Barna Gábor szerk.: Csépa Tanulmányok gy alföldi palóc kirajzás népéletéből 2. (Tematikus és lokális monográfiák Eger, Szolnok, 1982 )

Barna Gábor: Ünnepi szokások és hiedelmek Csépán

1928. - Megjegyzendő, hogy a két füzetben csupán a társulat alapszabályai egyez­nek meg, az imák, könyörgések és az énekek eltérnek, illetve az utóbbiak csak a kunszentmártoni kiadású füzetben vannak. 82 Itt jegyzem meg, hogy Csépá n Sarlós Boldogasszony /július 2./ napját nem ün­neplik, holott a többi Mária-ünnep itt is megtalálható. Az aratómunkások migrá­ciójáról részletesen lásd Magyari Márta tanulmányát. 83 A Karmelita rend 1940-ben telepedett meg Kunszentmártonb an. A rendek felosz­latásakor kápolnája megmaradt, s napjainkig is működik. Búcsúja egy kicsit a köz­ség búcsúja is lett, mivel a Szent Márton-napi búcsú már késő ősszel, rossz idő­ben szokott lenni. A volt karmelita rendház búcsújára a helyieken, a csépa iakon kívül el szoktak jönni a mesterszállás iak - akik egykori anyavárosukkal a kapcso­latot így is tartják -, a tiszakécske i és bög i hívek. Ez utóbbiak mindig lobogó­val. Újabban más községekből: Békésszentandrás ról és Szarvas ról is érkeznek búcsú­sok. 84 Megtaláltuk Csépá n a társulat század eleji kiadású vezérkönyvét, illetve ska­puláré társulati tagkönyveket az 1930-as évekből. 85 S ebben igaza is van a csépa iaknak. A jakabi búcsút a kb. ekkor érő tök miatt nevezték el így. Máshol sem ismeretlen ez a gyakorlat /vö. Bárth János . 1980. 63»/ Ugyanitt említhetjük a vásárok hasonló elnevezését is, amely szintén az időszak jellegzetes növényén alapszik. így van Kunszentmártónb an pl. cseresnyés és káposz­t ás vásár is. 86 A kirakodóvásárt is kizárólag búcsún ak nevezik Jakab-napkor. 87 Ismert viszont a szomszédos Csongrád on: Száraz Jakab, hűvös tél . Tari László /szerk./, 1977. 19, 36. jegyzetben. 88 Itt soroljuk fel a fohászok forrásait: Szent Anna asszony keze. Imaponyva ­lap, h. és én.; Búcsújárati ájtatosság Szent Anna asszony tiszteletére. Kiadja a Szent-István-Társulat. Pesten, 1868.; Szent Anna énekek. Kiadja Szuhanek József. Szentesen, 1885.; Igen szép új énekek az örvendetes skapuláré és szent Anna fő ün­nepekre. Kiadta Orosz István Jász-Ladányban. - Itt jegyezzük meg, hogy nagyon sok, Szent Annáról szóló ének található más múlt század közepi imaponyvákban, énekesfü­zetekben. Vö. Bálint Sándor , 1977. II« 95. skk. 89 A csépa iak búcsújárásáról Magyari Márta ír e kötetben részletesebben. 90 B ereczki Iboly a gyűjtése. 91 Vö. Barna Gábor , 1978. 479. 484. 92 Kecskemét és Nagykőrös tájékán fontos határnap. Vö. Barna Gábor , 1978. 460. 93 Nagykőrös ön kb. 12-13 darab csövet bütykös alakúra kötnek össze, ez a fosz­tásdíj. Vö. Barna Gábor , 1978. 482. 94 Magyari Márta gyűjtése - szarvas i származású adatközlőtől. 95 Vö. Schram Perenc , 1972. 43, 63. 96 A Jézus Krisztus vérrel verítékezéséről való Kis Officium, amely a szenvedés­ben elmélkedő hívek lelki vigasztalására kibocsáttatott. Budapest /Rózsa Kálmán és neje r.t./, 1915« - Ezt a csütörtöki könyvet egyedül vagy csoportosan is mondták, s mondják. Nem tartozik mégsem a legelterjedtebb ájtatossági formák közé, részben az imafüzet hiánya miatt, de sokan nem is hallottak még róla. 97 Bereczki Ibolya gyűjtése - az adatban nyílván egy monda töredéke látható. Te­remt ósmondákat Csépá n is sikerült több embertől lejegyezni. Közlésükre a tanulmá­nyok keretében nincs módunk. 98 Bereczki Ibolya gyűjtése 99 Gonda Sándor , 1935- 8. 100 Részletesen megtalálható a Szent út... Kunszentmárton, 1931« 124. Felelős kia dó az összegyűjtő: Nagy Mihályné, Csépa.

Next

/
Thumbnails
Contents