Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Kovács Béla: A Dobó István Vármúzeum cseréppipái

Az összesodort dohányleveleket utánozzák a délamerikai indiánok csőformájú, fából készített pipái, amelyek elterjedésében kétségkívül szerepet játszott a dohánynyal való takarékoskodás gondolata is. Közismertek az észak-amerikai indiánok békepipái, calumet-jei, amelyek fejét kultikus helyükön bányászott kőből faragták.

5 Európában a dohányzást az Amerikából visszaérkező tengerészek terjesztették el. A dohányzás módja először Európában is az összesodort dohánylevelek szívása volt, mint Matthias de Lobel Nova stirpium adversaria című, 1570-ben, Antwerpenben megjelent könyvében is láthatjuk,

6 de hamarosan megjelentek az első cserépből készült pipák. Ezeknél a pipa fejét és szárát együtt képezték ki az agyagból és teljes hosszuk a 40—50 cm-t is elérhette.

7 Természetes, hogy a hosszú, vékony cserépszár könnyen eltörhetett. Bár ezt a pipatípust a XX. századig gyártották, jobban tért hódított a rövidnyakú és a nyakba illesztett, fából készült szárú pipa. Kezdetben a fából készült pipaszár is meglehetősen hosszú volt, de ez csak a nyugodtabb életet élő nemességnél és polgárságnál maradt meg, míg a dohányzás elterjesztésében igen nagy szerepet játszó katonáknál, tengerészeknél, érthető és célszerű okok miatt egyre rövidebbé vált. A cseréppipák mellett már a XVIII. században megjelent a tajték, mint a pipakészítés nyersanyaga, majd 1800 körül a porcelán is. A fából készült pipafejek szinte egyidősek a dohányzással, de ezek a típusok, éppúgy, mint a különböző fémből öntött pipafejek, vagy a különféle fagyökérből készült modern pipák már kívül esnek jelenlegi vizsgálódásunk körén. A PIPÁK KÉSZÍTÉSE Bár a nagyobbméretű, manufaktúra jellegű pipakészítésre vonatkozóan jó leírást találunk egy 1796-ban, Göttingában megjelent gyártási leírásban,

8 mégis úgy véljük, hogy a közelmúltban még dolgozó, vagy a még jelenleg is működő népi pipakészítők munkafolyamata és szerszámkészlete sokkal inkább jellemző a tárgyalt pipák előállítására is. A régi debreceni pipakészítésről, a jelenleg is dolgozó podóliai pipakészítők munkájáról szóló leírásokat

9 és a vizsgált pipákon fellelhető technológiai jegyeket figyelembe véve kíséreljük meg a pipakészítés menetét röviden leírni. A pipakészítéshez csak igen jó minőségű, nagyon finoman iszapolt és homokkal kissé soványított agyagot használtak. A pipák készítése eleinte — vagy később is, az alkalomszerűen pipát gyártó fazekasmestereknél — kézzel történt. Erre bizonyságul szolgálnak a múzeum 56.1.1, 56.1.2 és 62.21.59 leltári számú pipái. 5 Uo. 20—23 és 409. ,; Uo. 35. 7 Tadeusz Zurowsky: Fajki gliniane. Ochrona Zabytków. Rok 4. Nr. 1—2 (12—13). Warszawa, 1951. 39—40. 8 A mű címe: „Anleitung zur Technologie oder zur Kentniss der Handwerke, Fabriken und Manufakturen, vornemlich derer, die mit der Landwirschaft, der Polizey und Cameralwissenschaft in nächster Verbindung stehen". Részleteket közöl beiöle Aschenbrenner-Stahl idézett munkája. 9 Ecsedi István: A debreceni cseréppipa. A Déri Múzeum Néprajzi Osztályának ismeretterjesztő közleményei. 2. füzet. Debrecen, 1932. Krzysztof Malkiewicz—Anna Zambrzycka: Fajczarstwo na Podhalu. Polska Sztuka Ludowa Rok X. Nr. 5—6. Warszawa, 1956. 209—218. 236