Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Andreánszky Gábor: A növényföldrajzi táj változásai Eger környékén a harmadiőszak folyamán

Ezzel lezárul a közvetlenül Eger környékén található harmadidőszaki növénylelőhelyek sora. A torton és a legalsó szarmata csak távolabbi vidékeken van képviselve. A korban következő egervidéki flórák az alsó-szarmata középső szakaszából, az ún. homokkőflórákból valók. Két igen gazdag és változatos ilyen flórát ismerünk, a mikófalvit és a sályit. Ezekhez több kis flóra csatlakozik (Dédestapolcsány, Bánfalva). Míg az Eger környékén hiányzó legalsó szarmatát aszályos nyarú szubtrópusi éghajlat jellemezte és ekkor egyezett meg éghajlatunk és növénytakarónk leginkább a Földközitengervidéken ma uralkodó viszonyokkal, a homokkőflórák éghajlatában a nyár már valamivel csapadékosabb és a korábban uralkodó keménylevelű szárazerdők kezdenek mezofil erdőkbe átmenni. Emellett a keménylevelű örökzöld fák és cserjék egyideig lényeges alkotórészei maradnak a növénytakarónak. A táj ebben az időben Eger környékén erősen tagolt, hegyesvölgyes volt, mély és szűk völgyekkel és nagyobb kiemelkedésekkel. A magasabb tájakon hegyi jellegű fenyőerdő állt (Sequoia, Abies, Pinus), a völgyek fenekét platánokból, nyárfákból és az ámbrafából (Liquidambar) alkotott ligeterdő borította. Mindezt a Mikófalva körül elszórt hatalmas kovásodott fatörzsek bizonyítják. A terület nagyrészén azonban a kitettségnek megfelelően szárazabb-üdébb igen változatos keverterdő díszlett. A hűvösebb lejtőkön a lombkoronaszint egységes és zárt volt. Ebben az erdőben a bükkfajok nagy szerepet játszottak (a mi bükkünk [Fagus silvatica L.] akkor még nem volt meg). A melegebb fekvéseken az erdő nyíltabb volt, laza és egyenetlen lombsátorral, keménylevelű, lombhullató és babérlevelű fákból, illetve cserjékből, valamint pálmákból. A homokkőflórák nevezetessége, hogy bennük találjuk hazai viszonylatban a legfiatalabb pálmamaradványokat. Kedvezőtlen terepen az erdők helyét lombhullató magascserjések foglalták el. Ezek a balkáni ,,sibljak"-hoz hasonlítottak és bennük égerfajok játszották a főszerepet. A pálmákkal még megmaradt a trópusi vonás. A mérsékeltövi színezet visszavonhatatlan erősödését pedig a bükkök, a Palmata szekcióba tartozó Acer-fajok és a katszurafa (Cercidiphyllum) megjelenése jelenti. A katszurafa a következő két szakaszban éli fénykorát. A mikófalvi és sályi flóra fajokban igen gazdag és minden újabb bányászás újabb és újabb fajokat eredményez, úgyhogy már mindkét flóra fajszáma külön-külön eléri a százat. Emellett mindkét flórának szép specialitásai vannak: Mikófalván a Magnolia mikófalvensis Andreánszky és Ficus mikófalvensis Andreánszky, Sályon pedig Quercus sályensis Andreánszky, stb. A növénymaradványok mindkét helyen homokkőben fekszenek. A leveles rétegeken kívül olyanok is találhatók, amelyekben víz által összehordott termések és magvak vannak, nagy tömegben. így a valamivel távolabbi helyek flórájáról is vannak nyomaink. A nagy változatosságot ezek a flórák részben annak köszönik, hogy alacsony hőigényű elemek a magaslatokon könnyen megtelepszenek és onnét kedvező helyeken leszállnak az alsóbb régiókba, részben hogy a mezoklíma változatossága következtében az erdő összetétele és ökológiája lépésről lépésre változik. Az alsó-szarmata utolsó szakaszát az Egertől még távolabb, a Bán völgyében, attól nyugatra Upponyig és keletre egészen Sajókazáig, a Haricavölgyig és Diósgyőrig andezittufába, illetve tuffitba beágyazott ún. Bánhorváti flóra képviseli. Nagy területen egyöntetű növényzetet látunk, mégis mindenütt specialitásokkal. Megindul a hegyek letarolódása, a völgyek kiszélesedése és elmocsarasodása. A lapályokat égerekből és füzekből álló mocsárcserjések és nádasok lepik el. Az északi lejtőket mezofil erdő borítja, amely a fennsíkokon is hasonló kifejlődésű lehetett. Vezéreleme a Cercidiphyllum crenatum (Ung.) Brown, amelyhez sok mezo44