Szilasi Ágota, H.: Egyház, tudomány, művészet. Ezer éves az Egri Egyházmegye (Eger, 2004)
engedett neki. Ezzel megkezdődött élete utolsó, megpróbáltatásokkal teli korszaka. Eisenachban töltött nyomorúságos életének híre csak késve jutott el anyai rokonaihoz és még később a magyar királyi udvarba. Mindkét család megkísérelte a hercegnőt rangjához méltó helyzetbe hozni, ez azonban nem sikerült. Végül gyóntatóját, Konrádot bízta meg a pápa az özvegy érdekeinek védelmével. Próbáltak számára új házasságot, kolostort, rokonaihoz való visszatérést biztosítani, ő azonban kifejezte azt a határozott óhaját, hogy koldulásból kíván élni. Végül is Konrád közbenjárására és segítségével elrendezték a gyermekek sorsát. Életrajza szerint 13. Ismeretlen mester: Árpád-házi Szent Erzsébet, 1780 körül az eisenachi ferences templomban ünnepélyesen lemondott minden földi vonzalmáról, rokonairól és akaratáról. Erzsébet magára öltötte a penitenciálisok ruháját és megkezdte a marburgi kórház építtetését. Ettől kezdve élete a kórház szolgálatában telt. Saját kezűleg mosdatta, ápolta a betegeket, osztotta az alamizsnát. Sőt, ha elfogyott a pénze, gyapjút font, amit azután eladott. A leírások szerint egy alkalommal apjának követei keresték meg akik ezen foglalatosság közben találták, ami igen meglepte őket. Feltehetőleg gyóntatója sem helyeselte magatartását, sőt esztelen adakozását is túlzásnak tartotta. Életének utolsó szakasza nagyban hasonlít egyes ferences, vagy cisztercita szerzetesnőkéhez. Teljes önkifosztása a misztikus szentekhez közelíti őt, de számára mindig fontos maradt a hasznos tevékenység. A gyóntatójának tett engedelmességi fogadalom révén Konrád irányította az életét, aki esetenként nagyon keményen bánt vele, de ezzel hozzásegítette ahhoz, hogy teljesen Krisztushoz tartozzon. Krisztus szegényeinek szolgálatát tartotta a legfontosabbnak. Az ő életszentsége döntő jelentőségű volt korában, hiszen egyike volt az elsőknek, akik bebizonyították, hogy az életszentség nemcsak az Egyház kötelékébe tartozó papok és szerzetesek kiváltsága, a világiak számára is adott lehetőség. A sok nélkülözés és önsanyargatás kikezdték egészségét, így 1231 novemberében megbetegedett. Betegségéből nem tudott felépülni, 27 évesen befejezte földi pályafutását. Marburgban helyezték örök nyugalomra és halála után négy évvel szentté avatták. A szegénygondozók és betegápolók gyakorta választják őt pátrónájuknak.
