Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 4. (1966)

Bakó Ferenc: A májfa és a májusi kosár Heves megyében

À szokás elemeinek sorrendjét, a szokás konstrukcióját tekintve, megállapíthattuk, hogy 1. a fát a legény csupaszon adja át; 2. a fát lopás, megcsonkítás ellen őrizni kellett; 3. hajnalban a lány díszítette fel; 4. régebben a vívó legények állították fel, ma ez a feladat már a lány rokonaira hárul; 5. a fa helye régebben az udvar vagy a kapu volt, ma a kapura és a kerítésre teszik; 6. egy időben éjjeli zenét adott a legény, — régtől fogva máig is zenével „köszöntik" reggel a májfákat; 7. a fa élettartama rövid: 1—2 hét, az első mindig pünkösdig áll; 8. a májfát régen a vivő legény döntötte ki társaival, ma a lány rokonai, ünnepélyesség mellőzésével; 9. a döntésnek szertartásszerű elemei vannak: erőpróba a borosüvegért, tánc a fa alatt, a kidöntést eredményező fejszevágások; 10. a szerelmi ajándékozás mellett él a közösségi májfa is, 1945 előtt nemcsak a falun belül, hanem azon kívül, a summásélethez kapcsolódóan is, — ma pedig intézmények számára, a tiszteletadás kifejezéseként. SZOKÁS TÍPUSOK HEVES MEGYE TERÜLETÉN Miután a Felsőtárkányon összegyűjtött adatanyagból ezeket a megállapításokat tehettem, kialakult bennem az a meggyőződés, hogy ha egyetlen falu hagyomány-kincsének ez a kis részlete is ennyi, további következtetések levonására is alkalmas adatot szolgáltat, még inkább gazdag anyag birtokába juthatnánk akkor, ha kutatásunkat nagyobb földrajzi területre terjeszthetnénk ki. Minthogy a falusi iskolákkal való együttműködés már bevált és szép eredményeket hozott, a Felsőtárkányon szerzett tapasztalatok felhasználásával felkértük Heves megye minden általános iskolájának igazgatóját, hogy a felső két osztály tanulóival írasson házidolgozatot erről a népszokásról, a megadott szempontok figyelembevételével. A tanácsok illetékes vezetői és a nevelők általában támogatták kérésünket — amiért nekik ez úton is köszönetet mondok — és így a megye 117 helysége közül 82-ből be is érkeztek az adatok, — mintegy 1500 dolgozatba rejtve — amelyek már lehetővé teszik a májfaállítás szokásának a területi variánsokból adódó alaposabb megismerését. Az egyes helységekből kapott anyag természetesen nem egyenértékű. Sok függ attól, hogyan adta ki a nevelő a dolgozatot a gyerekeknek, attól, hogy az igazgató hány dolgozatot küldött be, csak a legjobbnak ítélt néhányat-e, vagy az összesét. Számomra előnyösebb volt az utóbbi eset, mert ebben ellenőrizni is tudtam az adatokat. Több helységben szükségesnek tartottam a személyes ellenőrzést is, amelyet részben magam, részben erre felkért munkatársak (S. Kovács Attila, Séra Lászlóné, Takács Béla és az egri Alpári Gyula Közgazdasági Technikum, valamint a Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium több tanulója) végeztek el. A községek egy részéből, pontosabban 12 faluból, megfelelő mennyiségű és minőségű adatokat kaptam arra, hogy belőlük olyan vezérmotívumokat szűrhessek ki, mint a felsőtárkányiak és ezek alapján a szokásnak 12 típusát el is határolhattam. E 12 település anyaga mellett a többi adat hozzásegít egyrészt a területi elterjedés megrajzolásához, másrészt a szokás kisebb komponenseinek számos változatát tárja elénk. Mint a felsőtárkányi leírás során, a szokás alakulásának itt is három időmetszete ábrázolható: a jelenkor, a szülők fiatalságának ideje és a nagyszülők fiatal kora. Leírásomban e korokra az egyes adatok közlése után zárójelbe tett I., II. és III. számokkal utalok a jelenből indulva a régebbi múlt felé. Annak az esetnek a jelölésére, amikor az adatközlő a kor meghatározására csak a „régen" szót alkalmazza, magam a IV. számot használom. A rendelkezésünkre álló adatok segítségével kialakítandó típusok csaknem teljességgel képviselik a megye etnikai összetevőit, azokat a kisebb-nagyobb csoportokat, amelyek Heves megye mai néprajzi képét alkotják. Típusaink a palóc etnikai csoport több területéről, a Tárna völgyéből, a délhevesi síkságról, valamint az újkori telepítések eredményeként ide költözött, korábban szlovák és német nemzetiség köréből adódnak. 263