Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Kőhegyi Mihály: Gárdonyi Géza két levele Dankó Pistához

GÁRDONYI GÉZA КЕТ LEVELE DANKO PISTAHOZ Gárdonyi Géza rendkívül sokoldalú egyéniség volt. Nem feladatunk, hogy nyelvi és nyelvészeti tanulmányairól, természettudományos érdeklődéséről, festői törekvéseiről, kiváló sakktudásáról, pedagógiai rátermettségéről behatóbban szóljunk. Zenei tudását azonban — az alább közlésre kerülő levelek megértése miatt — számba kell vennünk. A gyermek Gárdonyi első zenei benyomásait a szülői házban szerezte és a hajlamot édesapjától örökölte. Még Pátkán laktak, amikor egyszer édesapja finom selyempapírba csomagolva fényes sarkantyúkat hozott haza, s kisfia csizmájára erősítette azokat. Eleinte tetszett a kis Gézának a dolog, de gyakorta felbukott, elbotlott a sarkantyúk miatt. Ám hiába feszegette le a kényelmetlen cifraságot, apja csakhamar újat vett. „Megtanított táncolni. Az akkor divatos hangszeren, gitáron mindenféle bokázó nótát játszott, s nekem a fordulókat ki kellett pengetnem a sarkantyúval. Anyám beszéli, hogy egyszer apám elvitt a kávéházba, és ott húzatta nekem a cigánnyal a verbunkost, én meg táncoltam" — emlékezik vissza az író gyermekkorára.

1 Édesapját csaknem minden parasztlagziba meghívták, aki ugyan sose ment cl egyikbe se, de mindig küldött egy vagy két nagy kalácsot. A kalácsot a cseléd vitte el, de Gárdonyi mindig vele ment. Néha ebéden is ott maradt vagy vacsorán, s hallgatta a vőfélyek rigmusait.

2 Hétköznapjaiban a többi parasztgyerekkel, falubéli jó cimboráival játszadozott a réten. Saját mulatságukra töklevélből vágtak dudát és azon trombitáltak

3 vagy zsebkésüket tették ajkuk elé és ily módon kezdtek éles fütyülésbe.

4 Elemi iskolás korában történt, hogy egy népdalt hallott. „A szövegére nem emlékszem, csak a tartalmára. Arról szólt, hogy egy leány kimegy a mezőre, a legény leteríti subáját, s megöleli, megcsókolja az ő kedves babáját. És amikor ezt a nótát hallottam, a poézis édes borzongása futott át rajtam. Álmodozva mentem a réten, s képzeletemben láttam a leányt, akit a legény megölel."

5 De nem csak erős költői fantáziája segített elképzelni a jelenetet, hanem sályi tanítójának, Malyáta Ignácnak zenei nevelése is. Malyáta az akkori időkhöz képest igen jó muzsikus volt. Kiváló kántor: „orgonász" és „éneklész". Egy saját tulajdonú öreg zongora ott állott a félig földbesűllyedt, kicsiny ablakú, düledező sályi iskola tantermében.

6 A komoly iskolai munka, meg a délutáni játék fáradalmait estelente a házuk előtt üldögélve pihenték ki öccsével, ahol kedvesen susogott a vén szederfa. Jól tudták csak a szellő súrolja és mozgatja lombjait, de mégis volt abban a susogásban valami, amit szívesen és álmodozva hallgatott a két gyerek. Valami dallamtalan. 1 Gárdonyi Géza: Gyermekkori emlékeim. Bp. 1951. 21. 2 Gárdonyi Géza: i.m. 107. 3 Gárdonyi Géza: Kék pille - Válogatott elbeszélések. 1888-1922. Bp. 1961. 218. - Gárdonyi Géza: Szegény ember jó órája. Elbeszélések. Sajtó alá rendezte és az utószót írta Z. Szálai Sándor és Tóth Gyula. Bp. 1964. I. 450. 4 Gárdonyi Géza: Mai csodák. Bp. é.n. Dante kiadás, 129. 5 Gárdonyi Géza: Gyermekkori emlékeim. Bp. 1951. 99. 6 Barsi Ernő: Gárdonyi Géza, a muzsikáló néptanító. — Embernevelés. A Győri Tanítóképző Intézet tanárainak pedagógiai tanulmányai II. Győr. 1965. 158. 263