Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Bereczki Ibolya: Csépa népi táplálkozása
lésre, elmérgesedett sebre szappanos kovászt tettek, az megkelesztette s elmulasztotta róla a betegséget. Kenyérrel kapcsolatos általánosan ismert hiedelem, hogy a vízbe fúlt halottat egy-két kilós cipóv al, kiscipóv al igyekeztek megkeresni. Tiszta búzalisztből annál a háznál sütötték, ahol a vízbe fúlt volt. Ugy hitték, hogy a vízen ott állt meg, ahol a halott feküdt a vízben. Nagy zivatarok idején, jégverés elhárítására sütőlapátot és élével fölfelé fordított baltát tettek ki a szabadba. Mindenszentek napjára kolduscipót sütöttek, egy háznál általában nyolcat-tizet, fél kilós nagyságúakat. A gazdaasszony vitte el a templomhoz, ahol szétosztotta az ott összegyűlő falusi koldusoknak és szegényeknek. Úgy tartották, azért kell sütni a kolduscipókat, hogy a halottaik jobban nyugodjanak. A kenyérsütés munkafolyamatához is kapcsolódtak kultikus mozzanatok. Kovásztevéskor és dagasztás után keresztet hajítottak a kenyérre, gyakran mondtak ilyenkor néhány szót: Keljél szépen !, Keljél jól l, Dicsértessék !, Isten veled ! Ugyancsak keresztet vetettek a kenyérre, amikor a sütőlapátra tették és késsel behasították. Amikor a kemencébe rakták, ismét keresztet vetettek, esetleg imát mondtak, hogy jól süljenek, magasra keljenek a kenyerek. Mielőtt a gazda megszegte a kenyeret, sohasem felejtett el az aljára keresztet rajzolni. A földre ejtett kenyérdarabkát fölvették, megfújták, megcsókolták ós úgy ették meg. A hosszabb időszakon át lényegében változatlan készítési technika is hozzájárult, hogy az erősen hagyományőrző táplálkozáson belül a kenyérsütésben még régebbi* gyakran több évszázados eljárások, terminológiák és hiedelmek maradjanak fenn napjainkig. AZ ÉTKEZÉS RENDJE A hétköznapok étkezését az évszakok változása és a paraszti munka rendje határozta meg. Télen rendszerint csak kétszer ettek napjában, nyáron háromszor, esetleg négyszer, hiszen ha szegény volt is a falu, a nagy nyári munkák megkövetelték a többszöri evést és a kalóriadúsabb ételeket. Télen rövidebbek voltak a napok, a munka kevés, ilyenkor reggel kilenc órakor früstökölt ek: sült vagy nyers szalonnát s héjában főtt vagy sült krumplit. A szegények asztalára legfeljebb egy héten egyszer került tej, üres kenyérrel fogyasztották. A jómódúak a szalonna mellett vajas kenyeret, túrót, tejeskávét is ehettek. Nyáron a hajnalban megkezdett munka közben az első pihenőt hét-nyolc óra tájban tartották - ez volt a früstök -, s az otthonról hozott elemózsiát, főleg szalonnát ették. A téli időszak második, egyben főétkezésére általában kora délután került sor, így egyszerre vetették el az ebéd és a vacsora gondját. Ilyenkor a hét tészta- vagy húsevő napjának megfelelő főtt étel került az asztalra, amelyet az egész család együtt fogyasztott el. Ma az idősebb generáció számára is már természetessé vált napjaink háromszori étkezése. Nyáron a szőlőben dolgozó férfiak rendszerint a magukkal vitt élelmet - szalonnát, kenyeret - fogyasztották ebédre, általában nyárson sütötték meg. Előfordult, hogy summások, szőlőbeli munkások öregtarhonyát , lebbencs et, paprikás-Krumplit kanálvertt el készítettek délre maguknak. Ha nem jártak haza este a családjuks
