Bakó Ferenc szerk.: Fejezetek Visonta történetéből (Tematikus és lokális monográfiák 2. Eger, Szolnok, 1975 )

Kapros Márta: Naptári ünnepek a visontai néphagyományban

célt szolgálta, ha szentelt krétával kört húzott maga köré. A székről ezután meglátta, hogy kik a boszorkányok. Ugyanis ha ilyen személy lépett be a templomajtón, oldalt fordította a fejét, mert akkora szarva volt, mint egy ökörnek, és másképp nem fért be. A többi ember nem vett észre semmi különöset, csak aki a széket faragta. Mise kezdetével azután kapja fel az illető a széket, és szaladjon haza vele, mert ha a boszorkányok elfogják, széttépik. Ennek megelőzésére szolgál, ha mákot szór maga után hazáig, mert úgy tartották, a boszorkányoknak előbb fel kell szedni szemenként a mákot, csak aztán folytathatják az üldözést. Ha már hazaért, nem bántják, csak abban az esetben, ha elárulja, mit látott a székről. Akkor széttépik, mások úgy emlékeznek, hogy kiszedik a nyelvét. Az ide vonatkozó hiedelmek meglepő intenzitással élnek, a legfiatalabbakat leszámítva. Konkrétan senkit sem tudnak megnevezni, aki készített volna lucaszéket, de ezt a látottak elmondására vonatkozó tiltással magyarázzák. Elszórt adatok szerint már András napján is találunk férjjósló szokásokat, általánosabb időpont azonban ezekre Luca-nap és karácsony böjtje. Két-három lány összejött, gyúrtak tésztát, s a kis papírdarabkákat, amikre előzőleg férfineveket írtak, beletették a tésztába. Az így készült haluskákat forró vízbe dobták, s egy-egy lukaskanáRu (szűrőkanál) a kezükben körbeállták a fazekat. Amelyik haluska először feljött a víz tetejére, igyekeztek kikapni. S úgy tartották, amilyen név volt benne, olyan nevű legény veszi el őket. Ugyanez tudható meg úgy is, ha Luca estéjén 13 férfinevet felírnak egy-egy darab papírra, s ebből egyet minden nap beledobnak a tűzbe anélkül, hogy megnéznék, mi van rajta. Végül a karácsonyra megmaradt utolsó cédula mutatja a leendő férj nevét. Ezen a napon ráértek a lányok ilyesmivel foglalkozni, s az asszonyok is szívesen csatlakoztak szemlélőként, segítőként hozzájuk, mivel a néphit szerint ilyenkor sem fonni, sem varrni nem volt szabad. „Vót egy asszony — így hallottam — oszt Lucakor font. Mondták neki, hogy ne fonjon, de az csak rándított a vállán, oszt annyit szólt: <CLuca, ruca>. Éjszaka osztán a boszorkányok orsót dobtak be a kéményen egy zsákkal. Osztán ezt mind tele kellett neki fonni" (elmondta Kecskés Andrásné, sz. 1900.). A varrás tüalma átvezet a baromfival kapcsolatos termékenységi varázslásokhoz. Sokan ismerik a hiedelmet, mely szerint azért nem szabad ilyenkor varrni, „mer' bevarrjuk a tyúk seggit, oszt nem tojik egész évben". Jobban tojnak viszont, ha ezen a napon pattogatott kukoricával etetik őket, „hogy a tyúk seggi is pattogjon". Ugyanezt vélték biztosítani, ha a gazdasszony etetés közben egy piszkafával a tyúkok közé piszkál. Az öregek még a versikére is emlékeznek, amit közben mondani kell: Az én tyúkom tojást tojjon, A másé meg kodácsoljon! Még eredményesebbnek tartják, ha az illető elszalad valamelyik szomszédba, jól megrázza a kaput, s közben elismétli a mondókát. Ugyancsak más kárára biztosították saját hasznukat a következő szokás szerint. Az asszony elment három szomszédba és vigyázva, hogy észre ne vegyék, néhány szálat kihúzott a padlás zsúpjából vagy a tyúkok szalmájából. Ezt azután saját tyúkjai alá tette, így ,jó heverőslesz a jószág", sokat tojik, ugyanakkor az illető szomszédoknál éppen az ellenkezője következik be. Szintén közismert szokás volt, hogy Luca napján egy földre tett abroncsba szórták a tyúkok eleségét, hogy „a jószág együtt tartson", ne kóboroljon el. Van, aki azt állítja, hogy a malacot is abroncsból kell etetni, akkor szépen gömbölyödik. A jószág mellett a földművelésre is gondoltak. Egy cserépbe búzát tettek, s az karácsonyra kihajtott. Ebből jósoltak a jövő évi termésre: „Ha ritkán kelt, akkor a földön is úgy lesz, ha jól kel, akkor jó lesz a termés." Általánosabb volt a következő szokás. Mindenfajta gyümölcsfáról vágtak egy-egy ágat, mellé szőlővesszőt, s egy üvegben az