Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

A munkájuk se olyan, mint a szakemberé, de a szegényebb néposztálynak, akinek nincs pénze, megfelel. 1918-ban, amikor hazajöttem, Szókytől vettem egy vagon fát. Leginkább akácfa volt, csak a Székynél volt kőrisfa. De én vettem fát kisparasztoktul is itt, a faluban. Akkor aztán úgy is csináltuk, hogy aki dolgoztatni akart, hozzon fát! Legtöbbet az uraságoknak dolgoztunk: Bánónak, Miskóczynak, Bozsónak. Székynek kommenciós kerékgyártója volt, de akinek nem volt — a Szabó Körtélyesen —-, az is velem dolgoztatott. Rengeteg új kocsit csináltam a parasztoknak, meg az uraknak is. Beszélték, hogyha én meghalok, ki csinálja nekik az új kocsikat? En a fédères kocsi szakembere voltam. Azeló'tt nem voltak fédères kocsik az uraságoknál, én csináltam az elsőket. Parasztok közül csak Maginak csináltam fédères kocsit. Igáskocsit csináltam Szőlősre, Örsre javításokat, Ivánra luxus szánkát. Nem tudtam soha kimenni a földre, a feleségem kínlódott a napszámosokkal. Az egyháznál voltam presbiter, a községnél meg képviselő. (A faluban mester úrnak szólítják.) Adatközlő: K. Tóth Márton, sz. : 1890-ben. 1949-ben kerékgyártók: ifj. Manyuri István 38—40 éves, K. Tóth Márton 60 éves, Virág Lőrinc 55 éves. Barkácsoló A kisebb méretű és egyszerűbb eszközök jórészét a barkácsoló is elő tudja állítani. Tiszaigaron barkácsolónak vagy faragónak, vagy csak kontárnak nevezik azt az embert, aki ért valamilyen mesterséghez, de nincs igazolványa róla. „Ami gazdasági szerszám létezik, mindent meg tud csinálni: kaszanyél, kapanyél, villanyél, kisgereblye, nagygereblye, kocsirúd, lőcs, kocsioldal, járom". A barkácsoló azonban nemcsak a fent említett szerszámokat tudja elkészíteni, hanem falat rak, tetőszerkezetet ácsol, szóval megbarmolja a házat, nádaz, karszéket, hurkamosó teknőt, nyújtófát, keresztfát, lapockát, dagasztó aljat, mángorló súlykot, mosósúlykot, fejfát farag. A bakácsoló tehát illegális mester, aki engedély nélkül űzi az ipart, de inkább csak akkor, ha ez famunka, tehát faeszközöket készít. Sokszor csak magának, de az ügyesebbje másnak is dolgozik. Akad barkácsoló a tanúit mesterek között is, mert barkácsolásnak minősül az a tevékenység, amikor a kovács pl. koporsót vagy karszéket csinál, esetleg fejfát farag.

17 Ennek a hatóság elől megbúvó mesterségnek a múltját éppen e jellege miatt alig lehetséges felderíteni, de adataink valószínűvé teszik, hogy a múlt században, legalább is az uradalmaknál a barkácsoló vagy faragó elismert foglalkozás lehetett. Az egyházi anyakönyvek 1865 és 1891 között megemlékeznek Ladányi György cserépfalvi származású faragóbéres-, ül. faragógazdáról, majd 1874-ben Molnár István faragóvói, később pedig 1886-ban Nagy Sándor Berettyóújfaluból ide származott faragóvói. Ezek a bejegyzések feltevésünk szerint azt bizonyítják, hogy az uradalmak alkalmaztak olyan embereket, akik a fából való egyszerűbb gazdasági szerszámokat helyben elő tudták állítani. Hogy igényeik is voltak a faragók ügyességével szemben, az abból látszik, hogy nem elégedtek meg mindig a helybeli barkácsolók ismereteivel, munkavégzésével. A barkácsoló szerszámkészlete épp úgy lépést tart a haladással, mint a képesített mesteré. A fajankót (faragószék) már ők is elhagyták, helyette gyalupadot használnak. Falazáshoz a vízmérték pl. 1910-ben jött használat-