Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )
Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán
belét, „mert nem szólt, ha vastag vót". Ugyanígy készült a vonó is. A kettőt összedörzsölték, nyikorgó hangot adott. Meg volt nyálazva is. „Ha elpusztult, csináltunk másikot, úgy csikorgattuk." A hosszú kukoricaszárra gumit feszítettek, az volt a bőgő. Volt, aki papírból dudát tekert és fújta, mint az igazit. Fésűn muzsikáltak leggyakrabban. Papírt hajtottak rá, és beledúdolták a dallamot. Főleg disznótor ba mentek így zenélni, szomszéd gyerekek, cimborák, négyen-öten együtt. Szűrös öknek hívták őket. „Divat vót, hogy bekentük magunkat." Rongyos ruhába Öltöztek. A lányok fiúnak, és fordítva. Amikor bementek a disznótoros társasághoz, azok ki akarták bont ani az ál-férfiakat, megnézni, tényleg azok-e? A lányok árral szurkálták védekezésül a bontogatókat. „Míg odabe bolondoztak, vót úgy, hogy addig meg elvitték a hurkát a kémen céhül vagy a kamrábul. De az mán nem mutatkozott be, hogy kik vótak!" A kést is zeneszerszámnak tekintették. Az élét függőlegesen az ajkukhoz téve fütyülték a dallamot. A fésű-muzsikához hasonlatos hangot adott. Nádsípot és füzfasípot is faragtak maguknak. A nádsípnak ,,a belseje szólt". ,,A fűzfa, mikor fakadt, lehúztuk a haját. Megnyomkodtuk, oszt legyütt a haja, lecsúszott, abból csináltunk fütyülőt. Arasznyit. Ha meghervadt, nem fütyült." „ Furulya is vót, a juhászoknak, 6 lyukú, égerfából. Égetve vótak rajta a lyukak. Síp vót rajta." Ismert és használt fú vós hangszerük volt még az okarina , tárogató és a klarinét is. Bőrdudát még látott K urenda László , „A rétekbe vótak ilyen bőrdudások." Köcsögduda nem volt hasznalatos, de láncos bot az igen, a betlehemesek kezében, karácsonykor. Tekerőt is láttak, de a faluban senkinek sem volt, emlékezetük szerint. „A rétbe összegyűltek télen. Ott tekerőztek is." Ritmus-hangszerként botot támasztottak az asztalhoz vagy az ajtóhoz, s a kezüket húzták rajta. Az adta a hangot, köcsögduda-szerűen. Vagy a tenyerüket az asztallapra tették úgy, hogy „az ujja kíjebb állt. Azon rángatta a botot, mindig lefele. Véres lett az ujja." Az ajtófélfát dörzsölve is adtak ritmust az énekhez. „Még dalolt is vele e!" Csengőket , kolompokat itt is használtak a pásztorok. A gazdák a 20-as években D évavanyá ra is hordtak eladni saját termésű bort, ökrös szekéren. A hat ökör nyakán rézcsengő volt szíjjal, rézcsattal. Két falu közt levették az állatokról, „hogy ne rója egész nap a nyakába." A falu alatt azonban visszaakasztották. „Ahogy lépett, úgy csengett." A lovak nyakán, ha szánkót húztak, csörgő volt. A csengőt az oldalához, az istránghoz kötötték. A juhnyájban csak az ürü nek volt csengője, amit vásárokban nagy gonddal válogattak ki. A birkákra pergő t erősítettek. „Teheneknek vagy bikának vót jobban kolomp a nyakába. Olyan szépen tudta kongatni, amikó menti" A csürhés vagy kanász dudálva járt. Tehén szarvából készített hangszerén dallamot is ki tudott játszani, mert a katonaságnál valamikor hornista volt. „Kifútta rajta olyan szépen, hogy: Megállj, megállj, kutya Szerbia." 6 ^ Urban Sándor a kezéből dudát formálva próbálta megmutatni, hogyan tülkölt reggelente annakidején. /73. sz./ Hegedű , brácsa , bőgő és cimbalom is volt a faluban. Gombos harmonikát Csehszlovákiából hozattak. Azon játszottak a tánciskolában és néha a házibálakon is, citerával felváltva. Nemcsak fiúk vagy legények, hanem leányok is játszottak hangszereken, citerán, harmonikán. Polyák István a lányát hegedülni is tanította. Ez a sokszínű, tarka kép napjainkra elszürkült, a zenélési alkalmak elmúlásával csak vidám emlék maradt. PARASZTBANDAK A századforduló idejéről van az első adatunk paraszt zenekarról Csépán . Dudás 66 Balázs ra úgy emlékeznek, hogy „Mónár Balázs vót a rendes neve. Rézdudán játszott.
