Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

Amibe csináltuk azt a virágot, akár koszoróba, akár kaskába, akár virágvázába, vagy asztalra : csokorba szedjük és beletesszük. Menyasszonyi csokrot is csinálunk belőle. Vőlegénynek a boltban vesznek olyan pici viaszkos bokrétát. Adatközlő: Cs. Nagy József né, kovácsmester felesége. 2. Madarason, inas korában tanulta meg a betű vágást. Aztán hittak, hogy ha lakodalom jött, az edényeket bilyogozza le. Egy edény 4 krajcár volt abban az időben, de több volt az ajándék, az a bor, meg minden, amit adtak. Madarason van ennek a hazája. Ott volt sok gazdag ember, azoknak kellett. Lakodalomban kölcsönkérnek edényeket, s hogy ne menjen el az edény, rávágatták a monogramot. Az én uram betűt vág, vagy virágot díszít üvegre. Ha mentek a fiúk iskolába, az eszeájgokra, pohárra vágott betűt, tányérra, bögre fenekére. A hozzávaló szerszámot maga csinálta. A poharat először kitömi fehér ruhával, puhára fekteti és egy betűvágó acél van a bal kéziben, a jobban egy kiskalapács. Aprópici lyukakkal vési ki a monogramot vagy rózsát. Ezelőtt monogramok voltak, de most mán, a front óta kiírják a nevit, hogy Ilonka vagy Juliska, (A monogramot régiesnek tartják. A párnákon ugyanígy van ez.) Az egész falunak kellett csinálni, oszt ha valaki vitt a lakodalomba poharakat, mán bele kellett írni. Adatközlő: Cs. Nagy Józsefné kovácsmester felesége. Művirágkészítők 1949-ben: Brecek Józsefné; Dengi Eszter; özv. Szabó Gyuláné 45 éves; Nagy Benjáminné; Cs. Nagy Józsefné; Cs. Nagy Ilonka; Nagy Pálné; Makó Ilona. Csuhézó, hímző, kötő A kukoricafosztásból való szatyorkötés is új háziipar Tiszaigaron. Elterjedése ugyancsak 1940 tájára tehető. A szatyorkötést csaknem minden lány érti a faluban, de beérik azzal, hogy saját maguknak kötnek évente egy-két szatyrot. A községben vagy a környékbeli piacokon tapasztalat szerint nem is tudnák értékesíteni, mert már mindenütt tudják fonni, a távolabbi piacokkal viszont nincs kapcsolatuk. Mindössze ketten vannak, akik eladásra is dolgoznak. Ezek technikája is fejlettebb, de féltékenyen őrzik is, más előtt nem dolgoznak. „Fíltik ezek a tudományukat!" — mondja egyik társuk, ók ketten kiterjedt kereskedelmi levelezést is folytatnak, de erről nem árulnak el semmit, nehogy szembetalálják magukat a konkurrenciával. A főként lányok és asszonyok munkája, a szatyorkötés mellett férfiak is dolgoznak kukoricafosztásból. A férfiak azonban nem szatyrot, hanem kukoricalevéllel befont székeket készítenek, A székbefonás hagyománya a már korábban említett Tóth Dani bácsitól ered, aki a század első évtizedében kezdte meg ezt a munkát Tiszaigaron. Ma is sok házban találni régi vagy újabb, fosztassál behúzott ülőkéjű széket, ami azt bizonyítja, hogy azóta mindig volt valaki, aki ezeket a székeket elő tudta állítani. 1950-ben négyen voltak a faluban, akik híresek voltak erről a tudományukról. A háború előtti időkkel ellentétben azonban — a már többször említett okból — mint kenyérkereseti lehetőséget nem használták ki. A textíliákat előállító házimunka hagyományos módja, a kender termelése ós feldolgozása már századunk elején abbamaradt, de gyűjtésünk idején még