Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )
Havassy Péter: Csépa történeti vázlata a kezdetektől a 19. század végéig
tek, bizonyság erre, hogy Csépán 1571-ben ugyanannyi családfőt írtak össze, mint Kürtön.-' A 15 éves háború folyamán átvonuló seregek azonban hatalmas pusztítást vittek végbe a vidék falvaiban, amelyek közül néhányról ekkor hallunk utoljára, mások 50-100 éves enyészet után adják az első életjelt magukról. 1614-ben a váci egyházmegye tizedjegyzékében csak Kürt és Csépa szerepel az Alsó-Tiszazug települései közül, 1629- ben is csak e két helység fizette tizedének évi bérletét a decimátornak.^ Az 1630- 1640 között készült portaösszeirások arról tanúskodnak, hogy a közösség él, létezik, de a háború pusztításait nem tudta kiheverni még ekkor sem. Szejdi Ahmed pasa 1659« évi, tatár segédcsapatokkal folytatott hadjárata azonban végzetes következményekkel járt. Csépa , s a környéken elterülő több falu ekkor némult el hosszú időre. 1660-ban a dézsmaszedő Sas ról, Ugrói és Csépá ról semmiféle járadékot nem tudott behajtani, mert - az ő szavaival élve - „a lakosok elpusztult tájaikról menekülésben vannak".^ A már említett adománylevélből megtudjuk, hogy 1664-ben mindkét helység - Csépa és Pókahaza - romos, elhagyatott, lakatlan M inhabitatoribus et destituta" volt és községi rangját csak hat évtized múlva sikerült visszanyernie.^ A környék mezőgazdaságára vonatkozó szórvány adatokkal már a 11., bővebben a 13-14. századi oklevelekben találkozunk. A szomszédos községekben szántóvető, halászó embereket, réteket, halastavakat /lásd Kerektó, Nagyhosszútó stb./, gyümölcsfákat említenek a rendelkezésünkre álló források, s nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jelentős tiszai és körösi révhelyeket, gázlókat, vásárokat, amelyek a kereskedelem, továbbá a közlekedés fontos pontjaiként bekapcsolták vidékünket az ország vérkerin40 gésébe. A szőlőtermesztés jelentős, kifizetődő tevékenység lehetett, ha a csépaiak a 15« században még a lakóhelyüktől távollévő Balaton környékére is eljártak a /< 41 szőlőt művelni, a veszprémi káptalan birtokaira. Az ország jelentős részének elfoglalásával járó háborúskodás után a törökök a közigazgatás kiépítésére, a gazdasági és társadalmi élet normalizálására törekedtek, s e politika eredménye Csépá n is megmutatkozik, ahol a népesség viszonylag állandónak mondható a 16. század második felében, egészen a 15 éves háborúig, továbbá a decimátoroknak ekkor még van mit beszedniük a falu jobbágyaitól, így 1560-ban 21, 1561-ben 22 köböl búzát és 9 véka árpát.Ezenkívül 1560-ban 14 bárányt visznek el tizedként,^ ami azt jelenti, hogy a juhosgazdák legalább 280-300 juhval rendelkezteko^ A 15 éves háborút követően az élet halvány jeleivel találkozunk csupán, a község nem tudja visszanyerni erejét, s még ezt az apró szikrát is kioltja az 1659« évi hadjárat, amely a falu elnéptelenedésével járt. Az 1720-as évekig a pusztának nevezett Csépa határát a tiszasasi és tiszakürti lakosok használták.^ CSÉPA A 18 - 19. SZÁZADBAN Csépa I721-I722-től, a falu újranépesítésének kezdetétől Heves és Külső-Szolnok vármegyéhez tartozott, majd az 1876-ban létrehozott Jász-Nagykun-Szolnok vármegyéhez került.^ 6 Már említettük, hogy az 1660-as években az akkor még puszta nagyobb hányadát I. Lipót, Móricz tábornoknak adományozta - a többi csépa i föld kincstári kezelésben maradt -, ez a birtokrész azonban hamarosan a generális vejének, Czucz Lászlónak jutott. A határt bérlők használták, akik díjat fizettek a Czucz családnak és a kincstárnak.^ A község História domusa így tárja elénk a família viszszaköltözósét csépa i birtokaira: „Látva a család, hogy az ország minden sarkában mindenki saját fészkében pihen meg ismét, visszatérésre gondolt Nógrád megyéből csépai birtokára, amit valóban meg is tett, mert közös elhatározással kb. 1723-ban minden vagyonával együtt idejött lakni"<> Ekkor azonban már a Czucz-jószág az alábbi öt örökös között oszlott meg: 1. Czucz László, 2. Czucz Mihály /leányági örökléssel a
