Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Takács Lajos: A verpeléti dohány termesztése

miatt nem lehetett elültetni, betakargatták a nedves ruhák közé. De amit csak lehetett, elültettek. Kezüket ledörzsölték homokkal s letörölték a nedves rongyokkal, dohányruhákkal. Levetették a nagy gangát és a rossz szoknyát, rendesebb ruhájukba bújtak, amely a föld szélén maradt munkájuk idején, aztán összeszedték a ruhát, edényt, ami csak volt, bele a hátyiba s indultak haza. 10— 11 óra lett sokszor, mire hazaértek. Az ültetést másnap nem szokták folytatni, mint a kertészek. Nem volt palántájuk. Várniok kellett addig, míg nőtt: 4—5 napig, vagy egy hétig. Addig eső is jöhetett és akkor már nem kellett víz sem. Addig végezhettek is más, sürgős munkával. A következőkben, mikor ültettek, az előkészület: a vízhordás, ültetés épp úgy ment, mint ahogy a fentiekben láttuk. Következő ültetésig nem is mentek a dohányföldre. Akkor viszont már megvizsgálták, hogyan fogant a palánta, melyik elevenedett, melyik hervadt. Ez utóbbiakat kihúzták, és megvizsgálták, nem pajod rágás miatt pusztul-e? Ha az bántotta, körülnéztek, kipiszkálták s ha féregre találtak, összetiporták. A hiányt pedig pótolták, elsasolták. Az egész földet csak 3—4 alkalommal sikerült beültetni. Az ültetés így elhúzódott egy hónapig is s az először ültetett dohány már szépen verődött, mikor az ültetés befejeződött. Különösen ha közben volt eső. Ilyen esetben, ha voltak elegen a családban, már kezdhették is a kapálást. Annál is inkább meg lehetett kezdeni, mert ebben a férfiak még annyira sem vettek részt, mint az ültetésben, s az csaknem teljesen az asszonyokra maradt. Nekik kellett a többi munkájuk közé beosztaniok. Takács Lajos 366