Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

fél falu rokona, azok tegezik, nem szólítják úr-nak. Előtte más kalapos nem volt a faluban. Péter bátyám sem emlegette, mert úgy híttam „Péter bátyám", mert sógorom volt. — Karcagon volt inas, vándorolt is három évig, de külföldön nem volt. Öreg birka bőribül botost csinált. Bárány szőribül csinálta a kalapot. Először kitépte pehé (pihe) alakra. A csimbókokat szétszedte, a kötőjibül szedte ki a gyapjút és a kóctul kitisztította. Akkor a gyapjút kimosta. A gyapjúszárítón a napon megszárította (a gyapjúszárító olyan volt, mint egy asztal, csak széle volt), télen a kemencén. Megbőgőzte, megkártolta (a kártolóban ezerig való drót volt), aztán ment a formára, megbörzsönyözte, gyúrta, s festette (csak feketére festett), akkor húzta a formára, Emberfej-alak formára vasalta. A felesége csak felszerelni segített neki szalaggal, mifenével. Félmeztelen gyúrta a kalapokat. Árak abban az időben: gyerekkalap 80 krajcár— 1,20 forint, 20 forint volt a legdrágább. Pásztorkalapot akkor csinált csak, ha megrendelték. Most ezt ritkábban veszik a pásztorok. Alacsony tetejű, nem ütik be felűrű, mert az eső általmegyen a fejire a pásztornak. Mind egyforma nagy karimájú. A fácán begye részit bőrrel együtt ki szokták vágni és kalapra teszik, a hátuljára dísznek! Adatközlő: Nemes Béla, sz. : 1876.