Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 5. (1967)

Molnár László: Az Apátfalvi Keménycserépgyár a XIX. század utolsó harmadában

A Dubravszky időszak termékeinek általános simertető jegye még a teljes kézifestés, amely ebben az időszakban éri el, mint már előbb is megjegyeztük, legmagasabb művészi színvonalát. Ennek elérésére csakis a gyárban dolgozó külföldi és hazai iskolázottságú festők részben szokatlanul nagy számával, másrészt a változatos edényféleségek folyamatos előállításával vált lehetségessé. A kézifestés között is szükséges azonban különbséget tenni, mert míg a reformkorban többnyire mázalatti kobalt díszítés, addig a század közepe táján inkább a mázfeletti festést alkalmazták gyakran, a korábbi korszak technikájával együttesen. Periódusunkban a máz alatti díszítés egy újabb formája fejlődik ki, amikor az egyszer 1100 — 1300 C°-on kiégetett — biszkvit — edény erősen szívó hatású felületére, vízben oldott fémoxidos festékekkel, ecsettel festik a kompozíciót, minden előrajzolás vagy kontúrrajz nélkül. A festés után vízben oldott üvegszerű mázzal vonják be az edényt és azután ismét kiégetik, de az előzőnél alacsonyabb kb. 1000—1200 C°-on, amikor a színes festékek még nem égnek el, csak beleolvadnak az átlátszó mázba. Ez az eljárás nem ismeretlen az európai kőedény és porcelán gyártásban, azonban gyakorlott, jólfelkészült festőket igényel, akik az ecsettel nem rajzolják, nem festik a motívumok elemeit, hanem egyetlen lendületes vonással szinte odavetik a leveleket, virágszirmokat, vagy éppen a madarak szárnyának tollazatát. Az egyes edényeken gyakran előforduló szöveges feliratok; nevek, monogrammok, évszámok megjelenítése is nagyobb gyakorlatot árul el. Ez a díszítései technika más edénygyárakban is elterjedt abban az időben, azonban eddigi kutatások alkalmával végzett összehasonlítások azt bizonyítják, hogy Apátfalván érték el a legmagasabb művészi színvonalat az edények. Fenti megállapításaink bizonyítására az alábbiakban bemutatunk néhány jellegzetes alakú tárgyat és díszítményt ebből a korból. Kiemelkedő tárgynak tekintjük azt a lapos kulacsot, amelynek egyik oldalán „Jordán Pista", a másikon ,,1882" felirat és évszám van. (3—4. sz. kép) Alapformájában ehhez hasonlót készítettek a fazekasok, valamint a csutorások és ügyesebb bognárok fából, azzal a különbséggel, hogy a használati szempontból szükséges szíj tartására, illetve vezetésre a fánál a díszítést is szolgáló bőrből alakították ki a kengyeleket, amiket a keramikusok agyagból formáltak. Az enyhén ívesen domborodó laposkorong mind két oldala azonos kompozíciójú rózsákból, margarétákból, bimbókból és levelekből összeállított koszorúval van díszítve, amelynek közepén került elhelyezésre a név, illetve a készítést jelző évszám. A kompozíció négyes tagolású. A színek vörös, piros, purpur, kék és a zöld különböző árnyalataiból alkotnak harmonikus egységet a koszorú közepén elhelyezett komorabb barnaszínű feliratokkal. Ugyancsak a barna színt használták a lábak és kengyelek díszítésére. Ez a teljesen tömött szerkezetű kompozíció és a festés módja az apátfalvi keménycserépművészet „barokk korszakának" jeles darabja. A feldolgozott időszak másik művészeti irányzatának kifejezője az „Emlék 1886" feliratú lapos alakú talpaskulacs. Formájának tömege hasonló az előzőhöz, mégis a kónikus felépítésű talapzat, a karcsúbb és magasabb nyak, valamint a keskenyebb kengyelek, — amelyek ebben az esetben mint díszítő elemek kaptak szerepet, — az egész tárgynak egy kissé könnyedebb formát kölcsönöz. Minden valószínűség szerint ennek a vizuális érzetnek a kialakulásában szerepe van a festett, nyitott koszorúra emlékeztető díszítménynek. Ilyen szerkezetű nyitott koszorúk ismeretesek nemcsak tányérokon és tálakon, hanem más úgynevezett öblös edényeken is, így ebben még semmi különlegesség nem érzékelhető. Sokkal inkább azonban magában a kompozíció szerkezeti felépítésében és az alkalmazott virágokban, növényekben. A hagyományos virágok mellett számos újjal is találkozunk, de ez magában még nem jelentene minőségi különbséget. Az előadás módja, a laza szerkezet és a teljesen porcelánszerű festésmód, amelyben ha távolról is de valamiféle kedves népies rokokóhangulat csendül ki, avatja különlegessé a kulacsot, (5. sz. kép) amely ennélfogva kiemelkedő az apátfalvi keménycseréptárgyak között korszakunkban. Figyelmet érdemlő még a szokatlan könnyed porcelánszerű festés. A mester feltehetően korábban porcelángyárban is dolgozhatott, mert a keménycseréptárgyak festése minden esetben nemcsak erőteljesebb folthatású, hanem a színek is keményebbek. 252