Endes Mihály- Harea Ákos: A Heves - Borsodi-síkság gerincesfaunája (Tiszai téka 2. Eger, 1987)

A halastavak gyakori és jellegzetes fajai: a csuka, bodorka, vörösszárnyú keszeg, compó, gyöngyös razbóra, szélhajtó küsz. fehér busa, pettyes busa. fehér amur. kárász, ezüstkárász, ponty, harcsa, törpeharcsa, naphal és süllő. Kétéltűek Két fajuk gyakori, a kecskebéka és tavi béka. Hüllők. Képviselőjük az erősen megfogyatkozott mocsári teknős és a vízisikló. Madarak Leggyakoribb a tőkés réce és a szárcsa. Gyakorlal ilag a vizek befagyásáig jelen vannak, ám az itt költő populációt nyártól a következő tavaszig idegen tömegek egészítik ki, illetve váltják fel. A dankasirály nem költ vidékünkön, de máshonnan származó példányai egész évben itt táplálkoznak. A seregély tavasszal és nyár közepétől elvonulásig a nádasokban éjszakázik. Jellegzetes, itt fészkelő és táplálkozó faj a kis vöcsök, búbos vöcsök, f-zürke gém (táplálkozó egyedei máshonnan is érkeznek), poegém, bölömbika, cigányréce, barna rétihéja, vízityúk, nádi tücsökmadár, nádirigó, cserregő nádiposzáta, foltos nádiposzáta és nádi sármány (ősztől tavaszig idegen popukíció). A felsoroltak mind vonuló fajok. Tavasztól őszig itt táplálkozik a kárókatona, a bakcsó, a barátréce és a kormos szerkő, amely alkalmilag költ is kis számban. Zömmel őszi-tavaszi átvonulok, de a víz befagyásáig — főként a récék — a telet is itt töltik: feketenyakú vöcsök, csörgő réce, hegyi réce, kerceréce, viharsirály, ezüst.sirály (a két sirályfaj leginkább átvonulóként, de kisebb számban átnyaralóként vagy telelőként is), a nádasokban pedig a széncinege, a kék cinege és az ökörszem. Emlősök Jellemző fajai a törpeegér. a pézsmapocok és a kószapocok. b. Patakok Legtöbbjük ma már kiigazított, sőt sokhelyütt újonnan ásott vagy legalábbis magasra felgátolt partú mederben folyik (2. kép). Bővizűnek csak kettő nevezhető közülük, a Laskó és a Rima, ám ma már mindkettőt zsilipekkel szabályozzák. Erősen vagy közepesen szennyezett vizükben vidékünkre érkezve már jelentkezik az öntisztulás. Érthetően ezek halfaunája a leggazdagabb, ámbár e szempontból a halastavon átmenő Csincse áll az első helyen. A kisebb patakok többségének vízhozama erősen ingadozó és csaknem mindegyikük szennyezett. Fontos tudnunk, hogy alsó szakaszaik halfaunája (és ez vonatkozik több, nagyobb belvízievezető csatornára is) már erősen magán viseli a Tisza-jelleget, mennyiségi és minőségi összetétel vonatkozásában egyaránt. Növényzetük elszórtan álló partmenti fűzbokrokból, nád-, gyékény- és harmatkása-állományokból tevődik össze, amelyekből itt-ott a mederben is található.