Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)
Bakó Ferenc: A Bükk hegység mészégetőinek munkaszervezeti formái
ideális együttest alkot, semmiféle külső segítségre nincs szükségük. Sőt, a sorrendben első, segédmunkásként megjelölt mészégető még azokat a funkciókat is betölti, amelyeket korábban a gazda látott el. Ugyanúgy részt vesz a fizikai munkában is, mint a másik kettő, de a hozadékbői mégis egyenlően részesedik. Egyetlen többletkeresete, vagy inkább jutalma a többiektől az, hogy a falusi kocsmában a csapat közösen tartott kontókönyv-ében egy-egy kemence után 8 — 10 forinttal többet vásárolhat, mint társai. Ha jó üzletet csinál, például jól adja el a meszet, a többiek belátással vannak a kocsmai költséget illetően. Az összesen teljesített 37,5 napszám (benne 14,25 napi fuvar) 150 q meszet eredményezett. Első nap annyi követ fejtenek, hogy a harmadik ember másnap reggel befuvarozza és a mester megkezdheti a kemence rakását. A rakás — mint a legfontosabb munka — legnagyobb részét a mester végzi el, teljes napszámmal csak egyszer, a hetedik napon segítenek neki. Közben a többiek követ fejtenek és azt fuvarozzák ökrös, vagy lovas szekéren. A fuvaros munkát is megosztják egymás között: egyikük kint segít a követ felrakni, a másik a szekeret kíséri, a mester pedig a kirakodásnál segít. A tapasztást is egyedül végzi a mester. Ez alatt a többiek agyagot és vizet hordanak, illetve fát fuvaroznak. Tüzelés alatt a mester egész nap a kemence mellett van, a másik kettő pedig ez alatt fát fuvaroz. Minden fuvar után segítenek a tüzelésben is, majd megfordulnak a szekérrel. Éjjel mind a hárman felváltva tüzelnek. Az utolsó előtti napon, amíg hűl a kemence, 1 — 2 órát mind a hárman a mész kiszedéséhez használatos kosarak javítására fordítanak, azután bemennek a kocsmába. Ha nincs elég fuvaros a mészhez, ilyenkor még keresnek. A kooperációnak ez a formája — mint fentebb említettük — gyűjtésünk idején három helység mészégetői között volt gyakorlatban. Répáshután és Bükkszentkereszten ez látszik a hagyományos formának, mert a mészégető csapatok legnagyobb része emberemlékezet óta — ide sorolható. Bélapátfalván szintén ismerjük a hagyományból, de úgy látjuk,hogyadominánstípusnemez volt, hanem a sorrendbenez után következő. A tárgyalt típus az 1930-as években vált uralkodóvá más, újabb keletkezésű társulási formák kíséretében. Felsőtárkányon a jelen típus gyűjtésünk idején már nem dívott, de az első világháború előtti idő mészégetői még vissza tudtak rá emlékezni. 3. A mészégetők munkaszervezetének klasszikus formája a ,.hatos banda", vagyis az a csapat, amely hat emberből áll. Előfordul nyolcas és tizenkettes létszámmal is, ezek a variációk azonban újabb fejleménynek bizonyultak. A hatos csapat a következő kemencések-bő\, kemencés /egények-bő\ állt. Volt közöttük két majszter, akik az egész munkafolyamatot ismerték, de mindenek előtt értették a rakást, tehát a munka legfontosabb részét. Mind a ketten egyformán felelősek voltak a munka sikeréért a gazda vagy a bérlő felé, ezért rakás közben mindig figyelték egymást, nehogy hiba történjék. A legnagyobb baj, ami égetésnél előfordulhat, a kemence beszakadása ugyanis a pontatlan rakás eredménye. A két mester vezette, irányította a munkát, még pedig oly módon, hogy ha valamennyien együtt voltak, egy helyen dolgoztak, kettőjük közül az öregebb parancsolt, ha pedig két helyen dolgozott a csapat, az egyik részlegnél a fiatalabb mester rendelkezett. Reggel, felkelés után az idősebb mester kiosztotta a napi munkát a többiek között. Ha például kőszedés és kőfuvarozás volt soron, „háromszor húztónk követ, akkor vaót a früstük". 11 —emlékeznek vissza a bélapátfalvi öregek. „Míg láttónk, húztuk. Azt mcndta a majszter: aki húszszor behúzta, levetheti a bocskort!" — Az öreg mester volt tehát a munka vezetője, irányítója. Ő tartotta a fegyelmet. Mégpedig erős fegyelmet tartott! Amikor egy kemence bevégzése után visszatértek a faluba, az erdei ösvényeken, csapásokon libasorban jöttek. A csapat élén mindig a mester haladt és bot volt a kezében. „Próbát vaóna csak valaki elejbe gyönni!" Ilyen módon 304
