Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

Hamims rétihéja — Cyrcus pygargus L. Eddig egyetlen példánya került szemünk elé. A megfigyelés időpontja (június 29.) azonban figyelemre méltó, hiszen erősen beleesik a faj költési idejébe. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a hamvas rétihéja a Tiszántúlon megtelepedett és elterjedőben van. ezt a nagymontaji előfordulást is további, rendszeres megfigyélésekkel; kell nyomon követnünk ! Barna rétihéja — Cyrcus aeruginosus L. Az állandó vizű, növényzettel borított területeknek, így a halastavaknak, és mocsaraknak rendszeres, bár kis létszámú madárfaja. Meglepően csekély terjedelmű, de számára megfelelő élőhelyeket is elfoglal. Madárpusztítását némileg ellensúlyozza a kószapocok fogyasztásával, ugyanis ez a kis „rágcsáló" a vízimadarak tojásainak és fiókáinak veszedelmes kártevője. Vonuló faj ugyan, de csak a keményre fordult idő elérkeztekor húzódik délebbre. Halászsas — Pandion haliactus L. A geleji halastavon figyeltük meg 1980. szeptember 8-án egy példányát. E hónap 14-én még észlelték ugyanitt, feltehetően ugyanezt a madarat. Mint hazánkban mindenütt, vidékünkön is csupán átvonulóban. esetleg kóborlóként kerülhet szem elé. Kerecsensólyom — Falco cherrug Gray Minden bizonnyal a Bükk hegység közelségének tudható be annak a párnak a megjelenése 1983. június l-jén, amelyet a mezőcsáti Csukáson láttunk. A hangoskodó és kergetőző két madár költőpár benyomását keltette. Kabasólyom — Falco subbuteo L. Tavaszi érkezésétől őszi elvonulásáig sokfelé találkozhatunk egyes példányaival, ám költése csak szórványos jelenség vidékünkön. Megfogyatkozásához az is hozzájárult, hogy a dolmányos varjú dúvadként való irtásával fészkelőhelyei eltűnnek. Kék vércse — Falco vespertinus L. A Heves—Borsodi-síkságon nem gyakori madár, főként ami a költőtelepeinek létszámát illeti. Ma már — hasonlóan hazánk más tájaihoz — inkább kis csoportos és egyes költései a jellemzőbbek. A vidékünkön még negtalálható nagy varjútelepeken is viszonylag csekély számú kék vércse költ (5—20 pár), viszont sokfelé elfoglalja a szarkák magányos fákon, fasorokban és bokrokban rakott fészkeit. Vörös vércse — Falco tinnunculus L. Területünk leggyakoribb ragadozómadara, amely egy-két párban szinte mindenütt megtalálható. Varjúfélék fészkeiben, lakó- és pásztorépületekben telepszik meg, de évről évre sikeresen szaporít a Nagyállás-pusztán álló kőrisliget egyik fájának kikorhadt odújában is. A ritka jelenséget fénykép is tanúsítja (lásd: Endes — Harka, 1982). Csak kemény teleken hagyja el a vidéket.