Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Bakó Ferenc: A Bükk hegység mészégetőinek munkaszervezeti formái

Ezzel a típussal Cserépfalu, Bélapátfalva, Uppony és Felsőtárkány községekben találkoztunk, valamennyivel a gyűjtés idején. Az asszonyok leglényegesebb segítsége minden faluban abból állt, hogy elkészítették és kivitték az ebédet a munkahelyre. Bélapátfalván és Upponyban ezzel minden közreműködésük ki is merült, de ha a kemence messze volt a falutól, még az ebédet sem vitték ki. Cserépfaluban és Felsó'tárkányon azonban ebéd után a fizikai munkában is részt vettek. Egyedül Cserépfaluban tapasztaltuk, hogy a gyerekek 10—12 éves koruktól már segítettek a munkában azért, hogy „ne kelljen másnak fizetni". Ezzel a típussal kapcsolatban a termelési módnak két formájával ismerkedhettünk meg. Cserépfaluban, Bélapátfalván és Upponyban a vállalkozó maga is dolgozott, személye tehát azonos volt a mester személyével. A napszámosok és fuvarosok a mész-mérés estéjén kapták meg a bérüket. — Felsó'tárkányon a vállalkozó fizikai munkát nem végzett, hanem alkalmazott egy mészégető mestert, akit teljesítménybérben fizetett. A fuvarosokat a vállalkozó, de a napszámosokat a mester fogadta fel és fizette. A 6. sz. táblázat egy cserépfalvi csapat munkájának menetét és beosztását rögzíti. A 45,5 munkanap eredménye mindössze 60 q mész. Amint a 3. sz. táblázatnál is utaltunk rá, az alacsony termelékenység a fejletlen cserépfalvi munkamódszereknek tulajdonítható, de ehhez a tényezőhöz ebben a konkrét esetben még a gyenge teljesítőképességű gyermeki és asszonyi munka is hozzájárul. (A mester egyetlen állandó segítsége alig 12 éves fia.) A munka első négy napján a mester és fia követ fejtenek, de a második napon már munkába áll a két ölfavágó is. Az ötödik napon csak a kemencét pucolják, mert a cserépfalvi munkamódszerek — a többiektől eltérően — megkövetelik a gödör alján húzódó „patka" betapasztását is.

u A 6—7—8. napon a mester berakja a kemencét, de a kőszállításhoz nem elegendő a fiú és a feleség teljesítménye, napszámost is kell fogadnia. A rendelkezésre álló két napon behordatja a fát is.

12 A nyolcadik napon mind a hárman tapasztanak, majd megkezdik a tüzelést. Tapasztásnál hátiban (hátikosár) az asszony és a gyerek hordja a földet, a mester tapossa és kézzel felrakja a sárlepényt, a bogácsá-X. A 12. és 14. munkanapon már a következő kemencéhez szedik a követ, de minthogy ezt megelőzően ehhez a kemencéhez is dolgoztak már ezen a módon, ezeket a napokat számításba kell vennünk. 5. A munkára társulásnak a kapitalizmus viszonyai között legfejlettebb foi májában a mészégetés egyes részműveletei specializálódnak, különválnak egymástól szinte önállósulnak. Külön szakembere van a kőfejtésnek, aki ennek mesteri, de a kőfejtés nem is abból áll, mint hajdan a Bükk fennsíkon, hogy a föld felszínéről szedegették a nyersanyagot, hanem robbantással lövik a sziklát, tehát indokolt a differenciálódás. És külön szakmunkása van a kőfuvarozásnak, a kemence pucolásnak, vagy a kemence berakásának és égetésének. A differenciáltság mellett másik meghatározója ennek a típusnak az, hogy a munkafolyamat minden résztvevője bérmunkás, alkalmazott. A vállalkozó — 1950-ben — iparengedélyes kisiparos, aki gyakran nemcsak egy, hanem több ilyen bandával is dolgoztat. A napszámosokat mindig egy-egy kemence végzése után fizeti.

13 A munkához szükséges szerszámokat ő adja. 11 Valószínűleg a kő sajátos anyaga tette szükségessé ezt a másutt ismeretlen többletmunkát. ,,A patkát majterral pótolják, bevakolják, mert elfut" — magyarázgatták. 12 Vö: a 3. sz. táblázathoz fűzött megjegyzéssel. A kitüzeléshez 20 kubikméter vékony (5 cm 0 aluli csikógally vagy botfa), illetve ugyanolyan mennyiségű tuskófa szükséges. Tavasszal, az első égetésnél pár kubikméterrel többet használnak fel addig, amíg „átmelegszik a güdör", 13 A napszám 1949-ben 20 és 40 Ft között volt. A legügyesebb szakmunkások 40 Ft-ot kerestek. 20* 307