Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Bakó Ferenc: A Bükk hegység mészégetőinek munkaszervezeti formái

A modern technika igénybevétele a szállításnál meglepő terméktöbbletet eredményez. Míg a cserépfalvi mester fuvarral együtt összesen felhasznált 28 napszámja 40 q meszet éget ki, addig a felsőtárkányi — szintén fuvarral együtt számított — 34,5 napszámmal 150 q-t termel. Egyik munkafolyamatban sem szerepel a fa kitermelése, am' ly az erdő tulajdonosának fizetendő vételárban már benne foglaltatik. Az a körülmény, hogy a felsőtárkányi példában a fa beszerzésének anyagi gondját a gazda viseli, a munkafolyamat termelékenységének kiszámítására nincs hatással. A két termelési eredmény között mutatkozó lényeges eltérést az okozza, hogy a kisvasút felhasználásával fuvar és napszám igénybevétele nélkül, rövid idő alatt sokkal több követ lehetett a munka színhelyére szállítani, mint egyébként, tehát a felsőtárkányi mester 12 nap alatt sokkal nagyobb kemencét rakhatott, mint kollégája 10 nap alatt. A nagyobb kemencéhez több fa is szükséges, ezért a felsőtárkányihoz 12 napi fa fuvar kell, a másikhoz pedig 6 is elegendő. A munkafolyamat legnagyobb részét mindkét mester maga végzi el, de mindketten kénytelenek segítséget is igénybe venni. Különbség van azonban a segítség kiválasztásában és felhasználásában. Mind a két példában a munkacsoport magja a család. Felsőtárkányon az asszony valamivel kevesebbet segít és nem vesz részt a szedés, valamint a mázsálás munkájában, mert nem a sajátjukat mérik. Ennek lefolytatására a gazda, vagy megbízottja -- esetleg felesége — megy ki a kemencéhez. Cserépfaluban a mérést az asszonyi intézi és ha a mész „kitette a mester kézit", a még kemencében maradt meszet ő szedi ki. Máskor szinte a gazda teendőit látja el: égetés előtt ő szedi az előleget, ő intézi a hivatalos ügyeket, például a fakiutalást. Minthogy mind a két mészégető a falu közelében dolgozik, az asszonyok legfontosabb feladata a napi koszt elkészítése, amelyet minden délben kivisznek a kemencéhez. Ilyenkor, tehát délután adnak a mesternek fizikai segítséget is a munkához, Felsőtárkányon többet, Cserépfalun kevesebbet, mert — mint láttuk — itt az adminisztratív teendők is rá várnak. Felsőtárkányon csak a kemence tapasztásában és az égetésben segít: ő tüzel, míg a mester ebédel, majd alszik, este pedig éjfélig, hogy férje aludhasson. Úgy szokták, hogy a tovább égő tövös tuskót hagyják éjszakára. — Cserépfalun az előbb említetteken kívül még a kemence kitisztításában is segít, de kevesebbet tüzel — csak ebéd alatt és után —, ebben a munkában egy másik családtag — ez esetbrn a vő — nyújt segítséget.

8 A házastárson kívül igénybe vett segítség Felsőtárkányon — a fafuvarosoktól eltekintve, akiket a gazda fizet — két napszámos és a kemencepucoló, tehát nagyobb, mint Cserépfalun, ahol csak egy rokon a segítség, aki ugyancsak mészégető és akinek a munkáját a mester visszasegíti. Mindkét esetben az eredeti munkafolyamat két fázisa: az ölfavágás és a fahordás teljesen átcsúszott az ezzel speciálisan foglalkozók kezébe, úgy hogy a mester például az ölfavágót nem is látja, a fizetést az erdészettel intézi, „készen veszi" a fát. Az elszigetelt munkának ezt a fent tárgyalt, már nem tiszta formáját szórványosan még megtaláltuk a legtöbb mészégető községben. Közvetlenül már csak Cserépfaluban és Felsőtárkányon figyelhettük meg műküdését, Bükkszentkereszten és Répáshután már csak a hagyományból ismerhettük meg, de az utóbbi községben úgy, mint a XIX. század derekának általános munkamódját. A XX. században már 8 A jelenlegi és a későbbi, Cserépfalura vonatkozó táblázatokhoz meg kell jegyeznünk, hogy a fahordást az erdöhivatal csak a hétnek két napján, kedden és pénteken engedte meg. Emiatt oszlik szét a fuvarozás a munkafolyamat arányos részeire és nem úgy összpontosul, mint Felsőtárkányon, az égetést megelőző napokra. 302