legfőbb és legméltóbb hely, hiszen a liturgia lényeges cselekménye itt zajlik le. A székesegyházakban itt állt a püspök trónja és itt helyezkedett el a papság is. Érthető tehát a világi hierarchiának az a törekvése, hogy a templom legelőkelőbb részéhez közel ő is helyet kapjon. A templom hajója a hívek, ennek nyugati vége a korai időkben a kathecumenek helye volt, amelyet legtöbbször el is választottak a hajótól. Ismerve az egyházi tradíciók lassan változó, a régihez ragaszkodó fejlődését, furcsa, hogy éppen a nyugati oldalon alakult ki a világi hierarchia díszhelye; azon a részen, ашз1у kezdetben a kereszteletlenek, később a nyilvános vezeklők helye volt. Nemzetségi monostortemplomaink alapítása éppen nem indokolja a kegyúri karzat megépítését. Ezek a templomok elsősorban nem lelkipásztorkodás céljaira épültek és közülük sok csak később látta el a plébániatemplom funkcióit is. Elsődleges céljuk az volt, hogy a történeti fejlődés során egyre jobban felbomló nemzetséget valamiféle egységbe fogják és az ide telepített szerzetesek Istennek tetsző életmódja révén mélyebben bekapcsolódhassanak az Egyház misztikus, a földi életet és a túlvilágot is magába foglaló közösségébe. Szinte minden nemzetségi monostor alapító levelében megtaláljuk az adományozók ilyen jellegű szándékát. A nemzetségi monostort használták fel temetkezési helyül, sok esetben erődítési célra is.

75 Éppen abból kifolyóan, hogy a nemzetségi monostortemplomok elsődlegesen nem láttak el plébániai funkciókat, következik az, hogy nincs szükség külön kegyúri karzatra, hiszen az egész templom az alapító nemzetség, a kegyúri jogot gyakorlók rendelkezésére állt. A kérdés vizsgálata során a kegyúri jogok közül csak az ún. tiszteleli jogokat vehetjük figyelembe. E jogok közül okleveles anyagunk csak a. jus listrae-t és a jus sepulturae-t említi. Az első alapján a kegyuraknak joguk volt a templomban címereiket elhelyezni, a második alapján pedig a templomon belül temetkezhettek. Egyéb, az egyház által kijáró tiszteleti jogokat sehol sem említenek tételesen az oklevelek, bár bizonyos, hogy a kegyúrnak a templomban külön helye lehetett, egyes imádságokban külön megemlékeztek róla és egyéb liturgikus cselekmények végzése közben is megkülönböztetett tisztelettel kezelték.

76 A magyar anyagban egyetlen olyan oklevél ismeretes, amelyből a kegyuraknak a templomban való helyére következtethetünk. 1347-ben az alsó és felsődörögdi nemesek egyezséget kötöttek a felsődörögdi Szent András plébániatemplom kegyuraságával kapcsolatban. Az oklevélben többek között rögzítették, hogy ,,. .. a felsődörögdi nemesek — a templom kegyurai — a Szent András tiszteletére avatott főoltár előtt s a Boldogságos Szűz oltára előtt és mellett állnak; a hozzájok tartozó úri nők meg a Boldogságos Szűz oltárától nyugatra helyezkednek el érkezésök sorrendjében. Megjelenthetnek a templomban az alsódörögdi nemesek is 75 Kollányi, 33 — 35. 76 Kollányi, 196. 58