Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Szabó János Győző: Honfoglaláskori sírok Eger-Répástetőn

4,8—4,6 — 3,9 — 2,6 cm. Egyéb méretek: pengehossz: kb. 58,5 cm,

7 húrhossz: 57,2 cm (56,9 cm).

8 A pengető szélessége: 2,62 cm, ettől 26 cm-re psz. : 2,6 cm. A fokéi (elman) hossza: 7,45 cm. (1. t. 1.) A markolatnyúlványnak a megmaradt alsó szakasza nem hajlik a penge élének irányában. Méretek: jelenlegi hossz: 5,2 cm, legnagyobb szélesség: 2,1 cm. (1. t. 2.) A szablya a keleti pásztornépek közelharcban használt sajátos fegyvere volt, s a honfoglaláskori kutatás már több, mint hatvanat tarthat számon.

9 Ennek az emlékanyagnak az átfogó feldolgozása még nem történt meg.

10 Honfoglaláskori szablyatípusaink kialakulása lényegében nem a Közép-Dunamedence területén ment végbe, de elvileg nem zárható ki, hogy a magyarság fegyvereinek készítésére helyenkint a késő-avar kultúra vasművessége hatást gyakorolt.

11 A répástetői szablya az eddig ismert épebb honfoglaláskori példányok között az egyik legrövidebb, s kitűnik pengéjének az átlagosnál jóval nagyobb mértékű hajlatával is.

12 Mindezek tekintetében hozzá legközelebb a veszprémi múzeumban őrzött szablya áll, amelynek ellenzője is hasonlóképpen bronzból készült (s végei gömbösek, elülső oldalán rombikus dudor látható).

13 A répástetői szablya pengéje régies vonásokat mutat, amelyeket csak a későavarkori szablyák pengéinek ismeretében vehetünk észre. Késő-avarkoii szablyáink nagy részének pengegörbületére jellemző, hogy az vagy csupán a penge legalsó negyedén mutatkozik észrevehetőbben, vagy ha a hajlítás hosszabb szakaszra terjed is ki, a pengető alatti arasznyi rész egyenes marad.

14 Azt a benyomást keltik, mint mikor egy kardpenge íves kovácsolásával csak próbálkoznak. Honfoglaláskori szablyáinknál a hajlítás lendületében arányosan rész vesz az egész penge. Ezért tartjuk régies jellegnek azt, hogy a répástetői szablyapenge felső kétharmadának enyhe 7 Zsinórral mértük, a penge hajlatát követve. 8 A pengecsúcs és a pengető élnél lévő sarka között húzott egyenes, ill. a pengecsúcs és a pengető háti sarka között húzott egyenes. ,J 61 szablyás sírról tudunk. Sajnos ebből jónéhány csak irodalmi adat, a gyűjteményekben nincsen nyomuk, ill. elpusztultak. 10 A maguk idejében korszerű összefoglalások rendelkezésre állnak. Pl. Hampel J., Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. 1. (Braunschweig 1905) 186 — 210. — Posta В., Régészeti tanulmányok az Oroszföldön. (Bpest —

Leipzig 1905) 81 118. — Tóth Z., Attila's Schwert. (Bpest 1930). - Arendt V. V., Török szablyák a VIII IX. századból. (AH 16[1934]48 78. Kalmár J., Zeitschrift für hist. Waffen und Kostümkunde (1935-36) 150. skk. A Dobó István Vármúzeum szablyáinak feldolgozása alkalmával, amely tanulmány kéziratát a közeljövőben zárjuk le, a Közép-dunamedencei anyagról mi is áttekintést nyújtunk. 11 László Gyula vetette fel először azt a gondolatot, hogy a tovább élő avarok között megmaradtak az ötvöscsaládok is, akik később a királyi udvar szolgálatába szegődtek. (A honfoglaló magyar nép élete. Bpest 1944. 98 — 99.). — Egyre több adatunk van arra nézve, hogy a honfoglaló magyarság területi elkülönöléséről, elzárkózásáról abban az értelemben, ahogy azt korábban feltételezték már nem beszélhetünk a X. században sem. Sőt valószínűnek tartjuk, hogy egy keletről jött pásztornép hamarabb megtalálja a közös szót a kultúrájában keleti eredetű, pásztoréletformában élő népcsoportokkal, mint a földművelő szlávsággal. 12 A kisdobrai szablyák egyik példánya tudomásunk szerint a legrövidebb (törött markolatnyúlványával együtt 58 cm, aph. 53 cm). Dokus Gy. Arch. Ért. 20(1900) 60. (kép: 49. 1.). — Sajnos a magyar anyag közlői a szablyák görbületét sehol sem fejezik ki számokban. Ezért az elhajlás mértékének elbírásálánál — ahol csak rajzokra és fényképekre voltunk utalva — szemünk arányérzékére bíztuk magunkat. 18 Veszprémi múzeum ltsz. : 63.278. 1. Németh Péter írásbeli tájékoztatására és rajzaira támaszkodtunk. (Üsz. 143- 15 —2 64.) 14 Pl. a Szeged-átokházi szablya (Csallány D., Arch. Ért. 73(1943) 35. (kép: 76. t. 3), a kiskassai (Hampel, Alterthümer. III. 276. t. 18.), a tiszaeszlári (Hampel, Alterthümer III. 278. t. 11.) stb. 111