Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Csépa - egy alföldi palóc kirajzás népéletéről (Összegzés)
keket őriz a ma emlékezete . Olyanokat, amelyek egyfajta csúfolóként is éltek a környe ző nem nemes községekben. A nemesi birtok sérthetetlenségével összefüggésben a csépaiak tolvajlásait, lopásait emlegetik, ill. mondják magukról a csépa iak is. Ennél azon ban élénkebben él a múlt század második fele, amikor a nemesi kiváltságok megszűnése után viszonylag túlnépesedett falu rohamosan elszegényedett, s lett a tiszazugi falucsúfolók kenyeretlen Csépá jao Az elszegényedéstől való félelem azonban Gsépá n nem vezetett egykézéshez, mint a környező református községekben. A tiszazugi homok feltörése egy ideig megélhetést teremtett, s a megélhetésnek volt a forrása a környéken is /Tiszasas , Mesterszállás stb./ vállalt bérmunka, a helyi fuvarozás, borhordás stb. Ké sőbb pedig - főleg a 20_ században - innen is megkezdődött az elvándorlás a környező nagyobb településekre / Csongrád , Kecskemét , Kunszentmárton / és távolabbra is. A helyi hagyományok - állapítja meg Barna Mária - jól mutatják a nemes - nemtelen tudat s ellentét gazda - cseléd tudatt á és ellentétt é alakulását, bár ezt kétségtelenül tompította a - Szabó László által is leírt - nagyobb társadalmi mobilitás az egyes rétegek között. A környező községek lakossága is pontosan számon tartotta Csépa eltérését a kistájon belül. Általánosan ismert a község egykori nemes származása, s az ebből fakadó viselkedés- és öltözködésbeli különbség. A számontartott eltérések között a katolikus vallás is ott volt, a reformátusokéhoz képest természetesen élénkebb s gazdagabb hitélet, a búcsújáró hagyomány is. Jól megfigyelték és fel is emlegették csúfolóikban a csépa iak palócos beszédét. Ugyanakkor azt is tapasztalhattuk, hogy e különb ségek nagyobb részét már csak az idősek tartják számon Tiszazug-szerte. /30. kép/ Szá zadunk, s főként az utóbbi évtizedek a kiegyenlítődés irányába hatottak és hatnak. E kulturális kiegyenlítődés együtt jár bizonyos tudati elemek felbukkanásával, a tájhoz való tudatos ragaszkodással, a tiszazugi tudat létrejöttével. IV. Amint arra az előzőekben már utaltunk, a csépa i kutatásban szerepeltek olyan té mák, nagyobb témakörök is, amelyek végül is tanulmány formájában nem kerültek be ebbe a kötetbe«, Tanulságaikkal viszont jól példázzák a község palóc jellegű hagyományait, ill. integrálódását az alföldi környezetbe. A továbbiakban nagyon tömören ezeket vesz szük sorra» Megállapíthattuk már eddig is, hogy az észak-magyarországi származásnak több kulturális emléke a női munkakörökben részben terminusként, részben pedig ismert eljárásként él tovább. A tevékenységeknek e körét a kenderfeldolgozás munkamenetével, s terminológiájával gyarapíthatjuk. Látva többünk gyűjtésének eredményét, csak sajnálhatjuk, hogy a Magyar nyelvjárások atlaszának második kötetét, amely többek között a « 114 kendármunkákat is tartalmazza, Csépa n nem gyűjtöttek fel. A magyar néprajzi szakirodalomban a kenderfeldolgozás munkafolyamatait összefoglalóan Szolnoky Lajos dolgozta fel. Rendszere szerint a csépai kendermegmunkálás - különösen a terminológia alapján - az általa 13« és 14. típusnak nevezett öt fokozatos, hat fázísos kidolgozáshoz 115 all legközelebb, amelyek Eszak-Magyarorszagon ismertek. v Melyek ezek a rokon vonások? A szálkender összetörésére szolgáló eszköznek a törő mellett ismeretes a bitó ne ve is. Meg kell jegyeznünk, hogy Csépá n a szó nem általánosan ismert, gyakoribb a tilg kifejezés. Szolnoky Lajos szerint a bitó kizárólagosan csak az általa 13. típusnak jelölt kidolgozási típusra jellemző. 11 ^ Részletes elemzése és közölt térképe alapján a bitó szó a Zagyva, a Sajó és a Tisza közötti Heves és Borsod megyei részeken fordul elő. ' E terület - amint láttuk - szintén bocsátott lakosokat Csépá ra. Törés után az összetört kendert Csépán is feltekerték a kezükre kis csomóba, s ezt a sarkuk alá tették és lábbal tiporták, taposták, hogy a pozdérja mind kihulljék
