Barna Gábor szerk.: Csépa Tnulmányok egy alföldi palóc kirajzás népéletéből 1. (Tematikus és lokális monográfiák 5/1 Eger, Szolnok, 1982 )

Bakó Ferenc: Előszó

Az általános tájékoztatást szolgáló kérdőívek eddigi felhasználásának egyik út­ja a centrális palóc terület nagyobb szabású monográfiája, a másik pedig a tematikus és lokális monográfiák sorozata. A korábbi szakirodalomból a Palóc-kutatás révén nyert ismereteink meggyőztek bennünket arról, hogy a kutatást a tervek szerint lezáró monográfia csak szűkebb ha­tárok közé szorított területről készülhet, ahol a palóc illetékesség nem lehet két­séges. A Balassagyarmat és Putnok között kiválasztott 20 település minden eddigi vé­lemény szerint palóc területen fekszik és mindegyik egy-egy vele rokon falucsopor­tot képvisel. A monográfia történeti, nyelvészeti és antropológiai bevezetés után kiterjed az anyagi, társadalmi és szellemi kultúra egész területére és olyan isme­retanyagot közöl majd, ami összehasonlítási alap lehet más palóc, vagy palócos nyelv­járást beszélő csoportok népi műveltségéhez. A kutatás „tematikus és lokális monográfiák" sorozata többé-kevésbé teljes fa­lumonográfiákat foglal magába, illetve egy tematikus összefoglalást. A sorozat első kötete Jászdózsa és a palócság címmel jelent meg ós amint a címből is kiolvasható, egy jász település palóc kapcsolatait tárja fel. Jászdózsa egyik példája azoknak a kirajzásoknak, amelyek a török hódoltság elmúltával az északi megyékből az elnépte­lenedett Alföld felé indultak meg. A vizsgálat felderítette, hogy a jászdózsai népi műveltség több mint 200 év elteltével is őriz északi területekről származó kulturá­lis elemeket. A vizsgálat a történelem, az antropológia, jogtörténet, néphit, szo­kások /lakodalom/, társadalmi struktúra, kenyérsütés, határhasználat és gazdálkodás /fokhagymatermesztés/ témaköreiben ért el eredményeket. A palóc kultúra jellemzői leginkább a néphitben és a lakodalmi szokásokban mutatkoznak meg, de a kultúra egyéb területein sincs sokkal kevesebb, megőrzött etnikai sajátosság, amit a családszer­vezeti és genealógiai tanulmányok indokolnak és tesznek meggyőzővé. A palóc tájszólást beszélő, de nem a centrumban, hanem a Mátra déli lábainál fekvő Visonta történetét, néprajzát feldolgozó kötet volt a második a sorozatban. Az Árpád-korban az Aba nemzetség birtokaihoz tartozó falu abban tipikus, hogy a közép­kor óta folytonos magyar lakosságára a 16. század óta folyamatosan települtek rá a gömöri szlovákok, akik idénymunkára jártak le a sík területekre. Visonta tehát egy eredetileg palócnak nevezhető, de szlávokkal kevert népesség monográfiája, amire a palócföldön /különösen Nógrádban/ számos példát ismerünk. A palóc nagytájon belül a Mátraalja a legismertebb etnikai központ, a maga hat településével. Ezt a csoportot képviseli sorozatunk harmadik kötete, Mátraderecske néprajza, pontosabban tanulmányok a falu néprajzáról. Mátraderecske mai lakossága a középkorinak közvetlen utóda, a többséget jelentő Kis, Kovács, Fónad és Gál hadak a

Next

/
Thumbnails
Contents