Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Szabó László: Csépa község társadalma
A kapások a szőlőben nagyobb szőlőbirtokosoknál helyben vagy még inkább a környező községek határában éves szerződéssel vállaltak munkát családostól. A permetezést és a szüretet leszámítva, a szőlő minden kézimunkáját ők végezték, esetleg bérmunkásokat is fogadva saját kontójukra. Egy-egy kapás meghatározott bért kapott, és természetbeni járandósága is volt. A szőlőben épített lakást Kapta meg lakóhelyül, s kb. 6-10 kh-at gondozott. Helyben csak néhány úri birtokosnak vagy parasztgazdának voltak kapásai /Dómján, Müller, Bakos, Kanyó, Kocsi/. A kapás már speciális tudású szőlőmunkás volt, aki félig vállalkozó, felül állt a cseléd! /béresi/ szinten, maga osztotta be munkáját, s munkája után a termésből bizonyos részt kapott. Félig önálló ember volt. Az alacsony bér, a szőlőhöz kötöttség, a faluból való kinnlaKas, s a kora tavasztól késő őszig tartó kemény munka mégsem tette kívánatossá ezt az állapotot, s legfőképp nem adott a tartós kapási állapot arra lehetőséget, hogy önálló házat vagy földet szerezzenek. Ehhez túl aránytalanok voltak a bérek. Átmeneti állapot volt ez, amit rendszerint erős munkabírású, lakással nem rendelkező fiatal házasok vállaltak magukra, hogy háttérben a várható ház vagy földörökléssel, esetleges családi segítséggel megindulhassanak az önálló élet útján, legalább egy saját kis házat szerezve. Néhány család, ha tehetetlen volt, illetve a körülmények is rosszul alakultak, megmaradt a kapási állapotban, s határról-határra vándorolt új helyet keresvén. Az ilyenek rendszerint ki is szakadtak Csépa társadalmából, A kapásnak azért már nagyobb biztonsága, becsülete volt, családja mögötte állott, s jó reménnyel gondolt arra, hogy néhány év után megszabadul ettől az állapottól. A csalédnek a kapássá levés emelkedést jelentett az önállósulás útján. Lerázhatta magáról e szerződéses munkaviszonyban mindazt, amit cselédként beleneveltek, s le kellett a gazdáktól vagy éppen a tiszttartóktól nyelnie. Számukra sem volt azonban végső cél az ebben való megmaradás, d,/ Munkások E csoport rendkívül összetett.A közös bennük az, hogy közvetlen munkájuk után élnek, nem kötik le magukat hosszú szerződésekkel, s igyekeznek minden felmerülő lehetőséget megragadni a pénzszerzésre. A munkás rangját, s így anyagi erejét is a munka minősége és intenzitása adja meg. A teljes értékű munkaerőt kötik le csupán a gazdák, a kiemelkedőt meg egyenesen keresik. Csépán a munkavállalás bizonyos kétoldalú kötöttséggel, a részes műveléshez /harmados kukorica földhöz/ kötött ledolgozással jár mindig együtt, s ez a szabad munkavállalást némileg korlátozza. Ugyanakkor biztosítja a munkalehetőséget. A munkaerejüket még elismertetni nem tudó legfiatalabb generáció /14-17 évesek/ úgy biztosítottak maguknak munkát, hogy summás nak állottak. A summások Szelevény , Istvánháza , Kungyalu , a Bagi-major nagy földjein végeztek hoszszabb ideig, kikötött bérért és természetbeniért munkát. Főként fiatalok vagy munkához nem jutó nők vállalták a summás életet, az ideiglenes szállás /szalmával felszórt hodály, disznó- vagy tehénól/, a rossz és fárasztó élet /főzési és tisztálkodási lehetőség hiányos volta/ kellemetlenségét. Ők helyben nemigen kaptak volna munkát, cselédnek elállni nem akartak, s a kéthónapos vagy hathónapos munka mégis biztos jövedelem volt a családi pénztárban. A summások, tudatában átmeneti állapotuknak, a cselédekhez képest nagy öntudattal rendelkeztek, fel is lázadtak, ha a bánásmód vagy a szállás nem volt megfelelő, és a béremelésért is szót emeltek. Hazatérve, az őszi vásárokon büszkén vették meg keresetükből a kendőt, ruhát, lábbelit, ami külsőleg is a megfelelő rangra emelte őket. A summás munkán együtt dolgozók egy ideig egymással is kapcsolatban állottak, külön társaságuk is volt, a kocsmában egy asztalhoz ültek. Az igazi munkás a napszámos volt. Ő szabadon vállalt fel mindenféle munkát
