Bakó Ferenc: Kézművesség egy alföldi faluban (Tiszai téka 3. Eger, 1992)

A XVIII. század ellenreformációs törekvései folytán 1746-ban a református vallásgyakorlat nemcsak itt, hanem Tiszaörsön is megszűnt, és a prédikátor a tanítóval elköltözött. Az eseményt a néphagyomány így őrizte meg: ,,Az őrsiek Karcagra mentek és a maradékaikat ma is úgy hívják, Örsi-Tót. Az egyik bátyámnak a feleségét is úgy hívják, Örsi-Tót Juliska."

11 Az adóösszeírások már az újjátelepülés első éveiben tartalmaznak olyan családneveket, amelyek ipari foglalkozásra utalnak. 1747 és 1753 között több Szabó, Kovács, Takács, Ács, Száraz molnár (a mola sicca-ban), és egy Süveges név olvasható. 1827-ben már Iparosok összeírása készül, amiben két csizmadiát (Nagy András és Sparok János), három szabót (Nagy Ábrahám, Bernát Ferenc és Valkman János) találunk. A legutóbbi szabó és még három kereskedő (Fridman Dávid, Svarc Ábra, Vaisz Bera) zsidóként szerepel.

12 Az ezzel szinte egykorú statisztika Igar faluban 198 házat ós 1392 lakost tüntet fel, közöttük 1071 reformátust, 184 római katolikust és 137 zsidót. A statisztika hallgat a foglalkozásokról.

13 Ludovicus Nagy-nak ezektől az adataitól erősen eltér a 23 évvel később megjelent geográfiai szótár Fényes Elek szerkesztésében. Itt az össznépesség 1988, s ebben 1854 a református, 31 a római katolikus és 113 a zsidó. Szembetűnő itt a református lakosság gyarapodása (mintegy 30%), és ugyanakkor a katolikus, valamint a zsidó hívek számának csökkenése, amit nem tudunk indokolni. Fényes nem adja ugyan meg a lakosság foglalkozás szerinti rétegződését, de közli, hogy a határban 2500 hold a szántó, 650 a legelő és 317 a szőlőskert, ami 18 földesúr birtokában van.

14 A rendelkezésünkre álló XVIII—XIX. századi adatokból tehát az tűnik ki, hogy a falu gazdaságszerkezetében a domináns szemtermelés mellett jelentős volt az állattartás és a szőlőművelés is. Kevés információt kapunk a kézműves tevékenységekről, de az 194l-es népszámlálás erre nézve néhány összesítő adatot közöl. Eszerint Tiszaigaron a keresők száma összesen 807, a mezőgazdaságban dolgozik 667, az iparban pedig 47, s ebből 7 személy az építőiparban. A lakosság többi része kereskedelemmel, szolgáltatással, ill. egyéb ágazatokkal foglalkozik.

15 Kétségtelen, hogy az 194l-es statisztika csak az iparengedélyes mesterekre terjed ki, s nem veszi tekintetbe a kontárokat vagy a barkácsolókat, vagy még inkább nem a cigány kézműveseket. Jelen tanulmányunk a kézművesség, háziipar, barkácsolás Tiszaigaron megismert formáit kívánja bemutatni. Vizsgálatunk módszerét a rendelkezésre álló három lehetőség szabta meg: 1. az 1949-ben, tehát a ,,jelenidőben" megfigyelhető jelenségek leírása; 2. a szájhagyomány multat idéző információi; 3. az írásos dokumentumok: egyházi anyakönyvek és egyéb iratok szűkszavú, csak az élet merev vázát megörökítő feljegyzései. A vizsgálatnak ez a három módja, a közvetlen, a kontrollt igénylő és az anélkül is megbízható, közvetett megismerési eszközök segítik, adataikkal kiegészítik egymást, különösen a múlt jelenségeinek felkutatásában és a jelen állapot alaposabb megismerésében. A szájhagyomány sokszor ingadozó megállapításait szigorúan időhöz köti az írásos bizonyíték, az írott adatokat viszont teljesebbé teszi, élettel telíti meg a szájhagyomány. Minthogy eredeti, 1950-ben fogalmazott kéziratom egy monográfia keretei közé illeszkedve, szigorúan rövidre szabott volt, helyszíni gyűjtéseim nagy részét akkor nem volt alkalmam felhasználni. Most, hogy a kézművesség kérdésköre önállóan jelenik meg, lehetőség nyílik arra, hogy a hiteles népi szövegekből válogatást adjak, idézeteket a Tiszaigaron annak idején lejegyzett adatokból, leírásokból, melyeket az egyes szakmákon belül címszó alatt közlünk.