Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Bakó Ferenc: A májfa és a májusi kosár Heves megyében

1962-ig volt gyakorlatban, azóta a gyerekekhez szorult vissza. Besenyőtelken régebben (IV.) előzménye is volt a májfaállításnak. Mind a kicsiknél, mind a nagyoknál az volt a szokás, hogy az a lány, (illetve annak a szülei), aki májfát várt, Szt. György, mások szerint Szt. Márk napján bokrétát küldött a fiúnak. A bokrétát a legények kalapjukhoz tűzték. Régebben a „fűzfa májfát", vagy „zöld májfát" hosszú vendégoldalra kötötték, ma már csak virágos ágat visznek. Ha szép fa állt az utcán a ház előtt, azt is feldíszítették májfának. A szokás virágzásának idején a májfa olyan hatással fejezte ki a férfi fiatalság véleményét, ítéletét, hogy az a lány, aki nem kapott májfát, május elsején ki sem ment szégyenében a házból. Régen (IV.) zeneszóval vitték a májfát a lányos házhoz és pontosan éjfélre kellett a kapufélfához kötni. Ha ez előbb vagy később történt, megszólták a legényt. Amikor kikötötték a fát, énekelni kezdtek az ablak előtt: 1. Elhoztam a májfát, fogadd el tőlem, Ha el nem fogadod, nem jövök el többet. 2. Hej, galambom, gyere ki, Vár a májfa ideki, ideki, de ideki. Mások szerint verset mondott a legény. Néhány változat ezekből: 1. Ezt a szép fűzfát küldöm én, Ha szeretsz, aggass rá zsebkendőt, szalagot, Mert tudd meg, a szeretőd én vagyok. 2. Ezt a szép fűzfát küldöm én, Ha nem szeretsz, ne aggass rá semmit, Mert tudd meg, a szeretőd már nem vagyok. 3. Elviszem hozzád e fát, Fogadd szeretettel. Teliraktam mindennel, Bánattal, örömmel. A lányok már várták ezt az estét, kitakarították a lakást, a kapu elejét is szépen felseperték és kimosták a zsebkendőket. — Ha elfogadta a lány a májfát, rákötötte a zsebkendőket, kendőket. Ha nem, üresen maradt a gally a kapufélfán. Az előző esetben behívta a lány a legényt és fánkkal, borral kínálták. Amikor vége volt az áldomásnak, „egyet perdültek a konyha közepén és jó egészséget kívántak egymásnak". A lány ajándékot — kendőt, selyem kendőt, „szép tálat" — adott a legénynek. A kendőt a „lányos napokon" (csütörtök, szombat) a lány tisztára cserélte. Éjjel a lány őrizte a májfát, de ha nem tetszett a legény, akkor őmaga volt kénytelen rá. Ha nem őrizte a lány, azt mondták, hogy nem szereti a legényt. Ha ellopták a fát, úgy vélekedett a falu, hogy a legény nem fogja elvenni a lányt. A kislányoknak feldíszítve vitték a fát, de a nagyoknak „csupaszon", s ők hajnalban díszítették fel. Akkor tették rá a kendőket, a pattogatott kukorica füzért, egy üveg bort, azon bokrétával. Május elsejének hajnalán a lányok harmatvízben mosdottak, hogy „a boszorkány meg ne rontsa a májusfavívőt". Erre utal az egyik, alábbi dalszöveg is, amelyet áldomás közben énekeltek : 1. Kakukszóra ébredtem én, Harmatban mosdottam én, Májusfát raktak a kapumba, Gyere, rózsám a karomba. 2. Hej, májusfa, májusfa, Jaj, de szépen tündökölsz! Ragyogj, világíts, Te lángoló szerelem ! 270