Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Kovács Béla: A Dobó István Vármúzeum cseréppipái

kopott írás miatt sajnos nem volt lehetséges. Több darabon csak az „amil" („készítette") szót lehetett elolvasni, a nevet nem.

12 Ezek alapján nemcsak a bélyeges darabok, hanem a csoportba sorolt többi példányok is bizonyosan töröknek mondhatók. A második csoport számban a legjelentősebb és apróbb formai eltérésektől eltekintve a legegységesebb. A csoport kétségtelenül török voltát bizonyítja a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának ugyan ilyen formájú, bár méretben nagyobb török mesterbélyeges darabja. (51.18 ltsz.) Feltűnő az a tény, hogy a nagyszámú, e csoportba tartozó egri pipa között nem találtunk mesterbélyeges darabot. Az e csoportba tartozó pipák között csak elvétve akad díszített, de ezek a díszek meg sem közelítik az első csoportba tartozó darabok gazdag, változatos mintáit. Anyaguk is teljesen eltérő az első csoport pipáinak anyagától. Felvetődik az a kérdés, mi az oka annak, hogy a két csoport között ilyen nagy formai, anyagbeli és díszítésbeli különbséget találunk? Bár ezt a kérdést véglegesen megoldani jelenleg nem áll módunkban, két eshetőséget vetünk fel. Az első csoportba tartozó mesterbélyeges pipákkal azonos darabokat, illetve azonos mesterbélyegeket találunk a budai vár ásatásából kikerült pipák között is. Feltételezhetjük, hogy az első csoportba tartozó pipák egy részét nem Egerben gyártották, hanem Budán, ahol talán jobb anyagot is tudtak szerezni a pipakészítéshez és — mint a hódoltsági terület fővárosában — esetleg jobban is ragaszkodtak a Törökországban elterjedt formákhoz és díszítésekhez. A másik valószínűbb lehetőség — amely nem zárja ki az elsőt sem - az, hogy az egyszerűbb, díszítetlen pipákat a szegényebb katonák használták, amelyet nagy tömegben, helyben állítottak elő. Ezt a feltevést erősítené meg a Magyar Simplicissimus adata is, aki leírja, hogy amikor a törökök az egri vár egyik börtönébe zárták, a börtönben lévő rabok ,,a felülről világító ablakhoz állva pipák, korbácsok és török övek készítésével foglalkoztak, hogy így jobb élelmet szerezzenek".

13 Az e csoportba sorolt pipák vizsgálatánál tűnt fel az, hogy a nagyrészt díszítetlen pipák mintegy 50 százalékánál a pipafej alsó, lapított félgömbalakú részének jobb, bal, vagy ritkábban mindkét oldalán kiemelkedő, apró bütyköt találunk. Bár némelyik darabnál (pl. II. csoport 5. szám) a bütyköket kis rozetta veszi körül, mégsem díszítő, hanem funkcionális szerepet tulajdoníthatunk ezeknek. A II. csoport 10. sz. pipáján ugyanis a teljesen sima pipafejből égetés után, durván faragták ki a bütyköt, nyilvánvalóan nem díszítési céllal. (Ez a tény annak lehetőségét is kizárja, hogy a bütykök a préselés után maradtak volna vissza.) Mindenképpen arra kell gondolnunk, a bütyköket azért alkalmazták a pipákon, hogy kényelmesebben lehessen a kézben tartani. Százalékos számításokat készítettünk: egyet a bütykök helyéről, egyet pedig arról, hogy milyen formájú pipákon alkalmazták a bütyköket és a következő eredményt kaptuk. A bütykök 80,24%-ban jobboldalt, 14,82%-ban baloldalt és 4,94%-ban mindkét oldalt helyezkednek el. Bár messzemenő következtetést ebből a számvetésből levonni nem lehet, de fel kell talán vetni a jobb- és balkezesség kérdését. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen formájú pipákon alkalmazták a bütyköket, már érdekesebbnek látszik az eredmény. 80,25%-ban a hengeresfejtí, hengeresnyakú, vagy hengeres fejű és hatszögletű nyakú pipáknál találunk bütyköt, 19,75%-ban pedig '- A mesterbélyegek megfejtési kísérletéért és a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum anyagának átnézéséért Gerő Győző muzeológusnak ezúton is köszönetet mondok. ,;i Magyar Simplicissimus, Bp. 1956. 190. 240