Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

és úgy fordította vissza a színire. De a talpat is, meg a bűrt is úgy kellett áztatni a vízben, hogy az egész csizma olyan volt, mint a pacal. Akkor felsámfázta, úgy szárította meg. ódalt-varrott női csizmát 19—20-ban csináltam utoljára, még inaskoromban. Annak az alja már szeges volt, csak a szára volt ódalt varrott. A női csizmának gavallér-sarka volt, vékonyabb, magosabb, mint a férfi csizmának. Ebben az időben még nem csináltunk piros női csizmát kordovánbőrbül. A szárán elől volt gépvarrás, fehér rozmaring. Aszonta az én mesterem, hogy amelyik suszter nem dohányzik, tüdőbajos lesz. Mert sok ember köpköd és a köpést a cipője talpával tapossa el. Ez rászárad és mikor verjük a kalapáccsal, porzik. Úgy gondolta, hogy a dohányzás fertőtleníti a bacilusokat. Adatközlő: Tóth Benjámin, sz. : 1894. Cipész A divat megváltozásával kihal a csizmadiamesterség, ós új ipar ver gyökeret a faluban. Az egyházi anyakönyvekben 1862-ben jelenik meg az első cipész neve. Grannanlik Bertalan róm. kat. suszter az egyik keresztelőn tanúként szerepel. Úgy látszik, az új iparág első művelői nem a falu népéből kerültek ki. 1862 és 1901 között még 10 cipészt említ az anyakönyv, közöttük egy segédet. A cipészipar tehát erősen fellendült a múlt század végén, századunk elején pedig a szakma mestereinek szaporodása tovább folytatódik. A háború utáni évek jelentenek csak fordulatot, amikor a községben megalakult Földműves Szövetkezet olcsó és jó árut szállít a faluba. A szövetkezeti bakancs és cipő olyan mértékű konkurenciát jelent a helybeli iparosságnak, hogy csaknem mindenki felhagy a mesterséggel. 1950-ben Tiszaigaron 10 cipész volt, ezek közül csak kettő 40 éven aluli. Ez az adat magában is bizonyítja a mesterség hanyatló tendenciáját. 1925—1927 tájáról még van példa arra is, hogy az igari cipészek vásárra dolgoztak. Tóth Benjámin Tiszafüreden és Tiszaörsön vásározott addig, amíg egy házra valót meg nem keresett. Akkor tőkéjét a házba fektette és abbahagyta a vásározást. 1945-ben mint a többi falusi iparos, a cipészek is részesültek a juttatott földekből, ennélfogva nem szorulnak rá az iparból befolyó keresetre. Munkájuk javítgatás, talpalás, de csak a legritkább esetben pénzért, rendszerint valamilyen gazdasági munka visszasegítése fejében. Kivételt képez december és január hónapja, amikor szünetel a gazdasági munka, a cipő meg romlik. Ilyenkor csakugyan dolgozik a cipész, de most is cseremunkát végez. Ha pl. valaki fuvarba megy neki, az megszámítja az árát és a cipész addig dolgozik, míg az ő munkájának értéke el nem éri a fuvar díját. Ha túllépi, a fuvaros dolgozza rá a szükséges munkaidőt. Adattár (Tóth Benjámin cipész és elődei.) Ezelőtt az iparosoknak még kenyerük se volt, úgy éltek, mint az égi madarak. Ha látott egy ember egy ágrulszakadtat, biztos, hogy iparos volt. Az iparosok elmentek a zsíros paraszthoz, ha meg voltak szorulva, kértek vagy 50 kiló búzát. Az meg adott kamatra, Az ilyen zsíros paraszt olyan felvági volt, többnek tartotta magát, mint az iparos. Ha kért egy zsák búzát, egy véka kamatot meg kellett neki adni.