Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Bakó Ferenc: Településnéprajzi tanulmány

sége miat elégtelen egész határát meg szántani, s be vetni, ugyan ezért is bírják az Abonyiak nagy részét désma alá, nem különben a Noszvajak is egy jó részét bírják désmára",

93 s kétségtelen, hogy ez 1775-ben is így volt. Adatok hiányában csak feltételezhetjük, hogy ezeket a területeket legeltették és hogy a valóságban nagyobb volt az állatállomány, mint amennyit összeírtak.

94 A gazdálkodás állattartó jellegét világosabban fejezik ki egy korábbi összeírás adatai. 1720-ban 30 családfő (kb. 150 lélek) használatában 262,5 pozsonyi mérő, azaz kb. 175 kishold szántó és 194 szekér szénát termő kaszáló van (kb. 194 hold). A 30 családból 10-nek egyáltalán nincs szántója, csak rétje és megjegyzi az összeíró, hogy a megművelt 262,5 pozsonyi mérő kapacitású szántóval szemben 1500 pozsonyi mérő befogadó képességű vetésterületük lenne, de elhanyagolják. Ezért legelő bőségesen van, mely az uraság állatain kívül is képes 400 marhát és lovat eltartani. A szöveg nem egyértelmű: jelentheti a rét kiterjedését is és adhatja az állatállomány hozzávetőleges becslését is. Mindenesetre a szántóföld és a kaszáló szokatlan aránya (175 hold : 194 hold) a földművelés kisebb jelentősége mellett szól.

93 Az 176l-re datált Hazael térkép is, mely Maklár kétbeltelkes állapotát rajzolja meg, nagy kiterjedésű takarmánytermő területeket tüntet fel. A határ középső részén, az Eger és Rima között és azok két oldalán legelő vagy kaszáló volt. A határ északkeleti és észak-nyugati sarka erdős terület, szintén alkalmas a legeltetésre. A szántók kisebb foltban a határ keleti részét és délnyugati negyedét foglalják el, mely utóbbit minden valószínűség szerint nem a makiáriak, hanem a füzesabonyiak használták. Fenti adataink a levéltári források bizonytalansága mellett is meghatározzák Maklár gazdálkodásának jellegét, azon belül az egyes ágazatok arányait abban az időben, amikor a szálláskertes települési forma átalakulás, rendezés elé tekint, majd rövidesen meg is változik. 1755-ben Maklár népének gazdálkodására az őszi és tavaszi vetés csaknem egyenlő aránya jellemző. Ha hitelt adunk a néphagyomány azon állításának, mely a szálláskertes települési rendet a jelentős állattartáshoz köti, úgy abban az időben, amikor ez a faluszerkezet még érintetlenül funkcionált, a vetésszerkezet fenti aránya fejlett állattenyésztést feltételez annak ellenére, hogy ez az összeírásból nem tűnik ki. Az alábbiakban a kétbeltelkes faluszerkezet sorsát a gazdálkodás szerkezetének alakulása nyomán igyekszünk követni, azért, hogy adatokat szolgáltassunk e két jelentős, életmód formáló tényező viszonyára, mely feltevésünk szerint a változások mértékével arányos. Maklár népességének felduzzadása és egyben a hagyományos települési kép kiegészülése, illetve részleges felbomlása után az első gazdasági felmérés 1764-ből 93 EÁL. Érs. Lt. Cl. I. Fasc. 00. 873. 94 Az összeírás rovatai lehetőséget adnak arra, hogy az állatok bizonyos fajtái kimaradjanak a számbavételből. Csak az igás ökröket és a fejős teheneket vették fel: a gulyabeli szilaj, vagy félszilaj marha nem értendő közéjük. Lovak közül is csak az igásló került nyilvántartásba, a ménes lovairól nincs szó, melyet éppúgy, mint a gulyabeli marhát, sokszor a falutól nagyobb távolságra tartottak, számbavételüknek tehát több nehézsége volt. 95 Az állatállomány tényleges mennyiségének és az összeírásokban felvett adatok viszonyára az 1844—1845. évi „rovásos" összeírás a jellemző. (EÁL. Dicalis összeírások, Maklár). A 195 házszám rovatai feltüntetnek 40 ökröt, 25 fejőstehenet, 20 meddőt, 170 hámoslovat, 44 sertést és 112 juhot. Az állatok szokatlanul kis száma csak azzal magyarázható, hogy a jobbágyok nem vallják be a valóságos mennyiséget, mert olyan rovatokon, mint „csikó", vagy „ménesbeli ló" egyetlen állat sem szerepel, pedig 170 hámosló mellett csikónak is kellett lennie. Az összeírások forrásértékű megbízhatóságának esélyeit részletesen tárgyalja Kovacsics J. (Bevezetés a történeti statisztika forrásainak tanulmányozásába. — A történeti statisztika forrásai. Szerk. Kovacsics J. Bp. 1957., 37-39. 1.) 315