Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)

Bakó Ferenc: Településnéprajzi tanulmány

sági viszonyok uralkodnak tovább az egész XVII. sz.-ban, kivéve a század elejét, melyről olyan értesülésünk van, hogy az egri vár meghódoltatását eredményező had­járat nyomán Maklár egy ideig pusztán áll, lakói elmenekültek, de a földesurak igyekeznek őket visszatelepíteni. 43 Az egri vár eleste utáni időkből elsőnek az 1631. évi urbárium ad helyzetképet. 44 A 34 adózó közül 6-nak van 8 ökre, 4-nek van 6 ökre (a két kategória együtt 29%), 22-nek 2—4 ökre, ill. lova van (összesen 54%), alakosság fennmaradó 17%-át pedig a 6 zsellér teszi ki. Évente 30 kila búzát adnak, de egyéb gazdasági adatot az urbárium nem tartalmaz. 1594-el összevetve, a zsellérek száma erősen csökken, az „egy helies" gazdákhoz viszonyítva (,,az kiknek ökrök és louok wagion") csekély. Mind az 1647, 45 mind az 1675. évi összeírás 46 igen szűkszavú, adatai alig valamivel gyarapítják Maklár népéről, annak életmódjáról szerzett korábbi ismereteinket. Sajátságos, hogy míg ezek és az 1686. évi összeírás 47 igen gyér lakosság jelenlétére engednek következtetni, addig az 1682-ben szerkesztett urbárium (mely a két utóbbi összeírás között készült) 81 házat mutat ki, lakóinak teljes felsorolásával. A lakosság társadalmi rétegződése ebben az időben újra változik: ,,10 Eökrös, Ekés Gazda Ember" egy van, 8 ökrös 12; 6 ökrös 7; 4 ökrös 1; 2 ökrös 8; és zsellér („Seller", vagy „Zellyér", vagy „Selyér") 52 személy. A lakosság nagyobb részét, mintegy 67%-át tehát a szegényparasztok, 15%-át pedig a gazdagparasztok (a 8 és 10 ökrös gazdák) teszik ki. Az 1596. évi helyzetképpel összevetve, a makiári társadalom szer­kezete nem változott lényegesen : a szegényréteg valamivel gyengült, a gazdag viszont erősödött és ebben a jelenségben a vagyoni stabilizáció jelét fedezhetjük fel. 40 Az 1631. évi urbárium jobbágyainak száma csaknem megegyezik a másik kettőével és ha a zsellérek száma nem lenne igen alacsony, mindhárom időpontban azonos szerkezetű társadalomról beszélhetnénk. A zsellérek szokatlanul kis számát vagy a hadi helyze* 43 Mágóchy Ferenc felvidéki főkapitány és Méhemet egri pasa között lefolyt levelezés tudósít erről. 1609 szeptember 29-én így ír Méhemet pasa: „Nagyságodtól reméllem, hogy itt környülödtünk levő puszta falvak Tihamér, Maklár, Siknémet (Felnémet) és egyéb puszta faluk hazajövetelébe a jobbágyoknak ellenzői nem lesznek, Nagyságod oltalmazó levelet adjon nekik, hogy térjenek vissza, mert mind a két félnek mi hasznok volna a pusztaságban". — A török — magyarkori emlékek (Okmánytár I. 97 — 102. 1.) nyomán idézi Balássy F. —Szederkényi N., i. m. III. 208. 1. 44 EÁL. Érs. Lt. Liber 11. pag. 357/a — 358/b. „Nomina ortorum Pagorum, sub Regimine Illmi ac Rndissimi Dni Joannis Pyber episcopi Agriensis, partim pecuniis redemptorum partim in Jure et industria a malafidei Possessoribus acquisitorum et recuperatorum." 45 Census és búza illetékben 95 Frt-ot, tyúkért, lúdért 3 Frt-ot és tehén fejében 10 Frt-ot kellett fizetniok. Ld: Balássy F. —Szederkényi N., i. m. III. 386. 1. 46 Ld: Balássy F.-Szederkényi N., i. m. III. 442. 1. 47 Három és fél portát jegyez fel (Ld: Balássy F. —Szederkényi N., i. m. III. 459. 1.). 48 Minthogy az urbárium magyar nyelvű és korai, rövid szövegét (a jobbágynevek kivételé­vel) az alábbiak adjuk. Bevezető része: „Urbárium. Az Méltóságos Egri Püspök Korompay Péter Úr. Eő Nsga Egri Püspökséghez tartozandó minden Faluknak, Malmoknak, Pusztáknak, ezen jószágnak Urbárium Szerint, Mindegyikének rend Szerint, fel tett Summája, és Adaja, mely kezdődött in Anno — 1682." Majd: „Possessio Maklár. Egészlen holott vagyon 81 Ház." Itt a nevek következnek és utánuk a szolgáltatások. „Annualis Censusok ő nékik két Száz forint id est. f 1. . . 200. / Désmájok hellyet Szoktak adni Búzát — Cubulos N . . .60. / Árpát is - Cubulos N. ... 60. / Mellyet Szoktak annak elöte Jászóra hordani avagy ha nem kívántatott pénzül szoktak fizetni. (Bor, Bárány Désmával tartoznak.) Vágóval tartoznak az Adóhoz N... 3. / Tyúkkal tartoznak N... 100.)/ Lúddal — N... 24. (avagy Tyúk, Lúd hellet is egy vágóval vagy az árával.) Vaj N... 20./Malom is vagyon azon Határon. N... 3. (Melynek egyikétül fizetnek skarlát szőnyeg vagy fi. 10. Máso­diktul fizetnek f 1. . . 3. d. 60.) Harmadik Malmot az Falu bírta, kinek eddig adaja nem volt, ha Tíz forint adót imponáltam ennek utána reá, vagy Skarlát szőnyeg. Negyedik Malom is vol­na, az Makiári és Nagy Tályai határon azkit Sz. kereszt Malmának héják, attul is annak, 296

Next

/
Thumbnails
Contents