Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

Én vetettem, formáltam, a fiam tolta nekem a sarat, a feleségem kihányta a sárgödörből. Haza fuharoztuk este és hajnalban. Akkor megkezdtük a munkát, az építkezést. A falnak a helyit meg kellett sorra döngölni, nagy, nehéz fábul csináltunk döngöltöt, vagy tömőfát. Megkezdtük a rakást. Az építkezésnél nagyon sok embernél többet ért a feleségem. O már tudja nekem minden gondolatomat, nem kellett sokat magyarázni. A fiam még akkor iskolában volt (a fiú most 15 éves), de míg el nem ment, meg ha hazajött, ő is segített. Én a falat raktam kívürrő, mer kívül a fontos, a feleségem rakta pedig a belsejit. A fiú hordta a vályogot. Már mikor egy méter 50 centiméter magos a fal, állványt csináltunk. Megraktuk vályoggal, a feleségem adta felfelé, én meg raktam. Kell hozzá vízmérték, függő és egy léc: falazóléc és egy zsinór, meg kőműveskapalács, minden sor közé malter megyén. Hun a fiú keverte, hun a feleségem. Én megmutattam, hogy milyen kell és ők aztán úgy csinálták, minden sarokra fél vályog megy. Ameddig az anyag tartott, felmentünk a fallal. 18 sort raktunk. A közfalnak bekötést hagytunk, azt nem lehetett egyszerre felhúzni a kemence miatt. Meghagytam a kemence alapot, azután húztam fel a közfalat ós a kéményt. Padlás magosságig ez is csak vályog, a padláson felül tégla. Azután kezdtem a fát, a tetőfát mérni. 1936-ban az öreg házat cserepre fordítottuk át és akkor vettünk új fákat. Most nagyobb részit, jó felit, el tudtuk használni. Bemértem a tetőfákat, felraktuk és lecserepeztük. A cserép elég volt, mert az nagyobb épület volt, mint ez. A szelemen, a gerenda, minden a régi, nem használtuk fel az egészet az öreg házból. Ezeket nem kellett faragni, ezek megvoltak a maga valóságában. A tetőfákat másán kellett összeállítani, mert kisebb az épület, újra kellett kötni a tetőfákat. A cserepezésnél többen voltunk, mert gyorsan sietni kellett, jött az eső. A feleségem (átveszi a szót:) . . .én adtam a földrül, egy fiú elvette, egy másik megint a létrán, egy fent volt, az uram meg rakta. A földön is volt még egy fiú, mert a cserép nem mind ott volt, oda is kellett hozni. Ezek rokon fiúk voltak. Iskolások voltak, egy kis papírra valót adtam nekik. (Újra a férfi beszél:) Én is voltam nekik segíteni, már azelőtt. Csak egy fél nap tartott, a felfázás is egy fél nap. Azután jött a plafon, mikor már biztonságban voltunk az esőtől. Mikor a fal fel volt rakva, akkor már feltettük a gerendákat, egy mestergerendát és öt átalfát. A többi a cserepezés után következett. Az átalfákra nádat terítettünk. Fele új nád volt, még tavaly télen megvettem a Körtvélyesről (tanya), pénzért. A bojtját el kellett vagdalni, az rajta volt, különben a plafonba egy egérfészek volna. Alóról megigazítottuk, hogy a nádszálak egyformán álljanak, hogy meg lehessen tapasztani. Akkor lesaraltuk a nádat: törekes sárral (egyik föld többet kíván, mint a másik; kb. a felinek töreknek kell lenni). Fődhányólapáttal lesimogattuk, hogy az kemény legyen. Utána három napon, kívül rendes tapasztósárral (finomabb, munkáltabb sár: taposni kell és kapával összevágni), akkor avval lesimítottuk. Azután következik az alsó része. (A felesége közbeszól:) még rá se jó gondolni! Hány szakaszba kellett azt csinálni! Ha esett, tapasztottuk, ha nem esett, kapáltunk. (Újra a férfi beszél:) Lepucolni a csüngő nádakat, meg ha volt nádlevél, metszőkéssel, aztán következett a tapasztás, még pedig: vadsárral. (Abban nincsen törek, csak nagyon kevés, mert ha rendes törek van benne, nem ragad rá.) Ide is egy állás kellett, van simító, avval simítottuk el. Az állvánvra volt téve láda, onnan simítóval raktam fel. A következő tapasztás egy hétre, rendes tapasztósárral lett meg-