Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Csepreghyné Mezernics Ilona: A Dobó István Vármúzeum ősálattani gyűjteményének tudományos jelentősége

èocén képződmények. A mélyfúrások is felszínre hozzák ennek a tengernek ősmaradványait (pl. Demjénnél kb. 700, Mezőkeresztesnél 1380—1542 mélységből). Az oligocén időszak kezdeti szakaszáról az egri Kiseged kovás márgapala rétegeiben található gazdag ősmaradványok tanúskodnak. Nem csodálkozhatunk azon, hogy Legányi az egykori kisegedi szőlőbirtokos rendkívül gazdag anyagot gyűjtött itt össze. De nemcsak gyűjtötte, hanem ő fedezte fel ezt a szardínia, vagy ritkán süllő nagyságú halmaradványokban gazdag rétegsort. Az őshalak szakszerű feldolgozása a megfelelő kutató hiányában még nem történt meg, pedig valószínű, hogy ez számos új fajjal gazdagítaná a tudományt. Az oligocén időszak közepén sok helyütt rakódott le Eger környékén téglagyártásra alkalmas agyag, mely agyagoknak egyébként az olajkutatásban is igen jelentős szerep jut. Ezek az agyagok, mint az egykori medencék üledékei, azonban főleg csak mikrofaunat (Foraminiferák, egysejtűek) tartalmaznak melyek vizsgálata a keletkezési és rétegtani kérdések tisztázásánál megoldásra váró gyakorlati szempontból is megoldandó feladatok egyike. Az oligocén időszak végén rakódott le az egri (volt Wind-féle) táglagyár agyagja, aminek rétegsora szebbnél-szebb ősmaradványokat tartalmaz, s mely fauna tudományos jelentőségéről még a későbbiekben lesz szó. Esztétikai szempontból talán legszebbnek a gyűjteményben a Szilvásvárad — Mikófalva vonulat környékén fehérlő márgákból gyűjtött Balaton — Bóta lelőhelyek csiga és kagylómaradványai. Az itteni gyönyörű díszítésű tengeri csigák, kagylók stb. a magyarországi utolsó valódi tenger, a miocén tenger bizonyítékai, mely időszakban élénk vulkáni működés szintere volt a terület s a márgák a tengerbe hullott vulkáni portól fehérlenek (riolittufa). A miocén időszak végén és a pliocénben hazánk már nem állott közvetlen kapcsolatban az óceánokkal, csak kisebb-nagyobb öblök, beltengerek őrizték meg az egyhangú, fajokban szegény ősállattársaságot. A rövid földtörténeti áttekintés után nézzük meg, hogy melyek a gyűjteménynek tudományos szempontból legjelentősebb részei és miért? Időrendi sorrendben 3 olyan gyűjteményrészlege van az egri múzeumnak, melynek alapján nemcsak a hazai, hanem európai viszonylatban is igen fontos, alapvető rétegtani eredmények születtek, s melyek sokáig álottak és állanak részben még ma is a tudományos viták középpontjában. A három jelentős gyűjteményrészleg, mely kissé részletesebb ismertetést kíván : a nagyvisnyói paleozoikus anyag, az egri téglagyár (Makiári út) ősmaradványai és Bekölce és környékének faunája. Nagyvisnyó környékéről, a különböző feltárásokból Legányi mintegy 1500 kőzetpéldányt gyűjtött, mindegyikben ősmaradvány nyomokkal. Ezek az ősmaradványok arról tanúskodnak, hogy a Bükk hegység a paleozoikum (földtörténeti ókor) végén tenger volt. A karbon időszak tengerének a kicsiny termetű, háromkarélyos ősrák (Phillipsia eichwaldi) és több korallfaj a tanúja, melyek közül nem egy (pl. Siphonophyllia sophiae) telepeskorall méteres padokat alkot. A karbon időszaki képződményekkel szoros összefüggésben találhatók a permi időszak ősmaradványai. Ezek azért nevezetesek és különlegesek itt a Bükk hegységben, mert tenger jelenlétéről tanúskodnak. Pedig Magyarország területének legnagyobb része ebben az időben szárazulat volt. Ekkor képződtek azok a vörösszínű homokkövek, melyeket a Balaton északi partján és a Mecsekben is megtalálunk és építkezésre igen alkalmasak. A Bükk hegységben ezekkel egyidősek a tengeri eredetű, sötét színű mészkövek, korallok, pörgekarúak, tengeri liliomok nyéltagjai és kicsinytermetű háromkaréjos ősrákok maradványaival. Nevezetes a magyar tudós által elnevezett és leírt háromkarélyos kis ősrák a Pseudophillipsia hungarica Schréter faj, Nagyvisnyóról és egy sajátságos brachiopoda-faj (pörgekarú), a Littonia nobilis Waagen. 59