Szilasi Ágota, H.: Egyház, tudomány, művészet. Ezer éves az Egri Egyházmegye (Eger, 2004)
Az egri püspökség Szent István általi alapítására IV. Béla király 1261 -ben keletkezett oklevelének egy 1271 -bői származó átirata a bizonyíték, amely a szent királyt nevezi meg a püspökség alapítójaként, és említést tesz arról, hogy az egyházmegye 1009-ben már bizonyosan megvolt. Ekkorra hétre emelkedett a magyarországi egyházmegyék száma. Mások - a fentebb már említett módon az esztergomi érsekség alapításával hozzák összefüggésbe, mondván, hogy minden érsekségnek rendelkeznie kellett legalább két szuffraganeus (a joghatósága alá rendelt) püspökséggel és ezek egyike csakis az egri lehetett. A hagyomány szerint Szent István király a várral szemközti „Királyszéke” nevű dombról személyesen figyelte a székesegyház építésének munkálatait. Erre vonatkozóan azonban nincsenek bizonyítékaink, az eddig talált legrégebbi építmény egy, a 10-11. század fordulójáról származó, feltehetőleg keresztelő kápolna alapja. Valószínű, hogy Eger hannadik püspöke, Buldus egyike volt azoknak, akik Szent Gellért püspökkel együtt haltak vértanúhalált 1046-ban. Az első időszakban az egri püspökség területe nyolc vármegye területére terjedt ki, Borsod, Abújvár, Zemplén, Ung, Szabolcs, Zaránd, Szolnok, és Heves megyéket foglalta magába, a 13. században pedig a vármegyévé szerveződött beregi és ugocsai részek csatlakoztak hozzá. Sőt, 1299- ben IL András egri püspök III. András királytól engedélyt szerzett arra, hogy joghatóságát kiterjeszthesse a máramarosi területekre is. A máramarosi főesperesség csak egy évszázad múlva került vissza az erdélyi püspök joghatósága alá. A püspöki birtokok az egyházi tized mellett az egyházmegye szervezetének eltartását voltak hivatottak fedezni. Nagyságukat már nehezebb meghatározni, bizonyos azonban, hogy azok Heves, Abaúj, Zaránd és Zemplén megyék területén voltak. Egerrel együtt tíz település. Természetesen az idő előre haladtával további királyi adományok révén a birtokok tovább gyarapodtak. Az egyházi igazgatás fontos szervei voltak a főesperességek - királyi vármegyénként általában kettő -, melyek a jelentősebb településeken létesültek. A 14. században az egri egyházmegye területén már 14 főesperesség volt. Az országalapító szent király rendelkezése alapján minden tíz település köteles volt egy templomot építeni. Ezek többsége azonban fából, vályogból, vagy paticsból készült. Az egyházmegye legrégebbi - részben, vagy egészben máig fennmaradt — építészeti emlékei a feldebrői altemplom, a tamaszentmáriai templom és természetesen az egri vár területén lévő maradványok egy része még a románkorból származnak. A sárospataki templom építésére és az egri székesegyház bővítésére a későbbiekben már gótikus stílusban került sor. Fontos megemlékezni arról is, hogy 1207- ben az egri egyházmegye területén, Sárospatakon látta meg a napvilágot Árpád-házi Szent Erzsébet, aki Szent István király mellett az egyedüli magyar szent, akit az egész világon ismernek. A város már a korai középkortól a várfalakon kívül is terjeszkedni kezdett, a falakon kívüli épületek azonban feltehetőleg csak faházak voltak, hiszen a régészeti feltárások során semmi olyan maradvány nem került elő, mely korabeli kőépületre utalt volna. Tartósabb építőanyagból még csak a templomokat és a rendházakat építették ebben a korszakban. Ezek nyomai sem maradtak azonban meg, mert a hódoltság idején a törö4
