Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

18. Számuk, nagyobb szerepük jelentékenyebb, mint a Mátra és a Bükk hegység déli előterében. Itt a Zagyva, Bene, Tárna, Szikszó, Eger, Hór patakok völgye már a középkor óta tele van nagy sugarú őrlési körzettel bíró vízimalmokkal, amelyek számos település lakosságának szükségleteire dolgoztak. A vízimolnároknál a „faragómolnár" vagy az ács-molnár" típusú mesterembert már igen korán, a XVI. században ki lehet mutatni. Détshy Mihálv 1963. 190). 19. Orosz Ernő 1906. 274. 20. Ld. a Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárában. 21. Heves megye dél-alföldi részein a képesítés nélküli házrakók egy ülnél magasabb falat nem építhettek. A magasabb falhoz már iparengedélyre volt szükség. 22. A fű neve fehér tippan (Agrostis alba) és földrajzi elterjedésének megfelelően a Tiszántúl egy részén meszelésre használják. A terület legészakibb pontján fekszik Tiszaigar. Dankó Imre 1977. 20, 26. 23. MNL II. 256. 24. Fekete, fehér, szürke vagy kék színű len és pamutvászon, amit a XVI. századhan és azóta koporsók borítására, temetési lovak feldíszítésére használtak. Parasztoknál igen ritka, MNL I. 189. 25. A ráma csizmadia műszó: „vékony talpbőrből készített ujjnyi széles; hosszú szíj, melyet köröskörül a kaptára húzott fejbőr alsó részéhez varrnak, s mely a talpon túltett öltéseket tartja" — Hallali Mór 1873. 461. A rámás csizma tehát az a lábbeli forma, amelynek szélén a talp meghosszabbításából, megszélesítéséből adódó karima húzódik, mint a legtöbb, ma is használatos cipőn. 26. GyőrHy Lajos 1956. 28. 27. A rajthúzli eredetileg pandúrok, csendbiztosok egyenruhájának tartozéka, de átmenet a magyar pásztorviseletbe. A Magyar Néprajzi Lexikon (IV. 300) épp egy Tiszaigarhoz közel eső település, Nagyiván egyik juhászgazdájának fényképét közli, aki rajthúzliban ül. 28. A botos többek között „vastag posztóból, esetleg szőrből készített nagy téli csizma", illetve „posztóból, szőrméből készített, esetleg fonálból kötött, kényelmes, meleg házicipő; papucs". UMT I. 574. 29. MNL II. 358. 30. Drugány vagy drugán: „különféle célokra (...), tartóoszlopnak, emelőnek alkalmas erős, vastag rúd" az Alföldön, főleg Debrecen környékén. UMT I. 1024. 31. A hacsura vagy haszura az Alföldön „dohánybálák csomagolására használt takaró". UMT II. 873. 32. A koszorú palócos népnyelvi formája, a koszoró bizonyára azzal van összefüggésben, hogy Tiszaörs egri püspöki birtok lóvén, a 18. századi újratelepítés során az északi hegyvidékről is kerülhettek lakosok a faluba. Soós Imre 1985. 265. 33. Eredetileg kasztról, német eredetű szó, serpenyő, lábas jelentéssel. TESZ II. 403. 34. Faragószók, ld. UMT II. 252. 35. Nyilas: a föld évenkénti elosztásának egysége, ami 150—1200 négyszögöl között tájanként változó. Maga a név a sorsolás emlékét őrzi, amikor az egyes földdarabok jelét nyílvesszőre tették rá ós ki melyiket húzta, azt a földet kapta meg. MNL IV. 57—58. 36. A kantár egy lapos madzagokból összeállított háló, amibe az egymás tetejére rakott ételhordó edényeket helyezték ós így vitték ki az ebédet a határba, ahol a család egyes tagjai dolgoztak. 37. MNL IV. 212. 38. Árvagané: „szarvasmarhák legelőn elhullajtott trágyája, amelyet összegyűjtenek, megszárítanak ós tüzelőanyagnak használnak". MNL I. 141. 39. A lat régi súlymérték valamilyen fém ötvözetből. 40. Szabó László 1989. 79—80, 85. Felhasználja Erdős Kamill 1959. és Turóczy Károly 1962. adatait is. 41. Dománlmre 1984. 42. Dömötör Sándor 1961. 40. 43. Rózöntéssel és kovácsmunkával foglalkozó cigányok — értesüléseim szerint — vannak még a környéken Kisköre, Tiszanána, Kömlő, Atány, Egyek, Kenderes, Tiszacsege, Ároktő, Poroszló és Füzesabony helységekben (ifj. Varga Gyula közlése). 44. Dankó Imre 1977, egy egész tanulmányt szentelt a tippan meszelőnek és elterjedésének. 45. A cigányok vályogvetési technikája (megfigyelésünk szerint) lényeges vonásokban nem különbözik a magyarokótól.