Az Egri Múzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis 1. (1963)

Détshy Mihály: Munkások és mesteek az egri vár építkezésein 1493 és 1596 között

panaszaikat előadhassák.^ 4 Visszatérésük után március végén indul meg a munka. Változás csupán annyi, hogy Valtelina két távozott kőművese helyett Matheus de Seron és Petrus de Ponth szerepelnek. A munkát október 12-én fejezik be, talán a felmerült bérviták miatt. Október 24-én Valtelina mestert egyik kőművese leszúrja.^ Halála után kőművesei eltávoznak és elmaradt bérükért Bécsben az udvarhoz fordul­nak. 26 Csak a négy korábbi olasz marad Egerben, akikhez 1556-ban Joannes Olaz csatlakozik. Vezetőjük ez évben Mathias} 1 1557-ben Mathiast már nem találjuk itt, és Gregorius sem szerepel a számadás­ban. A három megmaradt kőműves közül Joannest nevezi az elszámolás mesternek/* Az alacsony létszám 1558-ban sem emelkedik. Márciusban és áprilisban csak Joannes Olaz dolgozik, ő is az új püspök, Verancsics Antal szolgálatában. A nyár folyamán Joannes mellett újból dolgozik Bartholomeus, Gregorius és Florianus, rajtuk kívül még hosszabb rövidebb ideig Borsos Máté, az egri Korchyolas Albert, Keomyes György és Márton Kistállyáról, továbbá a Somoskőről áthívott Joannes OlazP 1559-ben Bartholomeus távozása után már csak három olasz marad. Időszako­san dolgozik a várban Borsos Máté és Korchyolas Albert is. 40 A sokat sürgetett, nagyobbarányú, új erődítési munkák előkészítésére ez év decemberében szerződtetik Donatus Czepus Lugonensis (máshol Donatus Stepho Luddunensis) mestert. 41 A számadásokban december 15-től január 24-ig szerepel még Lyztth kőműves mester, de további működéséről Egerben nincs adat. 42 Az 1560. évi munkákat március 1-én Donatus mester kezdi meg négy új olasz segéddel. Nevük Christophorus de Koyra, Petrus de Laco de Como és Thomas. 34 „Mururary Itali Infra nominati qui cum Magistro ipsorum Anthonio de Voltaiina Viennam ascendere noluerunt sed agrie ad futuros labores manere statuerunt usque ad Reditum principalis ipsorum..." A három régi olasz kőművesre: ,,Solutiones Murariorum et primo eorum qui ab obsidione Arcis agrien Semper agrie manere statuerunt: Mathias Olaz qui cum Magistro Antonio de Woltalina 1 January Wiennam profectus erat et Redyt die 28 mensis Marty anni presentis 1555". (Fol. Lat. 2128. f. 3.) 35 Valtelina haláláról az 1555. évi terményelszámolás, az október havi borellátmánynál: „Magistro Antonio Muratorum primario a 1 die huius mensis usque 24 diem eiusdem mensis obitus sui dati vini pint 24."; a gyilkos megnevezése a kőművesek elszámolásában: „Jacobus de Borma . . . postquam Magistrum antonium transfixit Aufugit". (Fol. Lat. 2128. f. 3.) 36 Beadványukról Bécs, Hofkammerarchiv, Exhibiten prot. 224. k. 65/a, 1556. március: „Ailff Maurer zu Erla supplicirn Irer ausstendiger Besoldung halben . . ." (Dr. Iványi Béla regeszta gyűjt.) 37 1555. okt. 13— dec. 31. elszámolásuk Fol. Lat. 2128. f. 3. 1556. évi működésükről: Fol. Lat. 1180. 16. cs. VI. Solutiones Muratorum. Május 1-től: „Mathias Olaz Magister Muratorum" és „Joannes Olaz", „Joannes Italus". 38 Fol. Lat. 1180. 16. cs. X. Solutiones muratorum: „Magister Joannes Olaz . . ." 39 Fol. Lat. 1180. 18. cs. I. és Fol. Lat. 2128. f. 4. Solutiones muratorum. „Joannes Olaz murator per reverendissimum dominum Agriensem conductus 1 die Marty habet quolibet mense Hungaricales florenos 6 denarios 40 et per diem singulam pintam vini. Idem a 1 die Marty Anni 1558 usque finem Április per Reverendissimum dominum habuit F XII d XL etc"; „Grego­rius Olaz murator . . . Bartholomeus de Wolthalina . . . Florianus Olaz . . . Joannes Olaz de Somoskw a 9 die July usque 15 Augusti ultra prebendam victus et vini habuit pro laboré in Arce operato F VI; Mattheus Borsos de felnemet . . . Alberto Korchyolas de Agria . . . Georgio Keomyes de Kystallya . . . Martino de Kysthallya muratori . . ." 40 Fol. Lat. 1180. 17. cs. I. Ratio Muratorum. Elszámolásuk 1559. márc. 1-től—1560. febr. 29-ig); „Matheus Borsos hungarus murator de felnemeth pro laboribus diversis terminis in arce Agriensi exhibitis habuit Fl 8 d 50; Ab undecimo decembris usque 4 January Eidem Matheo Borsos ad futuros labores ad 1 Marty habuit Fl 2; Albertus Korchyolas pro laboribus diversis terminis in arce exhibitis habuit tempore domini Zelemery Fl 1." 41 „Ab undecimo die decembris Magister Donatus Czepus Lugoniensis murator conductus est ad labores arcis municionesque . . ."(uo.). 42 Uo. 178

Next

/
Thumbnails
Contents