Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 2. (1964)
Erdei Ferenc–Kovács Béla: A váraszói románkori templom feltárása és helyreállítása
A témával foglalkozó középkori egyházi szerzők mindegyike kötelező érvényűnek ismeri el a keletelés tényét, de úgy tűnik, hogy a tájolás módjában a XII — XIII. századra két gyakorlat alakult ki. Az egyik szerint a templomok irányítását a tavasziőszi napéjegyenlőség napjára (március 21—szeptember 23: aequinoctium), a másik szerint a nyári napforduló (június 22: solstitium) időpontjára számítva végezték el. A szerzők az első gyakorlat mellett foglalnak állást, de éppen ezzel bizonyítják a másik meglétét is. Jean Beleth (+1202) szerint ,, . . . versus orientent hoc est versus ortum aequinoctialem, nee vero contra aestivale solstitium ut nonnulli et volunt et faciunf kell a tájolást elvégezni. Sicardus de Cremona (+1215) is ezt erősíti meg: „...ad orieniem, id est ortum solis aequinoctialem, non ut quidam faciunt, ad ortum so/is aestivalem'\ Guillaume Durand (1230 körül—1296) már a szimbolikát is szimbólummal magyarázza, amikor így ír: „Versus ortum silis aequinoctialem, ad denotandum quod ecclesia que in terris miiitat temperare se debet aequanimiter in prosperis et in adversis et non versus solstitialem ut faciunt quidam". 6 * A fentiekből nyilvánvaló a templomok irányításában a kétféle gyakorlat keveredése. A keletelés vulgárisan rövid lényegét Honorius D'Autun (+1150 körül) így foglalja össze: „ecclesiae ad orientem vertuntur, ubi sol oritur'"} 1 Ha ezt a lényegre utaló mondatot vesszük figyelembe, már közelebb jutunk a kérdés megoldásához. Feltételezzük ugyanis azt, hogy a magyarországi i ománkori templomok nagy részénél — és elsősorban a kis falusi templomokra gondolunk nem számolhatunk olyan képzett építészekkel, akik a templom pontos és a szabályoknak megfelelő keletelését el tudták volna végezni. Véleményünk szerint ezeknél a templomoknál csak a szimbolika lényegét vették figyelembe és a templom tájolását az alap kitűzésének napján a Nap felkeléséhez irányították. így könnyen érthetővé válik a templomok tájolásának sokfélesége is. Csillagászat-földrajzi értelemben a templomoknak a keleti iránytól való eltérése tulajdonképpen nem más, mint a Nap látszólagos napi mozgásából adódó szögeltérés, az ún. tágasság. A tágasság szöge az adott hely földrajzi szélességétől és a Nap deklinációjától függ. A deklináció legnagyobb szögértéke a keleti iránytól (a Nap aequinoctialis állásától) észak és dél felé ±23°30' lehet. (Március 21—szeptember 23: <5 = 0°; június 22: ő = +23°30'; december 22: ö = -23°30'.) Ha a napéjegyenlőség és a nyári, illetve a téli napforduló közé eső napok mindegyikét deklinációs szögértékekben is meghatározzuk, akkor a sin Ô = sin t • cos cp képlet segítségével a templomok betájolásának, illetve az alap kitűzésének a napját kapjuk meg. (S — a Nap deklinációja adott napon; / = a tágasság szöge; <p = a hely földrajzi szélessége.) cs Elhanyagolható tényezőnek vettük a mágneses dekli nációt, a " 6 Jean Beleth: ,,. . . kelet felé, azaz a napéjegyenlőségi Nap felekelése, nem pedig a nyári napforduló Napja felé, mint ahogy némelyek akarják és csinálják is". Sicardus de Cremona: „Keletnek, azaz a napéjegyenlőségi Nap felkelésének, nem mint egyesek csinálják, a nyári napforduló Napja felkelésének". Guillaume Durand: „A napéjegyenlőségi Nap felkelése felé, jelképezve, hogy az egyháznak, amely a földön küzd, egyenlően kell mérsékelnie magát a szerencsében és a szerencsétlenségben, és nem a nyári napforduló irányába, mint ahogy egyesek csinálják". Az idézeteket C. Vogel munkájából vettük, 205 206. lap. (i7 Uo. ,i8 Szabó László: Földrajz. I. Általános földrajz. Bp. 1960. 61—66. lap. 215
